Felsőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. november 25. - 1928. június 28.

Ülésnapok - 1927-28

518 Az országgyűlés felsőházának 28. ülése 1928. évi március hó 20-án, kedden. nagyon ajánlom: méltóztassék megfontolás tárgyává tenni a dolgot, (Zaj. Halljuk! Halljuk!) méltóztassék betenni a végrehajtási utasításba egy olyan rendelkezést, amely lehetővé teszi a felügyeleti hatóságnak azt, hogy ha meggyőződik arról, hogy valamelyik vállalat ezt az állami hozzájáru ást tényleg nem birja fizetni, ha meggyőződik arról, hogy ennek fizetése esetén az 1927 ben kimutatott nyereség felét sem képes elérni, ez a hozzájárulás iiiegfelelően mérsékelhető legyen. Amikor ezt a javaslatot teszem, teszem azért, mert tudom, hogy ezáltal a pénzügyminist er ur nagyon sok kellemetlenségtől lesz megóva : mert tudom azt, hogy az állam ezáltal nagyon nagy terhektől fog megszabadulni és a biztosítottaknak ez semmiképen sem árt, mert hiszen a mai törvényjavaslat szerint ők az 5%-ot mindenesetre megkapják sőt a pénzügyminister ur kdátásba helyezett Ígérete szerint 7 év múlva megkapják akkor is, ha az az alap a biztositó intézetek hozzájárulásából nem fog még megfelelően felnövekedni. Ez a javaslatom tehát csak azt idézheti elő, hogy az állam esetleg vdamivel nagyobb összeget fog előlegezni, mint amennyit különben előlegezne, de ezzel megszabadítja magát olyan terhektől, amelyek elől különben nem fog tudni ezeknek a vállalatoknak a szanálása révén kitérni. A két percentet a direkt biztosítási díjak után és az egy percentet az indirekt biztosítási díjuk után azzal indokolják, hogy igaz ugyan, hogy az 1927-es mérlegek adatai szerint ezt a válla latok a nyereségből nem tudják fedezni, de a múlt évben megszavazott biztosilási törvény, amely a díjkötelező védelmet mondta ki, a vállatok helyzetét annyira megjavította, hogy a jövőben játszva fogják elbírni ezt a 2%-ot Itt tehát szembenállnak pozitív számadatok egy— megengedem,nagyon jóhiszemű — sperativummal. Én nem akarok vitatkozni arról, hogy ez a sperativum be fog-e következni vagv nem, habár az 1928-as mérlegek azt mutatják, hogy legalább is eddig nem következett be az, hogy olyan nagy uj előnyökről lehetne beszélni, amilyenekkel a felügyeleti hatóság és a t. pénzügyminister ur nézete szerint jár ez a rendezés De én nem akarok erről vitatkozni. Nagyon kívánom, hogy bekövetkezzenek ezek az előnyök, hiszen ez a legkedvezőbb lenne. Akkor megfogják fizetni a vállalatok ezt a 2%- ot és az egész dolog rendben Jesz. Én csak azt kérem, hogy ha tévedés van a dologban és ha a mi felvilágosításaink ellenére azért van tévedés, mert a t. kormány nem fogadta el a mi felvilágosításainkat, hanem abból indult ki, hogy egy megalkotott törvény hatására a helyzet ennyire vagy annyira javulni fog, ha a kormánynak ez a reménysége nem teljesedik, ha nem javul a helyzet annyira, akkor mégis tessék levonni ennek a konzekvenciáit, levonni a konzekvenciáit oly értelemben, hogy azok a vállalatok, amelyek nem birják a hozzájárulást, ideiglenesen és addig amíg nem birják és olyan mérvben amilyen mérvben nem birják, a hozzájárulás teljes mértékétől meneküljenek. Ez által ismétlem, semmi egyéb nem fog bekövetkezni, mint az, hogy esetleg nő az az összeg, amelyet a t. pénzügyminister urnák előlegeznie kell, ami azonban, ha az ó nézete helyes, nem is fog bekövetkezni. Már most t. Felsóház ezekben jelezvén azt, hogy miért nem elégítenek ki engemet azok a speciális intézkedések, amelyek a törvényjavaslatban bennfoglaltatnak, ama kör a méltányos kártérítési igényének kielégítése érdekében, amelyre rámutattam, reá kell térnem arra a különbségre, amely ennek az eltérésnek a megindokolásban köztem és a t. pénzügyminister ur között fenforog. (Halljuk! Halljuk!) A t. pénzügyminister urnák a javaslat, illetve a kormány álláspontja mellett felhozott érvei két csoportba csoportosíthatók. Az egyik csoportba tartoznak azok, amelyekben Ő azzal indokolja meg ;z álláspontját hogy az állam pénzügyi helyzetét látja veszélyeztetve, ha a valorizálásnak, vagy kártérítésnek tágabb teret enged és ezt felelősségével megegyezhetonek nem tartja. A másik csoportba tartoznak azok, amelyeket a pénzügyminister ur röviden a kérdés lavinaszerüségevel szokott jellemezni. T. i. azt mondja, hogy amint eltérünk a merev negatió álláspontjáról amint engedményt teszünk itt vagy ott, egy lejtőre jutunk, amelyik lejtőn nincs megállás és amely veszedelembe fog hozni bennünket. Méltóztassék megengedni, hogy ezzel a két érvcsoporthil külön-külön foglalkozzam. Ami az elsőt illeti, senki jobban, mint én nem lehet áthatva at'ól a tudattól, hogy minden kormánynak, de különösen a mai viszonyok között a magyar kormánynak, első és mindenen felett álló feladata az, hogy az államháztartás egyensúlyát még a legtetszetősebb érdekek miatt se áldozza fel. (Ugy van ! Ugy van !) Én nagy elismeréssel adózom a t. pénzügyminister urnák, hogy ezt az elvet olyan férfiasan, olyan bátran és következetesen képviseli és mint a múltban, mindig számithat e tekintetben támogatásomra és meg lehet győződve arról, hogy a hadikölcsönök és a többi kategóriák kártalanítása kérdésében sem foglalnám el azt az álláspontot, amelyet elfoglalok, ha ezáltal az államháztartás egyensúlyát veszélyeztetve látnám. Ezt azonban nem látom. (Halljuk ! Halljuk ! a baloldalon./ Igenis a helyzet ugy van, hogy mindazt a kiadást teljesíteni, amelyet a kormány ma teljesít és amelyet a t. Pénzügyminiszter ur nagyon tetszetős programmja szerint teljesíteni akar, es emellett még valorizálni is, abban a körben, amelyben én ezt kívánom, nem lehet és ez igenis végzetes íz áltamháziartás egyensúlyára. (Egy hang a baloldalon : De először kell valorizálni !) De itt van a lényeges különbség a t. pénzügyminister ur és én köztem, hogy a t. pénzügyminister ur ezeket a többi kiadási tételeket legalább is olyanoknak minősíti, mint a valorizációból — ezt a kifejezést fogom röviden használni; valorizáció, hiszen méltóztatnak tudni mit értek alatta — eredő terheket, mint olyan dolgokat, amelyek közt választás van, és a kormányzati politika kérdése, hogy ezt vagy azt választja-e. Ez az a tézis t. pénzügyminister ur, ahol homlokegyenest ellentétbe kerülünk és amelyet elismerni nem tudok és nem fogok soha. (Helyeslés a baloldalon.) Az államnak ez a valorizációs kötelezettsége igenis olyan primair kötelezettség, (Ugy van ! a baloldalon) amelyet háttérbe lehet szorítani addig, amig az állam budget-je, a szanálás első évének kereteiben mozgott, de, íamelyet nem szabad és nem lehet háttérbe szorítani ma, amikor az állam budget-keretei, hála Istennek, jóval nagyobbak. (Ugy van! a baloldalon.) Senki, de különösen nem egy olyan kormány, amely a szanálást az akkori kilátások közt vállalta, amikor arra volt kilátás és amikor az egész szanálási terv arra volt alapítva, hogy az állam budget-je éveken keresztül az 1924/25 évi keretekben fog mozogni, — mondom — senki, de különösen az a kormány, amely ezt vállalta, nem állithatja azt, hogy ami or 4 év leforgása alatt ez a budget lényegesen megnőtt, nem lehetett volna egy megfelelő részt kihasítani erre a kártalanításra. Ehhez nem kellett volna semmi más csak az, hogy a t. kormány ugy meg legyen győződve ennek a nemzeti kötelességnek súlyáról, mint ahogy meg vagyok győződve én, és hogy a t. pénzügyminister ur ugy képviselje ezt az álláspontot, mint ahogy kollegái képviselték álláspontjukat aRkor, amikor tárcájuk kereteit növelni akarják. (Ugy van ! a baloldalon.)Haarról'vanszó, hogy épitsünk-eegy