Felsőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. november 25. - 1928. június 28.
Ülésnapok - 1927-27
Àz országgyűlés felsőházának 27, ülése sokszor hallottuk itt, hogy nem homogén elemek, nem asszimilálódnak eléggé. Tegnap Szily őméUlósága kimutatta, hogy a háború alatt milyen százalékban volt képviselve a zsidóság a műegyetemen. Én ezt a budapesti egyetem orvoskarára tudóim kimutatni. Az 1914-el kezdődő iskolaévben számuk 51% volt, a rákövetkező 1915! tel kezdődő tanévben 54%, az erre következő tanévben 57%» azután ismét 51%. Olyan számok ezek, hogy szinte el sem hiszi a magyar közönség ezeket. Ösztönös az az, érzés, hogy ezzel a törvényjavaslattal nem fognak megelégedni maguk a zsidók sem és rövid idő múlva u.iabb és ujabb köveltelésekkel fognak előállani, amennyiben szükségét látják annak, hogy a numerus clausus teljesen eltöröltessék. Az 1920. évi XXV. t.c. tulaj donképen nem keletkezett másból, mint közhangulatból, ez a törvénymódosítás viszont nem a közhangulatból keletkezett. Hogy ezt egy kissé belássuk, szükséges az ifjúság hangulatát és közvéleményét is nézni. Azt gondolom, valamennyien egyetértenek velem az én tanár kollegáim akik itt ülnek, amikor kijelentem, hogy mi az ifjúsággal szemben mindig azt a hangot használjuk: az ifjúságnak nem az utcán van a helye, nem a tüntetésekben, hanem a könyveinél, a szellemi munkában. Mi állandóan ezt mondjuk az ifjúságnak, azonban néznünk kell azt is, hogyan nőtt fel ez az ifjúság gyermekkorától kezdve? Ez az ifjúság mindig ott látja atyjának meghajlott derekát, látja szemeiben a könnyet, — ha ugyan el nem vesztette atyját a háborúban — s látja azt, hogy az a nemzedék, amely mi vagyunk, csak szenvedésre teremtődött, az ifjúság tehát keresi ennek a szenvedésnek okát. De akár keresi, akár nem. bizonyos az,, hogy teljes erővel másnak akarja a maga generációját kifejleszteni s ebben az esetben nem lehet csodálkozni, ha az ifjúság részéről történnek kilengések. Berzeviczy Albert őnagyméltósága tegnap ezekért a kilengésekért némikép felelőssé tette a tanárokat í& és felelőssé tette mindenekfelett azokat a tanárokat, akik ifjúsági ügyekkel foglalkoznak. Miivel a dolog Teleki őexcellentiájának szólott, tehát különösen Teleki őezcellentiájának hányta szemére, miért nem akadályozta meg ezeket a kilengéseket? Mit mondott tulaj donképen Teleki őexcellentiája? Kijelentette azt, hogy mivel kivülről ugratások és uszitások történtek, a tanároknak tulajdonképen ezek ellen az ugratások és uszítások ellen kellett megtenniök azt, amit megtettek, és én nyugodtan mondom, — régóta élek az egyetemen — minden tanár kötelességéaek tartotta, hogy az ifjúságot csendre intse, megnyugtassa, kijelölje a maga munkakörét (Helyeslés.) Méltóztassék azonban elgondolni, hogy tizenötezer Ifjúról van szó, nem ugy, hogy ez a tizenötezer ifjú egy helyen laknék, hanem ugy, hogy szerte-széjjel van szórva, ha tehát ők a maguk szakállára, a maguk felelősségére tesznek valamit, erről az ifjúsági vezetők nem tehetnek. Legyünk azzal a regarddal az egyetemi Itanárokkal szemben, hogy legyünk meggyőződve: e tekintetben megtették _ kötelességüket. Az ifjúság hallgat — mondják — tehát az ifjúság nyugodt. Ez a következtetés nem egészen jó. Az ifjúság hallgat ma, azonban részben csak azért hallgat, mert elérkezett ahhoz az időhöz, amikor már tanulnia kell. Az esztendő első hónapjaiban mindig kevésbbé tanul az ifjúság, de most már — ismétlem — elérkezett ahhoz az időponthoz, amikor tanul és ezenkívül ott van az ifjúságnak az a félelme, hogy esetleg elveszíti félévét, ha az eg^-teir1928. évi március hó 14-én, szerdán. 135 bezárják. Nem azért mondom ezt, mintha prófétálni vagy izgalmat kelteni akarnék. Minden gondolatom ellene van annak, hogy izgalmat keltsek, (Helyeslés.) azonban kijelenthetem, ùogy az iljusag közvéleménye is ellene van ennek a törvénymódositásnak. (igaz! Ugy van!) Itt térek ra arra, hogy nagyon szép kis piece-nek tartom azt, amit Glücksthal őméltósága előadott — ismétlem, nagyon szép piece — csak nem igaz. (Mozgás.) Ez az egvedüli baja, mert 18^8-ban nem volt IS agyszombatban az egyetem, akkor mar régen .festen volt. Ha törtenelmet citálunk, legalább legyünk valami tekintettel az adlathűségire. Ellenére van tehát a társadalomnak is ez a törvénymódosítás, azonban a törvény módositására a társadalom azt fogja mondani, hogy < ez a törvéíny most kényszer, hogy kényszerítenek bennünket. Erre nyilatkozatok történtek abban a tekintetben, hogy külföldről történt ez a kényszerítés. Nem láttuk ezt Írásban, semmi sem lett közzétéve, de én fentartás nélkül elfogadom, hogy történt ilyen kijelentés, történt ilyen kényszerítés. De nagyon meglepődöm, ha akár ugy fogom fel a dolgot, hogy a zsidóság, az Alliance Izraelite, mint faj lépett fel Genfben, akár ugy vészein, hogy mint vallás lépett fel. Ha mint vallás lépett fel Genfben, csodálkoznom kell a dolg-on. Erdélyben, mint a esanádi püspök ur őméltósága kimutatja a bizottság ülésein, a katholikus egyházat tönkretette az ottani uralom, ezer éls ezer hivatalos panasz ment ez ellen és semmi néven nevezendő orvoslást nem kaphattak. Ennek a pandanja aiz, — méltóztatik észrevenni — hogy milyen módon vették számba a népszámláláskor mindegyik r megszállott területen a magyarok számát, és orvoslás mégsem történt. Csodálatosnak kell tartani ezzel szemben azt a hatalmat, amely Európában csak 2%-a a lakosságnak és mégis olyan hatalommal rendelkezik, hogy magniozfgatja a Népszövetséget és beleavatkozik országok belügyeibe. Meg csak egy szempontot akarok röviden felemlíteni. Ez a törvéíny az 1920:XXV. te., valamilyen módon beletartozott az 1920 óta változó kormányok hozományába, tulaj donképen beletartozott abba, amit mi Magyarországon keresztény politikának mondunk, ha jól értem, konzervatív politikának, orvosló, gyógyitó # politikának. Ennek a politikának alapján jött létre a. második nemzetgyűlés, ennek a politikának alapján gyűlt egybe az uj, országgyűlés. És én tegnap, újra elolvastam azt a cikket, amelyet a ministerelnök ur 1927 január 1-én programjául adott az országgyűlés összeüléise előtt, abban szó sincs arról, hogy a keresztény politikán, a konzervatív politikán, a_ gyógyitó politkám valamely változtatás történjék. Én nagyon félek attól, hogy ez a törvényjavaslat tuíajdonképen kikezdése', kezdődő elsorvasztása ennek a keresztény, ennek a konzervativ, ennek a gyógyitó politikának és én nagyon félek, hogy itt nem lesz megállás. (Egy hang a középen : Nem engel jük!) Bevallom, a Bethlen-kormány azzal, hogy szanálta az országot és igyekezett rendet teremteni, előrehaladt, felfelé haladt, igen magasra haladt és ezzel természetszerűleg kiváltotta maga iránt a közbizalmat. Most is fel- • felé haladt volűa, ha még folytatta volna a paeiflkáció, a megnyugtatás munkáját. T. i. én nem látom, hogy ez a pacifikáció már végbement volna — hiszen én is őszintén óhajtom a pacifikációt — végbemehetett volna ugy, hogy ez a törvényjavaslat letrejöhessem. És mivel az egyetemen 1 , amelyhez szerencsém van tar-
