Főrendiházi napló, 1910. V. kötet • 1917. július 4–1918. november 16.

Ülésnapok - 1910-103

46 A FŐRENDIHÁZ CIII. ÜLÉSE. monarchia két állama egymás között a Id egyezés kérdésében megállapodásra nem jutott, a szövetséges kormányokkal és különösen Németországgal folytatandó kereskedelmi táigyalásaink aligha fognak kőnk.ét alakot ölteni, (Ugy van!) Amennyiben a nagyméltóságú kormány ezen állásfoglalása abból a felfogásból is látszik kiindulni, amelyet gyakran hallottunk, hogy t. i. a jelenlegi országgyűlés nem volna illetékes a kiegyezés kérdésében határozni, ebben a tekintetben én kénytelen vagyok ellen véleményenmek adni kifejezést. E tekintetben országgyűlés és országgyűlés között megkülönböztetést tenni nem tudok (Helyeslés a középen.) és azt hiszem, hogy ez az országgyűlés, amely, — legalább az 1915. évi ÍV. t.-cz. megalkotásakor ez volt a közfelfogás, — hivatva van és jogosult a mostani háború után kötendő békeszerződést törvényeinkbe beezikkelyezni, amely békeszerződés Magyarország sorsát mindenesetre sokkal messzebbmenőleg fogja a jövőre megkötni: nem képzelhetem, hogy ez az országgyűlés ne volna illetékes egy, a békeszerződéshez viszonyítva sokkal kevésbbé fontos, bármily hosszú időtartamú kiegyezés megkötésére. (Ugy van! a középen.) Es ezzel legyen szabad áttérnem arra a kérdésre, amely a mai viszonyok között mindenesetre az egész politikai helyzet sarkpontjának tekintendő, t. i. a választójogi reform kérdésére. Én, méltóságos főrendek, "ezelőtt négy évvel, tehát akkor, mikor az 1913-ban meghozott választójogi törvény még csak az előkészítés stádiumában volt, a nyilvánosság előtt is kifejezést adtam annak a meggyőződésnek, hogy olyan reformnak, mint a választójogi törvény is, olyan időben, amikor a képviselők egy része a megelőző események következtében a képviselőházból tényleg ki volt zárva és mikor a képviselőház egy másik része ebből a körülményből magára nézve bizonyos konzekvenciákat vont le : ily körülmények között az ilyen reformnak megalkotása nem időszerű és nem czélszerü, mert az ilyen reformok az ellenvélemények mérkőzése nélkül alkottatván meg, rendszerint nem juttatják igazi nyugvóponthoz a kérdést, hanem azt mintegy továbbra is nyitva hagyják. (Igaz! Ugy van!) Sajnos, akkor, ugylátszik a kényszer tő körülmények nem tették lehetővé ezeknek az aggályoknak, amelyeket a következmények teljes mértékben igazoltak, figyelembevételét. Ma már maguk az 1913-ik évi törvény megalkotói is elismerik, hogy a választójog további kiterjesztése elől kitérni nem lehet,' sőt még azt is elismerik, hogy az a törvény még a kiterjesztésnek azt a mértékét sem hozta meg gyakorlatilag, amelyet ők maguk czélba vettek. Ma már meggyőződésein szerint ennek a kérdésnek megoldása elől kitérni írem lehet. Es én osztozom a ministerelnök ur ő excellenciája nyilatkozatában kifejezett abban a felfogásában, hogy ezt a kérdést oly módon kell megoldásra juttatni, hogy ezzel egyáltalában ez a kérdés a közvélemény harczaiból kiküszöböltessék, vagyis álladóan, vagy legalább hosszabb ideig nyugvópontra jusson. Én azt is teljes mértékben értem és méltányolom, hogy a kormány, bár éreznie kell a háború alatti választások rendkívüli visszásságát, arról a jogilag tagadhatatlanul meglévő lehetőségről, hogy a képviselőházat esetleg még a háboTU alatt is feloszlassa, a priori le nem mondhat, mert hiszen ezzel magát teljesen kiszolgáltatná a jelenleg ellenzéki képviselőházi többségnek. De viszont azt tartom, hogy méltányolni kell a jelenleg ellenzéki képviselőházi többség magatartását is, amely a választójog kérdésében elfoglalt konzervatív álláspontjának feláldozta a maga hatalmi pozícióját (Igaz! Ugy van!) s amelytől nem lehet azt megkívánni, hogy csak azért, hogy a kormánynak szívességet tegj^en és a kormány helyzetét megkönnyítse, máról-holnapra gyökeresen megváltoztassa a maga álláspontját. (Igaz! Ugy van !) Ennek a helyzetnek, nézetem szerint, egyedüli konzekvenciája az, hogy bármily nehéznek, majdnem lehetetlennek látszik is az a jelen pillanatban, az ellentétes nézetek között megegyezésre kell törekedni. (Igaz ! Ugy van !) Ez meggyőződésem szerint mindkét félnek érdekében áll s mindenek felett érdekében áll az ügynek. Meggyőződésem szerint lehetséges is, hogyha mind a két fél becsületesen és komolyan akarja, mind a két fél becsületesen és komolyan törekszik reá és .egyik fél sem helyezkedik absolute intranzigens álláspontra, egyik fél sem hivatkozik a parlamenten kivül álló faktorokkal szemben vállalt kötelezettségekre és egyik fél sem akarja a maga akaratát egyszerűen rádiktálni a másikra. (Igaz! Ugy van!) Ezt, ismétlem, mindkét félnek kívánnia kell. A jelenlegi parlamenti többségnek kívánnia kell ezt nemcsak az általános választások eshetőségeire való tekintette], hanem azért is, mert ha most indulnak meg az általános választások, a mellett a nagy hatalom mellett, amelyet a viszonyok ma a kormány kezébe adnak, — s amelyről még beszélni fogok, — s tekintettel arra, hogy még a kormányt támogató pártok körében is a legszélsőbb álláspontot elfoglaló pártnak vannak mindenesetre a leghathatósabb agitácionális eszközei, nagyon valószinü egy olyan országgyűlés megalakulása, amely a választójog kérdését még sokkal'radikálisabb megoldáshoz juttatná, mint aminő megoldáshoz az a jelenlegi országgyűlésen, a jelenlegi parlamenti többség mérséklő befolyása mellett még a legrosszabb esetben is jutna. Viszont a kormánynak és a kormányt támogató pártoknak, azt hiszem, kivánniok kell ezt a megegyezésszerü megoldást, mert én nem feltételezhetem sem a kormány tagjairól, vagy legalább azok többségéről, sem a kormányt támogató pártok többségéről, hogy könnyű szívvel mennének belé a háború alatti választások ultima rációjába. Az az erkölcsi lehetetlenség, amelyet erre nézve az 1915 : IV. törvényczikk kimond, ma is teljes mértékben fennáll. (Igaz! Ugy van !) Engem e tekintetben az erre vonatkozólag hallott mesteri fejte-