Felsőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. november 25. - 1928. június 28.
Ülésnapok - 1927-29
178 Az országgyűlés felsőházának 29, ülése 1928, évi március hó 21-én, szerdán. megilletné az illetőket, akár készpénzük, akár bármiféle más ériékeik pusztultak el a kezelés ezen módja következtében. Hogy azután ebben a törvényben esetleg a biztosítottak valamely csoportjáról, egyik-másik közérdekű alapítványról, vagy magánnyugdíjintézetről lehet-e gondoskodni, az majd akkor lehet mérlegelés tárgya. Még egy különleges szempontot bátorkodom a pénzügyi valorizáció kérdésével kapcsolatosan a t. Felsőház szives figyelmébe ajánlani. Törvényalkotásaink megitélésénél én sohasem vezettetem magam a trianoni határok közé szorult mentalitástól, hanem lelki szemeimmel mindig aggódva tekintek a trianoni határokon túl és képet alkotok magamnak arról, miféle hatással lehet a raboskodó magyarságra a csonka ország törvényhozó hatalmának vagy közhangulatának bármiféle megnyilatkozása. Ezúttal nyugtalanít az a gondolat, hogy a hazáiuktól és a vagyonuktól megfosztott, idegen ellenséges légkörben élő véreink, akik az ő megalázó vesszőfutásuk közben reménykedve csakis felénk tekintgethetnek, nem veszitik-e el ami áldozatkészségünkbe és ezen keresztül egy jobb jövőbe vetett bizalmukat, ha azt a türelmetlen, indulatos és sokszor kíméletlen magatartási látják, amellyel itten, tehát szintén nehéz viszonyok között, de legalább magyar földön élő, magyar levegőt szivó véreik, illetőleg azok közül számosan : ettől a földre tiport, oly nehezen talpra állni igyekvő országtól, az ő nagyságának és hatalmának teljében egészen jóhiszeműen elvállalt kötelezettségei teljesítését sürgetik. Lehet, hogy eféle gondolatok csak annak agyában keletkezhetnek, aki nem csak térképről látja, hanem az elveszített szülőföld minden egyes rögéhez és fűszálához odatapadó lelke sajgásán is érzi a mi veszteségünk rendkívüli nagyságát. De mégis hangot akartam adni ennek az aggodalmamnak, (Élénk helyeslés.} mert ugy vagyok meggyőződve, hogy a magyar feltámadás nagy gondolatát nem kizárólag ünnepélyekkel, hazafias szólamokkal és propagandacikkekkel (Ugy van! Ugy van!), hanem a leghathatósabban azzal tarthatjuk ébren, ha a durván széttagolt magyarság az új határokon innen és túl egymással nemes versenyre kél a közös nagy célok sikeréhez megkívánt önfeláldozásban. (Igaz! Ugy van ! Helyeslés./ Ami most már a javaslatnak magánjogi részét illeti, itt a nehézségeknek olyan tömegével állunk szemben, amely a minden irányban megnyugtató rendezést, mondhatni, teljesen kizárja. A valorizáció magánjogi része egy rosszul begombolt kabát esetére emlékeztet, arra a minősitett esetre, hogy itt már annyira halasztottuk ennek a kabátnak ki- és újra begombolását, hogy most már nemcsak a gombok pattantak le róla, hanem maga a kabát is jóformán elpusztult. Az infláció kezdetétől fogva ragaszkodtunk a korona értékmérő jelentőségéhez. Ezért én mint biró, sem szemrehányást nem fogadok el, sem szemrehányást senkinek sem teszek. Ez olyan világesemény volt, amelyet még sehol senki nem próbált, amelyhez nem volt mentalitásunk, ugy, hogy nem tudtunk mihez fogni. Ragaszkodtunk tehát a korona korona-szabályhoz és engedtük, hogy gazdasági életünk ennek a princípiumnak jegyében bonyolódjék le évről-évre úgy, hogy most, amikor a törvényhozás elé került a valorizáció kérdése, tulajdonképen arról van szó, lehet-e a pénz romlásától számítva 10 éven túl a megkötött és lebonyolított ügyletek milliárdjait utólagosan revízió tárgyává tenni és lehet-e egyáltalában a gazdasági élet lepergetett filmszalagját most 10 éyre visszanunőleg egyszerűen visszapergetni. Úgy jogi irodalmunkban, mint a javaslat bizottsági tárgyalásán felmerült az az eszme, nem kellene-e ettől a törvényhozási szabályozástól teljesen eltekinteni és azt ezentúl is a bíróságok belátására bízni. Bármennyire is megnyugtató törvénykezésünk jóhirneve szempontjából, hogy ilyen gondolat egyáltalában felmerülhetett, én mint a törvényhozás tagja, a magam részéről a legenergikusabban tiltakozom az ellen, hogy a törvényhozás akár ezúttal, akár a jövőben elhárítsa magától a jogrend érdekében sürgősen szükséges törvényalkotást és ezt az ő hatáskörébe tartozó közhatalmi ténykedést egy másik államhatalomnak, a törvények alkalmazására hivatott birői hatalomnak utalja át. Az államhatalmak határvonalainak ilyen eltolódása megzavarja azoknak egyensúlyát és amenynyire javára szól a törvénykezés tekintélyének, annyira árthat a törvényhozás presztízsének, amennyiben igen könnyen a kényelemszeretet vagy tehetetlenség vádjának adhat tápot a törvényhozással szemben. (Ugy van! Ugy van!) A törvényhozás jogának széles jogterületén és bizonyos nagy állandósággal a bíróságokra ruházása azzal a további veszedelemmel is jár, hogy a saját hatáskörében állandóan törvényalkotással foglalkozó bíróban megingathatja a legális jog tiszteletét. De a jogkereső közönség érdekeire is rendkívül veszedelmes, hanem támaszkodhatik biztos, a tőrvénytárban közétett szövegű törvényekre, hanem egyelőre bizonytalan, csak majd a perben, a legfelsőbb bíróság által kimondandó jogszabályra támaszkodva kénytelen megkísérlem a maga igazságának érvényesítését. (Ugy van! Ugy van!) A törvény hiányában igen gyakran jóhiszeműen megindított pereknek egész láncolata kell ahhoz, míg a szokásjogi jogszabály megszületik, amelynek azután a publicitása, nyilvánossága sohasem olyan hatékony, mint a törvénytárban közzétett törvényé. Ez történt tulajdonképen a magánjogi valorizáció esetében is. Bíróságaink hosszú időn át ragaszkodtak a korona értékmérő jellegéhez és nem is kívántak a törvényhozás jogkörébe avatkozni. Elzárkóztak tehát a felek átértékelései kérelmei elől. De azután rendkívül óvatosan és megfontoltan lépésről-lépésre mégis belebocsátkoztak a legégbekiáltóbb igazságtalanságok orvoslásába. A papírpénzzel, a teljesen elértéktelenedett papírpénzzel fizetett nyugdíjak, tartásdíjak, baleseti járulékok, örökjogi igények, vételárak voltak azok, amelyek a biró igazságérzetét felkorbácsolták és amelyek azután okul szolgáltak az átértékelés szokásjogának lassú kifejlesztéséhez. Az u n. tiszta pénztartozásoknál, idetartoznak a kölcsön, a takarékbetét a váltó, csekkkövetelések; ezeknél a pénztartozásoknál már megtorpant a bírói gyakorlat. A kölcsön tekintetében indított perek túlnyomó részében a Kúria elutasító álláspontra helyezkedett. Előfordult eltérő döntés, ennek következtében ez a kérdés a jogegységi tanács elé került, amely azonban a benyújtott törvényjavaslatra való tekintettel érdemben a kérdést nem döntötte el. Itt a bírói gyakorlatról szólva, legyen szabad egy-két szóval rátérnem Gaár Vilmos őméltóságának és Teleszky János őexcellenciájának a tegnapi napon és Pap József őméltóságának a mai napon elmondott beszédeiknek idevonatkozó részére. Gaár őméltósága tulajdonképen a kamatlábbal kapcsolatban foglalkozott ezzel a valorizáció kérdésével. E tekintetben tényleg voltak bizonyos eltérések a birói gyakorlatban, ellentmondások. Örömmel jelenthetem, hogy a Kúria jogegységi tanácsa épen a tegnapelőtt tartott tanácsülésében három döntvénnyel szabályozta ezeket az eltéréseket és tiszteletben tartotta az 1877 : VIII. tcikknek a 8 0 / 0-os kamatkikötésre vonatkozó szabályait. (Helyeslés.) Az, hogy magasabb kamat is megítéltetik időnként, az ezután is elő fog fordulni — nem tudom, őméltósága milyen esetre célzott, — mert ez az 1877 : VIII. tcikk egyenesen kiveszi a váltó-
