Felsőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. november 25. - 1928. június 28.
Ülésnapok - 1927-28
Az országgyűlés felsőházának 28. ülése 1928. évi március hó 20-án, kedden. 517 eltérés köztem és a kormány között csak abban van, hogy a különleges elbánások módja és mértéke tekintetében ntm értünk egyet. A hadikölcsönök tekintetében a kormány egyrészt karitatív valorizáció utján akar segíteni, másrészt a törvényjavaslat 8. § ában benne van, hogy ha a békeszerződésből folyó terhek megszűnnek, akkor ezekre a papírokra, nézve, amennyiben ősjegyzők, vagy azok örököseinek birtokában vannak, felértékelesről fog a törvényhozás gondoskodni. A törvényjavaslat tehát és a kormány elismeri ezeknek különleges helyzetét, de az elismerés módja és értéke engem nem elégít ki, és nem elégíthet ki. Ami a karitativ valorizációt illeti, azt hiszem, hogy itt is áll az, ami mindenütt áll, hogy bis dat, qui cito dat. Nem akarok elzárkózni attól, hogy addig, mig a kérdés másként nem oldatik meg, legalább a karitativ valorizáció adassék meg, de ezzel a kérdést megoldottnak még ideiglenesen sem tekintem. A hadikölcsöntulajdonosok, joggal számithatnak arra, hogy ne alamizsnát, de jogot kapjanak, (Ugy van!) De nem helyeslem az elintézés e módját azért sem, mert ez megint végeredményben csak a kormányhatalom növelésére vezet. En nem tudom, hogy a t. felsóház tagjai is ugy vannak vele, mint én, de mondhatom, hogy én nagy aggodalommal látom azt, hogy napról-napra minden vonalon és minden alkalommal, felteszem a t. kormányról, hogy nem célzatosan, de folyton oly intézkedések tetetnek, amelyek a kormányhatalmat növelik, amelyek mind szaporítják azon állampolgárok számát, akiknek léte, nem léte, jelene, jövője, múltja kizárólag az államhatalomtól függ. (Ugy van !) — Gróf Hadik János : Mindent rendeleti utón elintézni nem lehet l) Lehet valaki a legteljesebb bizalommal a kormány iránt, lehet valaki meggyőződve, hogy ez a kormány providenciális és jobbat nem kapunk semmi körülmények közt, lehet más nézeten is, de azt hiszem, hogy azoknak, akik a történelmet ismerik, egy nézeten kell lenniök abban a tekintetben, hogy nincs nagyobb veszedelem egy nemzeti társadalomra nézve, mint hogyha annak tagjai teljesen függőségbe jutnak a kormányhatalommal szemben, (Ugy van !) és ma már, t. Felsőház, nehéz egy ezer főből álló tömegből 3—4 oly embert kiválasztani, akiknek léte nem a kormánytól függ. (Ugy van !/ tíz a karitatív valorizáció tehát lehet egy szükséges, ideiglenes rossz, de ezt mielőbb pótolni kell egy a törvényen nyugvó méltányos kártérítéssel, és ezt nem lehet arra az időre eltolni, amikor a békeszerződésben terhek megszűnnek. Az árvapénzeket illetőleg szintén így, teljesen karitatív intézkedéssel nem oldható meg a kérdés. A katonai há'asságok óvadékát illetőleg imént hallottuk a t. honvédelmi minister ur nyilatkozatát, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozni akar. Véglegesen ez is csak törvényes kártérítéssel történhetik. Ami a biztosítás kérdését -illeti, a törvényjavaslat ezt a kérdést igyekszik rendezni A rendezés szerencsésnek igazán a legnagyobb szervilizmus mellett sem mondható Nem elégít ki engem ez a rendezés elsősorban a biztosítottak tekintetében, mert egy bizonytalan idő múlva fizetendő 5%-os értékelés nem az, amire, nézetem szerint, az állam minősített felelősségénél fogva azok akiknek biztosítási szerződéseken ala puló követeléseik vannak, igénnyel birnak. Javit némileg a helyzeten az, hogy a t. pénzügyminister ur kilátásba helyezte gróf Hadik János nagyon méltányos indítványa alapján a pénzügyi bizottságban, hogy amennyiben a pénzügyi helyzet megengedi, az állam hét év múlva az 5%-ot akkor is meg fogja fizetni, ha a biztosító vállalatok hozzáiárulása az 5°/o-ot nem fedezi. Természetesen a vállalatok to- Il FELSŐHÁZI NAPLÓ. IL vább tartoznak fizetni. Javít a helyzeten némileg az is, hogy a t pénzügyminister ur a bizottságban szíves volt elfogadni azt a határozati javaslatomat, hogy legalább addig, amíg a törvényhozás másként nem intézkedik, a karitatív valorizáció a biztosított felekre is kiterjesztessék. De mind e két megoldást elegendőnek nem tartom. Itt továbbmenő törvényes kártérítés adandó az állam által. Teljes lehetetlenn k tartom a törvény intézkedését a biztosító vállalatokkal szemben is. Maga a törvényjavaslat indokolása megállapítja és megállapíthatja, hiszen a biztosító vállalatok azok amelyek teljesen állami felügyelet alatt állanak és amelyekre nézve a kormány a vagyoni helyzetről teljesen tájékozva van, mondom, a kormány megállapítja, hogy a biztosító vállalatok oly vagyonnal nem rendelkeznek, hogy azt a valorizációra igénybe lehetne venni. Mutatják az aranymérlegek, de mutatják a tőzsde értékelése is, hogy az összes vállalatok közt Magyarországon a biztosító vállalatok azok, amelyek eredeti vagyonuk legkisebb percentjét mentették át és ennek dacára a konzekvensségben egyébként sem nagyon bővelkedő javaslat elköveti azt az inkonzekvenciát, hogy az egész magyar gazdasági társadalomban csak épen a biztosító vállalatokat választja ki olyanoknak, melyeket valorizációs terhekkel lehet megterhelni. Nem akarok most rátérni arra, hogy egy ily valorizációs teher eszméjének belevitele a törvényhozásba és a köztudatba mily tovabbmenó kellemetlen konzekvenciákkal fog járni, de rámutatok azon inkonzekvenciára és igazságtalanságra, hogy épen e kimutathatólag legtöbbet szenvedett vállalatok ; és csak ezek azok, amelyek valorizációs teherrel terheltetnek, dacára annak hogy az őket ért vagyonromlásnak nem az ó hibás diszpozícióik az oka, hanem kizárólag a törvény azon rendelkezése, hogy fixkamatozásu papírban tartoztak elhelyezni a reájuk bízott pénzeket. Amikor rámutatok erre az inkonzekvenciára és igazságtalanságra, mégis — azt hiszem könnyen érthető okokból — nem akarok javaslatot tenni abban a tekintetben, hogy a törvénynek ez a rendelkezése módosittassék. Nem akarok tenni pedig azért, mert semmi olyan javaslatot nem akarok tenni, amely a biztositattokat még rosszabb helyzetbe hozza, mint amilyenben ma vannak Azt kell mondanom, hogy addig, amíg a kérdés másképen megoldható nem lesz, legalább ez az 5%, amelyet a törvény biztosítani akar, bidosittassék a biztosítottaknak. Amikor ezt mo idom ugyanakkor felhívom a t. pénzügyminister ur figyelmét arra, hogy az összes rendelkezésre álló számadatok szerint lesz nem egy magyar biztosító vállalat, amely nem fogja elbírni ezt a 2 és 1%-os terhet, mert hiszen a magyar biztosító vállalatok általánosságban a brutto jövedelem 99%-ával dolgoznak, mint üzleti koeficienssel, úgyhogy 1% marad a nyereségre. 1%-ból 2%-ot fizetni pedig nagyon nehéz (Derültség.) Tudom azt, hogy ha sok tekintetben érheti is a kormányt szemrehányás, abban a tekintetben igazán nem érheti, hogy a fizetési zavarba jutott vállalatok iránt megértést nem tanúsítana. (Derült ség a baloldalon.) Mégis azt hiszem, nem helyes egy olyan törvényhozási intézkedés, amelyik a kormánynak erre a nagy megértésére alapítja egy egész gazdasági ágnak a jövőjét, (Derültség a baloldalon.) különösen akkor, amikor ezek a vállalatok nem a maguk hibájából, hanem egy hibás törvényhozási intézkedés folytán fognak esetleg bajba jutni (Zaj ) Amikor ezek a vállalatok állami felügyelet vezetése alatt folytatják az üzleteiket, természetes, hogy ezeket a vállalatokat még ezt, kevésbé megértő kormány sem engedhetné ilyen körülmények között megbukni. En tehát nem a vállalatok helyzetét féltem, ; hanem a pénzügyminister ur helyzetét és ezért m