Felsőházi napló, 1927. II. kötet • 1927. november 25. - 1928. június 28.
Ülésnapok - 1927-27
136 Az országgyűlés felsőházának 27. ül tozni, ezt a törvényt mindig- lelkiismeretesen megtartották, mivel mellőzve a pozitív nyilatkozatokat, a törvény mellett sohasem hallottam negativ nyilatkozatokat, vagyis olyant, amely aat mondta volna, hogy ezen a törvényen változtatni kell, az étm utam egészen világots : nem fogadom el a törvényjavaslatot. (Éljenzés és taps a középen és a .jobboldalon.) Elnök : Szólásra következik gróf Esterházy Pál őexcellentiája. Gróf Esterházy Pál: Nagyméltóságú Elnök ur! (Halljuk! Halljuk!) Én abban a hiszemben jöttem Budapestre ennek a törvényjavaslatnak tárgyalására, hogy itt egy gyakorlati értékű, szükségbeli törvényjavaslatról van szó. Abban a szándékban jöttem, hogy azt meg fogom szavazni minden öröm és lelkesedés; nélkül. Azt hiszem, a t. Ház felfogásában osztozkodom abban, — ami mint kritika is felhozatott, — hogy a kormány sem hozza jó kedvvel ezt a javaslatot. Lelkesedéssel, örömmel az ember egy alkotó törvényt szeret megszavazni, de ez nem az, ez egy kényszertörvény. Emlékezzünk meg azonban arról, hogy egy egyébként tragikus végzet óvta meg ezt a Házat attól, hogy nemcsak a kényszer, hanem az erőszak hatása alatt egy szentségtörő törvényt hozzon meg. Ennél a szükségbeli törvényjavaslatnál tehát látott már az ország rosszabbat is. Ennek a törvénynek megfelelő fogyatékosságai vannak. Ha elismerjük, hogy szükségbeli és kényszerű, fölöslegesnek tartom azokról vitatkozni. Ámde ez a gyülekezet rövidesen bevett szokása szerint igen magas szempontból kezdte a vitát mindkét oldalon. Nekem az itt felsorolt elveket, elméleteket, az eszméket ismételnem teljesen fölösleges és csak arra kérem a t. Házat, hogy ezt ne tulajdonítsa részemről fogyatékosságnak, ne gondolja, hogy nem vagyok fogékony azok iránt a mély eszmék iránt, amelyek mindkét oldalról megnyilatkoztak. Korántsem azért bátorkodom felszólalni, mintha új elemet hoznék a vitába, hanem azért, mert aránylag számosabban szólaltak fel és még fognak felszólalni a törvényjavaslat ellen, mint mellette. Remélem, hogy ez az arány a szavazásnál nem fog mutatkozni, mert én ezt a törvényt, dacára annak, hogy nem örülök neki, a politikai helyzet hatása alatt nagyon szükségesnek tartom. Egy neves francia politikus, t. Ház, akinek nevét más egyebekkel együtt elfelejtettem, pályájára visszapillantva, azt mondotta, — hogy önérzettel mondotta-e, vagy nem, azt nem tudom, — szóval azt a kijelentést tette, hogy okos beszédek többször befolyásolták véleményét, de szavazatát soha. (Derültség.) Ha ezt ma magamra alkalmaznám, félreértésre adhatna alkalmat, mert itt nem ugy áll a dolog, mintha én párt álláspontot foglalnék el és akármi okosat beszélnek a túloldalon, egyszerűen bólintok hozzá és ellene szavazok, hanem én elméleti tekintetben kimeritetteknek tekintem a hallottakat és minthogy — amint emiitettem — álláspontom tisztán gyakorlati, okadatolni kivánom szavazatomat. Álláspontom nem magas erkölcsi vagy jogi, hanem tisztán politikai (Halljuk!) Amint a jog alkalmazásában a biró nem feledkezhetik meg a méltányosságról, ugy a törvényhozó sem hagyhatja figyelmen kivül a necessitást, a szükségletet. Ezért ezt a törvényjavaslatot^ elfogadom. (Helyeslés a középen és a balközépen.) Elnök: Szólásra következik Széchenyi Aladár gróf őméltósága! êse 1928. évi március hó 14-én, szerdán. Széchenyi Aladár gróf: Nagyméltóságú Elnök Ur! Tisztelt Felsőház! A tegnapi és a mai napon felsőházi tisztelt tagtársaim annyira kimerítették a tárgyat, hogy bajos lesz ismétlésekbe nem bocsátkoznom. Mégis, miután feliratkoztam, kegyes engedelmükkel fogok néhány szót mondani a törvényjavaslathoz, de a lehető legrövidebben. (Halljuk! Halljuk!) Az 1920. évi XXV. tc.-t én már a múltban sem tartottam valami nagyon szerencsés alkotásnak, abban az időben azonban nem fejezhettem ki ezt a nézetemet, mert a történelmi Főrendiház abban az időben némaságra vojjt kárhoztatva. Nem tartottam helyesnek ezt a törvényt, mert azt a célt, amelyet maga elé tűzött, szerintem egyszerűbben és mindenesetre sokkal kisebb feltűnéssel lehetett volna adminisztratív utón is elérni. Az akkori nemzetgyűlés azonban más állásponton volt, főleg tekintettel arra az, az hiszem, jogos felháborodásra, amely abban az időben a keresztény társadalmon a proletárdiktatúra után erőt vett (Ugy van!), és jónak látta ezt a célt törvénybeiktatni. így keletkezett az 1920, évi XXV. te, amely várakozásom ellenére a lezajlott hét esztendőben elégjónak bizonyult. Ezért hibának tartom az előttünk fekvő javaslat beterjesztését, mert ez a módosítás a meglévő törvényt nem javitja, hanem megváltoztatja in peius, mert nyitvahagyja, illetőleg megnyitja az összes hátsó ajtókat, amelyeken a zsidó vallású ifjúság könnyen bejöhet az egyetemekre ós a főiskolákra. Nem akarom felsorolni ezeket a hátsó ajtókat, csak egy példát emlitek fel. Valaki a háborúban messze a front mögött, de katonai egyenruhában üzleteket kötött, üzérkedett és ma ezt a reá nézve valószínűleg nagyon hasznos foglalkozást, bátor frontszolgálatnak fogja minősíteni. Ez csak egy eset, de van ilyen száz. Nem tartom helyesnek ezt a módositást már csak azért sem, mert a keresztény társadalomnak túlnyomó nagy része a meglévő törvénnyel meg volt elégedve. Miért erőltetni tehát valamit, amit a társadalomnak túlnyomó nagy része ellenez? Én ezt az eljárást egészen nem tudom megérteni, különösen akkor nem. ha elolvasom a tisztelt kultuszminister ur képviselőházi beszédének azt a részét, amelyben ö a ministerelnök úrral együtt tiltakozik az ellen a vád ellen, hogy itt külfödi befoyások érvényesültek és ezen befolyások hatása alatt kellett ezt a módosító javaslatot elkésziteni. Ez a módosítás tehát sem a külföld befolyására, sem a belföldön a keresztény társadalom megnyilatkozott óhajára nem vezethető vissza. Kérdem tehát : miért kellett akkor feltétlenül módosíani ezt a különben jól bevált törvényt? Erre a választ, gondolom, megtalálom a következőkben. Szoktam külföldi lapokat is olvasni, többek között nagyon gyakran elolvasom a Wienben megjelenő Neue Freie Pressét, amely lapot a világ minden zugában olvassák. A Neue Freie Presse állandóan napirenden tartja a szerinte maradi, reakciós csonka Magyarország viseli dolgait. Ilyen hangnemben ir a kisantant sajtója es a francia sajtó is. Nagyon valószínűnek tartom, hogy a tisztelt kormány figyelmét a Népszövetségnél bizonyos iróniával felhívták arra a körülményre, hogy a mi nemzetünket állandóan reakciós köntösben mutatják be a világnak, s nagyon hiszem, hogy akkor talán azt is hozzátették, hogy jó lesz ezeknek a rosszakaratú mendemondáknak valami úton-módon elejét venni. Nagyon valószinü ez a meggondolás, mert azóta csak most nem régen, megtudtam, hogy a Népszövetségnek hetven zsidóval-