Főrendiházi napló, 1910. V. kötet • 1917. július 4–1918. november 16.

Ülésnapok - 1910-103

•tíi A FŐRENDIHÁZ CIII. ÜLÉSE. karriert kellene teljesen megváltoztatni. Akkor az előléptetésnek a missziók kebelén belül, a tanácsosi állásnál meg kellene szűnnie s a missziók élére követekül, vagy nagykövetekül tapasztalt, kipróbált, széles látkörrel biró, megbizható belpolitikusokat, vagy egyéb egyéneket kellene kinevezni. Sokan azzal támadják a diplomáciai karriert, hogy az tehetségekben szűkölködik. Ez tévedés. A karrierben igen sok kiváló tehetség szunnyad. Nem az a hiba, hogy nincsenek tehetségek. Nem az anyag rossz, hanem a szisztéma, a rendszer, amely megakadályozza a tehetségek érvényesülését és teljes kihasználását. Elismerem azonban azt, hogy a karrierre nézve hasznos, ha abba időről időre rajta kivül álló, tehetséges és kipróbált egyének vétetnek be. Hiszen e nézet helyességének legfényesebb bizonyitéka a külügyminister ur maga, aki, noha nem ment végig az u. n. szamárlétrán, mégis kiváló ügyességgel és szakértelemmel vezeti monarchiánk külpolitikáját. Megelégedesse] kell konstatálnom, hogy a külügyminister ur ő nagyméltósága nemcsak monarchiánk méltóságát óvta meg minden körülmények között, hanem annak immár bizonyos tekintetben vezető szerepet is biztosított. Bizalommal tekinthetünk reá, mint olyan egyéniségre, aki képes lesz a szükséges reformokat is megvalósítani. A belpolitikában a választói jogon kivül a pénzügyi kérdések állnak előtérben. Hogy ezen kérdések sikeres megoldásra fognak találni, az iránt nekem a ministereinök ur személye nyújtja a legnagyobb kezességet. A háború után óriási adóterhek fognak reánk nehezedni. Ezen adóterhek eloszlásáról fog kelleni gondoskodni, még pedig a legnagyobb igazságossággal, amely mindennemű sablont eleve kizár. így pl. ha a mélyen tisztelt kormány arra határozná el magát, hogy a német »einmalige Vermögensabgabe« példájára egyszeri vagyonadó kivetését proponálná nekünk, ugy igénytelen nézetem szerint nem volna elegendő egy bizonyos adómentes vagyonminimumot, létminimumot megállapitani; nem volna elegendő kimondani, hogy azon vagyonok tulajdonosai, amely vagyonok ezen minimumot meghaladják, annak a vagyonnak bizon}'os progresszióval vett, vagy progresszió nélküli részét az államnak kötelesek átadni. Az ilyen sablonszerű eljárás igen igazságtalan, igen egyenlőtlen megterheléshez vezetne, így pl. jobban sújtaná azt a földbirtokost, aki birtokát bérbeadta, mint azt, aki maga gazdálkodik s ez ma különösen a középbirtokoknál okozna nagy aránytalanságokat. Jobban sújtaná a középosztály u. n. latéin er részét, amely vagyonát, ha egyáltalán vagyona van, bankban kamatoztatja, vagy értékpapírokba feketeti. Könnyebben viselné a megterhelést a középosztály azon része, amely vagyonát a háború folyamán hadiszállításokban, vagy egyéb efféle módon gyümölcsöztette ; hogy egy szóval mondjam, mindazok jobban szenvednének alatta, akik a háborús áralakulásoknak csupán a hátrányait érezték meg. (Ugy van! jobbfelél.) Itt nem lehet sablont alkalmazni; itt individualizálni kell. A sablon alkalmazása oda vezetne végeredményben, hogy azok, akik odakinn a harcztéren szolgáltak, általában véve jobban éreznék meg az adót azoknál, akik itthon maradtak. Teljesen elismerem azt, hogy az itthonmaradottak is óriási szolgálatokat tettek az államnak ; elismerem azt, hogy mai nap a gazdálkodás ép oly szükséges fegyver, mint a harcz ; de nem tudom belátni azt, hogy azok ép oly nagy áldozatot hoztak volna. Ha végigmegyek az éttermeken, a mulatóhelyeken, ha nézem 12. és 1 óra között a Vácziutczán boltról-boltra járó automobilokat, nem tudom belátni, miért hoztak volna ezek a háború alatt olyan óriási áldozatokat a hazáért. (Ugy van ! Ugy van !) A széles néprétegek sohasem fognak tudni belenyugodni abba, hogy a katonák több adót fizessenek a háború után, mint az itthonmaradottak. Igénytelen nézetem szerint a háborúból származó kiadások fedezésére elsősorban a hadinyereségeket kell igénybe venni. (Helyeslés a jobboldalon.) Elismerem azt, hogy adott esetben bizonyos nehézségekbe ütközhetik annak megállapítása, hogy mi a hadinyereség és mi nem az? De már azt schogysem tudom elhinni, hogy leküzdhetetlen technikai nehézségekbe ütköznék ezen megkülönböztetésnek általában való keresztülvitele. Zselénszky Róbert gr.: Helyes! Festetits Sándor gr.: A hadinyereségeknek voltaképen igen csekély, majdnem semmi erkölcsi alapjuk sincs ; azokat az állam a maguk egészében is bátran igénybe vehetné. Az egészséges közgazdasági és pénzügyi politikának alapja a bankok megfelelő szervezete: A bankokra is nagy feladatok várnak a háború után. Óriási hitelszükségletet fog kelleni kielégiteniök. Ehhez tőkeerő kell, még pedig nemcsak az u. n. idegen tőke tekintetében, hanem a saját részvénytársasági tőkét illetőleg is. Ezért sohasem elleneztem, hogy ezek a részvénytársaságok a háború folyamán saját tőkéjüket bizonyos, a viszonyok által indokolt mértékben felemeljék. Ami azonban a bankoknak megszűnni nem akaró földbirtok-vásárlását illeti, itt bizonyos tekintetben aggályos jelenséggel állunk szemben. Csakugyan a bankbirtok sem a betéteket nem biztosítja, sem nem szükséges a többtermelés biztosításához. A többtermelést a tőkeerő és a szakértelem biztosítja. A szakértelmet az állam adja meg iskolákkal, tanfolyamokkal stb., a szükséges tőkeerőt pedig a bank. De hogy a Kereskedelmi Bank, vagy a Jelzálog Hitelbank bir-e azon tőkeerővel, amely szükséges ahhoz, hogy a háború után a többtermelést biztosítsa, hogy a termelőknek a szükséges tőkéket rendelkezésre bocsássa, ez sem általában, sem végeredményben nem függ attól, hogy bir-e az a Jelzálog Hitelbank, vagy Kereskedelmi Bank 4—5000 katasztrális holddal. A bankbirtoknak nagy •közgazdasági hátrányai vannak. Eelszivólag hat