Főrendiházi napló, 1910. V. kötet • 1917. július 4–1918. november 16.

Ülésnapok - 1910-105

A FŐRENDIHÁZ CV. ÜLÉSE. 77 tatnának, ez a házszabályok rendelkezésének szigorú megtartása mellett csak sürgősségi in­dítvány alapján lehetséges. Ezek a törvényjavaslatok olyan természe­tűek, hogy fennálló törvények hatályának az év végével közeledő lejártánál fogva sürgős elinté­zést igényelnek. A jövő héten a delegáczió kezdi meg újból Bécsben félbeszakított tanácskozásait, melyeken a főrendiház részéről kiküldött tagok­nak részt kell venniök. Tekintettel ezekre a körülményekre, más­részt a közeledő karácsonyi ünnepekre, az év hátralévő részében már alig állna rendelkezé­sünkre olyan alkalmas idő, amikor ezek a tör­vényjavaslatok a főrendiházban akként volnának elintézhetők, hogy még ez év végéig szentesítést is nyerhessenek. Mindezek folytán tárgyalásukra alkalmas időpontul csak a mai nap kínálkozott és ez a körülmény indított arra, hogy a javas­latokat a mai ülés meghívóján mint napirendi tárgyakat jelezzem. Tárgyalásuk azonban az emiitett oknál fogva csak sürgősségi indítvány mellett lévén lehetséges, ezt az indítványt a házszabályok 41. §-a alapján ezennel megteszem és indítványozom, hogy a meghívón jelzett összes törvényjavaslatok a bizottsági és nyilvános tár­gyalás közt a 30. §-ban előirt 3 napi közbeeső idő mellőzésével a mai ülésben tárgyaltassanak. (Helyeslés.) A házszabályok 41. §-a értelmében a sür­gősségi indítvány mellett és ellen csak egy-egy tag szólalhat fel. Kérdem: kíván-e valaki az általam előter­jesztett sürgősségi indítványhoz hozzászólni? Ha szólni senkisem kivan, kérdem : méltóz­tatnak-e sürgősségi indítványomat elfogadni ? (Igen!) Kimondom tehát, hogy a sürgősségi indít­vány elfogadtatott és így az ülésre szóló meg­hívón elősorolt összes napirendi tárgyak a mai ülésben fognak tárgyaltatni. Bemutatom folytatólag a képviselőház elnö­kének még három további átiratát, amelyek kíséretében megküldötte: a koronaérték megállapításáról szóló 1892 : évi XVII., továbbá az ennek kiegészítéséről szóló 1899 : XXXII. és az 1907 : XL VII. t.-cikk, vala­mint az egyes pénzforgalmi eszközök szaporítás­ról szóló 1912: XX. t.-cz. némely intézkedései­nek módosításáról; az ország szent koronája egyik őrének meg­választásáról és a lapbiztositék letételére vagy kiegészítésére az 1915 : V. t.-czikkben megszabott határidő meghosszabbításáról szóló törvényjavas­latokat. Ezek közül az első a pénzügyi, a két utóbbi pedig a közjogi és törvénykezési bizott­ságnak adatott ki előzetes tárgyalás és jelentés­tétel végett. Méltóztatnak tudomásul venni. Mielőtt napirendünkre térnénk át, még egy javaslatom volna. Napirendünk 8. pontjául ki van tűzve az országos közlekedési tanács nyolcz főrendi tagjának megválasztása. Minthogy a túlnyomó részben követett gyakorlatnak és a czélszerüségnek is jobban megfelel, hogy a vá­lasztásra vonatkozó szavazás a napirend kezde­tén történjék, javaslom, hogy a meghívókon jel­zett sorrendtől eltérőleg napirendünk első tár­gyául ejtsük meg a választást s annak megtör­ténte után térjünk át az igazoló bizottság jelen­tésére, illetőleg az elfogadott sürgősségi indítvány alapján tárgyalandó törvényjavaslatokra abban a sorrendben, amint a meghívón foglaltatnak. Méltóztatnak ezen javaslatomat elfogadni? (Igen!) Ezt tehát határozatként mondom ki s ennek értelmében most mindjárt a választásokra térünk át. Kérem a méltóságos főrendeket, hogy az országos közlekedési tanács nyolcz tagjára méltóz­tassanak szavazataikat beadni. (Megtörténik.) Kíván még valaki szavazni? (Nem!) Ha szavazatát mindenki beadta, a szava­zást berekesztettnek nyilvánítom s felkérem Günther Antal alelnök ur ő exczellencziáját, hogy a szavazatokat a jegyzői kar segítségével összeszámlálni s a választás eredményét bejelen­teni méltóztassék. Ennek megtörténtéig az ülést felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újra megnyitom. Felkérem az alelnök ur ő excellencziáját a választás ered­ményének bejelentésére. Günther Antal: Nagyméltóságú elnök ur! Méltóságos főrendek! Van szerencsém a válasz­tás eredményét bejelenteni. Eszerint az Országos Közlekedési Tanácsba a főrendiház által meg­választattak : Harkányi Frigyes báró, Hertelendy Ferencz, Keglevich Gábor gróf, Miklós Ödön, Szabó Jenő, Széchényi Bertalan gróf, Széchényi Viktor gróf és Zelenka Zelenski Róbert gróf. Elnök: Az ő excellencziája által elősorol­takat az Országos Közlekedési Tanács megvá­lasztott tagjainak jelentem ki. A választás ered­ményéről a képviselőház, a kereskedelemügyi minister és a megválasztottak értesíttetni fognak. Következik az igazoló bizottság jelentésének tárgyalása. Kérem annak felolvasását. Hertelendy Ferencz jegyző (olvassa a fő­rendiház igazoló bizottságának jelentését fenséges Miksa Jenő Lajos, Rainer Károly, Lipót, Hu­bert Salvator, Albrecht, Vilmos és József Fe­rencz főherczeg uraknak a főrendiházba való meghívása és a főrendek névjegyzékének folyta­tólagos kiigazítása tárgyában). Elnök: Kíván valaki a jelentéshez szólni ? Ha szólni senki sem kivan, kérdem: méltóz­tatik-e a bizottság javaslatait elfogadni? (Igen!) A bizottság javaslatait tehát elfogadottnak jelentem ki s ennek értelmében a főrendiház felhatalmazza az elnökséget, hogy fenséges Miksa Jenő Lajos, Rainer Károly, Lipót, Hu-

Next

/
Oldalképek
Tartalom