Főrendiházi napló, 1910. V. kötet • 1917. július 4–1918. november 16.

Ülésnapok - 1910-103

50 A FŐRENDIHÁZ CIII. ÜLÉSE. vergődik egyrészt különböző ad hoc létesült konventikulumok befolyása alatt, másrészt a szövetséges és hitelező nyugati államok pressziója közt. (ügy van!) Ez az orosz demokrácia felforgatni tudott, alkotási képességének azonban eddig semmi jelét nem adta; csupán óriási nagy anarchiát teremtett. A demokrácia győzelme Oroszországban tehát sok tekintetben hamis jelszónak bizonyult és még hamisabb jelszavak azok, amelyekkel az oroszországi változásokból kifolyólag a mi ellenségeink az ő törekvéseiket és igazságaikat támogathatni vélik. Akik csak nemrégiben rajongtak az orosz czárizmusért, addig t. i. amig megbizható harczi szövetségesnek bizonyult, azok most egyszerre rajongnak a demokráciáért Oroszországban. (Ugy van!) Es vájjon nem jellemző-e, hogy Anglia most azt óhatjaná a nagy német nemzetnek suggerálni, hogy orosz módra támadjon a maga császára és kormánya ellen, (Mozgás.) valószínűleg azért, mert igen jól tudja, hogy ha ezt az eredményt elérné, ez Németország védőkéjiességét, védő erejét ép ugy dezorgánizálná, mint dezorgánizálta az Oroszországét. (Igaz! Ugy van!) És nem jellemző-e, hogy a köztársasági szabad Észak-Amerikában ma az elnök tulaj donképen sokkal nagyobb önkényuri jogokat gyakorol, mint bármely örökös uralkodó, (Igaz! ügy van!) hogy a szabadság klasszikus hazájában megtagadják az állampolgároktól még az útlevelet is Stockholmba, vagy hogy a szabad franczia respublikában kiderült, hogy annak ambiciózus államférfiai a parlament megkérdezése nélkül titkos szerződések utján lekötötték hóditó czélok érdekében népük véradóját. Méltóságos főrendek ! Mikor én ezeknek a mai koráramlatoknak és koreseményeknek megítélésénél bizonyos szkeptikus és kritikus álláspontra helyezkedem, ezzel korántsem akarok az igazi demokrácia követelményei ellen hangulatot csinálni. Nyugodtan állithatom, hogy soha az igazi demokrácia követelményeivel összeütközésbe nem jöttein. Kivánom az igazi demokrácia megvalósulását, mert én a demokráciát nemcsak a jogok kiterjesztésében, hanem a műveltség terjesztésében látom. Látom abban, hagy a népet ráneveljük erkölcsileg és szellemileg a maga kötelességei és jogai gyakorlására egyaránt. Látom abban, hogy nyitva álljon az ut minden valódi tehetség, minden valódi tudás és minden becsületes munka előtt és hogy száműzve legyenek a protekció, a nepotizmus, a vagyoni és születési előnyökre való kizárólagos támaszkodás, de ép ugy száműzve legyenek a demagógiának is erőszakoskodásai, túlzásai és terrorizmusa. (Helyeslés.) Ennek a demokráciának igenis hive vagyok és annak intézményekben való megvalósítását mindig lelkesen fogom támogatni. Ha a külesemények és a modern politikai jelszavak tekintetében bennünket az utóbbi időben bizonyos csalódás és kiábrándulás ért, sajnos, elmondhatjuk ugyanazt a monarchia bensejében észlelhető bizonyos fejleményekre nézve is. Mi azt hittük, azt hiszem általánosan, hogy ennek a háborúnak a hatása alatt nemcsak az a bizalmatlanság, féltékenység és ellenszenv, melylyel Ausztria bizonyos köreiben Magyarország nemzeti megerősödését kisérték, fog megszűnni, de hogy el fogjuk érni azt is, hogy azok az elemek, amelyek a monarchiát ebben a sorsdöntő órájában cserben hagyták, mindenkorra el fogják veszíteni veszélyes és kártékony befolyásukat. Legalább ebben az utóbbi tekintetben, sajnos, teljes csalódás ért bennünket. Nemcsak, hogy el nem vesztették ezek az elemek befolyásukat, de sőt merészebben, mint valaha, ütik fel fejüket és hirdetik követeléseiket különösen Magyarország integritásának rovására. Még ők mernek a háború által teremtett tények respektálásáról beszélni ! Még ők merik az osztrák parlamentben, sajnos, igen csekély és igen gyenge ellenmondással szemben hirdetni azt, hogy Magyarország testéből egy részt a románok, egy részt a ruthének, egy részt a délszlávok és egy részt a csehek számára el kell szakítani. Ezekben a követelőzésekben előljárnak mindig a cseh urak, mintha nekik volna ebben a háborúban legtöbb érdemük (Derültség.) és legtöbb szerzett joguk. A magyar állam ezeréves határaival szemben hivatkoznak ők históriai határokra. Feledik, hogy amikor Magyarország a szabadságharcz után a porig le volt verve, amikor az absolutizmus, igaz, hogy csak rövid időre, mert végül is a történelmi jog győzedelmeskedhetett, megengedhette magának azt, hogy a Szent István koronájától egészen elszakitsa Horvátországot; hogy Erdélyből külön nagyfejedelemséget csináljon ; hogy a temesi bánságot és a szerb vajdaságot, mint külön tartományt szervezze ; hogy Magyarországtól elszakitsa a Muraközt, elszakitsa Fiumét, még az absolutizmus is megállott az északi tótok nevében támasztott követelések előtt, az északi tót királyság megalkotására nem vállalkozott és az általa előbb felbiztatott Hurbánoknak és Sturoknak kosarat adott, pedig azok nem voltak olyan merészek követeléseikben, hogy a Cseh-erdőtől a Tisza forrásáig terjedő cseh-tót államról ábrándoztak volna; Nagyon örülök, hogy ezekkel a cseh követelésekkel rokon román pretenziókkal és aspirációkkal szemben az erdélyi szövetségnek Kolozsvárott két aktív minister részvételével nemrég megtartott gyűlése egyhangúlag tiltakozott Komániának a monarchiához való csatolása ellen, amely terv tudvalevőleg együttjár azzal a másik tervvel, hogy Erdély pedig Magyarországtól elszakittassék. Valahányszor mi ezekkel a Lajtántúli jelenségekkel foglalkozunk, rendesen azzal az intéssel szoktunk találkozni, hogy ne avatkozzunk Ausztria belügyeibe. Nagyon helyes elv, amelyet én megtartani szeretek a viszonzás reményében, de ennek az elvnek bizonyos határai vannak, amelyeken túl nem mehetünk. így nevezetesen az már nemcsak osztrák belügy, ha az osztrák parlamentben minden korlátozás és minden tartózkodás nélkül