Felsőházi napló, 1927. I. kötet • 1927. január 28. - 1927. július 5.

Ülésnapok - 1927-5

Az országgyűlés felsőházának 5. ülés ebben az irányban nem tehetnek. Be is bizonyította aj kormány és az ország, hogy ezen az utón akar haladni, halad tovább is és mi mindenkivel, akiben megvan szintén ugyanez a kölcsönös jóindulat, ugyanaz ai felfogás és elhatározás, mindenkor hajlandók vagyunk külkereskedelmi szerződéseket kötni. Ennél továbbmenőleg a gazdasági élet talpraállitásának mint egyik rendkívül fontos tényezőjét ismerem az u. n. hasznos beruházások kérdését. Abban a tekintetben, hogy lehet-e egyiket vagy másikat kritizálni, természetesen megvan mindenkinek a szabadsága, hiszen eltérhetnek a vélemények. Csak mint elvet akarom leszegezni, hogy annakidején, amikor most már három éve megindultunk ezen a téren, voltak bizonyos aggályok, hegy egyrészt nem tudjuk következetesen és logikusan ezt a program mot folytatni, másrészt esetleg talán nem, is fogja azokat a hatásokat kiváltani, amelyeket vártunk. Hangsúlyoznom kell, hogy akármelyik államot vesszük is példa gyanánt, hasznos beruházások nélkül a gazdasági élet nem tud ugy fejlődni és prosperálni, mint ahogy arra szükség volna. De a mai időkben, amikor egy állam és egy nemzet olyan katasztrófákon ment át, mint amilyeneken mi átmentünk, amikor 11 év hasznos beruházásai elmaradtak, amikor dezorganizálódott tulajdonképen egy ezeréves gazdasági terület és gazdasági élet, el lehet-e képzelni azt, hogy mi hasznes beruházások nélkül exisztálni tudnánk*? Ez sine qua nonja volt pénzügyi politikánknak. Itt is le kell, hogy szegezzem és köszönettel kell hogy elismerjem, hogy magának a Népszövetségnek arra illetékes szervei is elismerték a kormánynak ezt az álláspontját és maguk is nélkülözhetetlen feltételként jelölték meg a hasznos beruházásokat. Ha most foglalkozom ezzel a kérdéssel, csak azért teszem, hogy itt felhasználjam az alkalmat arra, hogy a kormánynak ezirányu terveit röviden ismertessem. (Halljuk! Halljuk!) Méltóztatnak tudni, t. Felsőház, hogy a legutolsó genfi tárgyalás alkalmával 58 millió pengőt oldottak fel még a hátralevő népszövetségi kölcsönből. Ehhez hozzá kell tennem még körülbelül 50—60, vagy 65 millió pengőt, — nem tudom most határozottan megjelölni — amelyet szintén ilyen célra kivan még a kormány felhasználni, úgyhogy 110—120 millió pengőre lehet számítani az 1927/28. költségvetési év beruházásait. Kifogásolták eddig azt, hogy ezeket a beruházásokat nem a szokott formák között oldotta meg a kormány, amennyiben nem a költségvetéssel egyidejűleg terjeszetette elő. Azt hiszem, hogy ez az érv közjogi szempontból, teoretice helyes lehet, de ha figyelembe vesszük, hogy nem mi döntöttünk elsősorban az összegek e nagy részéről, hanem elsősorban a Népszövetség hozzájárulását kellett kikérni, # másrészt rendszerint csak az év vége felé tudja meg az ' mber a feleslegeket is, a kormány mégis csak helyes utón járt. hogy nem vártia be megint hónanokra menőleg a törvényhozás előzetes hozzájárulását, mert hiszen ez azt jelentette volna, hogy a gazdasági életet megakasztottuk volna épen azokban az időszakokban, amikor a legnehezebb és legválságosabb óráit élte. Ettől a rendszertől jövőre mrst már eltekintek és a kormány is el kivan tekinteni és ezért legkésőbb május hó folyamán törvényjavaslattal kívánok ^'önni a törvényhozás elé, hogy annak módjában legyen előzetesen megmonDáni véleményét r's megadni hozzájárulását ezekhez a hasznos berT^n7Psokhoz. fÂtirrlàn^s helyeslés.) Ezzel, azt hiszem, egy nagy közjogi elvnek is eleget FELSŐHÁZI NAPLÓ. I. ; 1927. évi március hó 21-én, hétfőn. 25 teszünk és megint nagy lépéssel megyünk a normális élet felé. Csak a gazdasági élet megnyugtatására mondom azután azt, hogy természetesen előzetesen minden előkészületi munka megtörténik ós a törvényhozás akaratának megnyilvánulása, a törvény szentesítése után semmi akadálya nem lesz annak, hogy július 1-ével ezek a hasznos beruházások az egész vonalon konkrét formában is tényleg figyelembe vétessenek. (Éljenzés a jobboldalon.) Ebből kifolyólag bátor viagyok rátérni az ittfekvő törvényjavaslatra. Azt hiszem, abban nincs különbség közöttünk, hogy valaki el ne ismerné, hogy nagy és súlyos adóterheket, közterheket kellett viselnie az országnak a kitűzött cél érdekében. Amily helyes volt aiz, hogy mi állami pénzügyeinket a legnagyobb erőfeszítéssel rendbehozzuk, azt hiszem, épen olyan igazságos és méltányos dolog, hogy nagyobb terheket az adózó közönség ne viseljen, mint amelyek összhangban vannak fliz állam pénzügyi helyzetével. (Ugy van! Ugy van!) Átmenetileg lehetséges volt ez, de ma nem lehetséges. Az idő előrehaladottsága folytán nem fogok kitérni azokra a rendkívül nagyszámban levő problémákra, amelyek megoldásra várnak. Hiszen a tisztviselői kérdés, a nyugdíjasok kérdése, a különböző kulturális és közegészségügyi szükségletek, a gazdasá'gi élet teréu való egyéb szociálpolitikai szükségletek, — a szociálpolitikai szükségletekbe belevonok minden olyan kérdést, amely a társadalmat alátámasztja — ezek jelenleg még mind olyan kérdések, amelyek megoldásra várnak. Olyan problémák ezek, amelyekkel találkozni fogunk a jövőben is az egész vonalon. Tényleg fel kellett tenni a kérdést, hogy vajon melyik irányban haladbon a kormányzat, vájjon elsősorban ezeket a probléniákat vigye-e az egész vonalon megoldiábra, vagy nedig csökkentse a közterheket? Abból a tételből indult ki a kormány, hogy a legelső és leghelyesebb álláspont az, hogy a magángazidaságot az egész vonalon összhangba kell hozni az államgazdasággal. (Heresies.) Hiábavaló az adóztatás túlfeszitése és a magángazdaság túlságos igénybevétele, hiszen ki lehet tűzni célokat, meg lehet olDáni kérdéseket ideiglenesen, de ezzel végeredményében az alapot báhtiuk és tesszük egészségtelennél, amelyre építünk. Helyesebb az összhang megteremtése előbb és ha azután a gazdasáigi élet fejlesztésével természetesen növekednek a bevételek, ott lehet a többi programm megoldásáról is gondolkozni. Természetes dolog, hogy egy olyan nagy világkatasztrófa után, mint amilyenbe mi beleestünk, a problémáknak óriási tömege merül fel. Ilyenkor rettenetes nagy alkotási vágy is jelentkezik, azonban határt kell szabni ezeknek, nem szabad túlfesziteni a hurt, mert többet árthatunk, mint amennyit hasztníállhatunk. (B. Szterényi József: De mennyire!) Ezek voltak azok a szempontok, melyek a kormányt arra késztették, hogy ezt a törvényjavaslatot idehozza a törvényhozás elé. Lehet soknak tartani az adókedvezményeket, lehet kevésnek tartani, de azt hiszem örülhetünk, hogy a. pénzügyminister egyszer már nem adóemeléssel jön, mert mégis a pénzügyministerre nézve is szimpatikusabb, hogy adókedvezményeket hoz, mint hogyha adóemeléseket hozna. Viszont magam is azt mondrm, téves volna azt hinni, hogy itt már minden ezirányu probléma meg van oldva. 6