Főrendiházi napló, 1910. V. kötet • 1917. július 4–1918. november 16.

Ülésnapok - 1910-101

28 A FŐRENDIHÁZ Cl. ÜLÉSE. És ha leszögezzük azt a tényt, hogy bármily anyanyelvű magyar állampolgárnak gazdasági, biztonsági és egyéb tekintetben jobb sorsa volt és van Magyarországon, mint a vele szomszédos kisebb államokban, ugy önként következik, hogy a nemzetiségi kérdés hajtó elemei nem annyira belső, mint inkább külső behatások alatt állottak. Románia és Szerbia évtizedek óta csendes irredentát növesztettek nálunk és készültek a most bekövetkezett háborúra. És hogy ez nagyrészt az orosz-balkán aspirációk hatása alatt történt, ugy ezen forrást nem tekinthetjük teljesen elapadt nak, mert most sincs meg a garancia arra nézve, hogy Oroszország, mely jelenleg a diktatúra és anarchia dilemmái között lebeg, idővel nem fogja-e százados balkáni törekvéseit folytatni ? Végtelenül fontos tehát a monarchiára és elsősorban Magyarországra, még a magyar belpolitika kérdéseire is, hogy minő államformában mily kormányzattal kerülnek ki Szerbia és Románia népei ebből a háborúból ? Mert akármit jelentsen a hóditás nélküli megegyezésen alapuló béke formulája, bizonyára nem jelentheti azt, hogy Szerbiában ugyanazon dynastia és ugyanazon kormányzati régime mellett támadjon fel, amely ott a háború előtt volt és hogy ott egy vakmerő as]3Írációktól vezetett, eszközeiben nem válogató rendszer uralkodhassék, mely nálunk irredentát szitott és melynek intrikái a sarajevói bűntényen végződtek. Ennek a rendszernek a tartós béke, a monarchia és főleg Magyarország érdekében soha többé feltámadnia nem szabad és a magyar kormánynak éber szemmel kell őrködnie, — és bizom is, hogy őrködni fog, — hogy a békekötéskor egy ily rendszernek még a lehetősége is eltűnjék ; hogy az ágit ációktól eddig félrevezetett szerb nép többé mint a világbéke megrontója ne szerepelhessen, szomszéd államok irredentával, vagy egyáltalán bármikép belügyeinkbe avatkozni ne próbáljanak, hanem békés politika által némileg elfeledtessék velünk azt a sok keserűséget és szenvedést, melyet az ellenünk rendszeresen előkészített, ránk erőszakolt háború nekünk okozott és a mérhetetlen áldozatokat, melyeket pótolni senki sem pótolhat. Mert Id adja vissza légióinkat? Ki adja vissza azokat a gyönyörű zászlóaljakat, melyek a nemzet szinejavából állottak, amelyeket pusztulni, leapadni látni nekünk, akik ott voltunk, — és mindnyájunknak, — oly keserűség volt, melyet elfelejteni egy emberélet alatt nem lehet. De az áldozat nem maradhat meddő és azoktól, akik testileg-lelkileg megsebesülve, vagy akár épen kerültek vissza ebből a rettenetes háborúból, senki és semmi, semminemű békeformula nem rabolhatja el annak a tudatát, hogy ők egy-igaz ügyért győzedelmesen harczoltak. Erre a tudatra szüksége van a nemzetnek és egyeseknek egyaránt, ez fogja megadni az erkölcsi alapot és önbizalmat a jövő problémáiban, ez fogja szorosabbra fűzni a kapcsot a nemzet és a dynastia között és ez lesz egykor garanciája és záloga annak, hogy ő Felsége uralkodása, amely a háború viharában látta kezdetét, a béke napjaiban váljék igazán nagygyá, dicsőségteljessé. Az uj kormányt üdvözlöm. (Helyeslés.) Széchényi Viktor gr. jegyző: A kalocsai érsek ő excellenciáj a ! Várady L, Árpád kalocsai érsek: Nagyméltóságú elnök ur, méltóságos főrendek ! Némiképen a parlamentáris szólásnak hódolok, midőn pár szóval reflektálok az előttem felszólalt főrendiházi tag ur ő méltóságának szavaira, kifejezvén teljes mértékű csatlakozásomat mindahhoz, amit remek és tartalmas felszólalásában, azt hiszem, mindannyiunk gyönyörködtetésére előadott. Igen tanulságosaknak tartom a birtokpolitikára nézve tett észrevételeit, igen helyeseknek tartom észrevételeit a nemzetiségi politika tekintetében. Különösen aláhúzom azt, amit utoljára emiitett beszédében és ez az, hogy a mindannyiunk által óhajtott béke nem jelenthet annyit, hogy a sokat megpróbált európai társadalom szó nélkül megtűrjön olyan államalakulatokat, amelyek tűzfészkeknek bizonyultak, amelyek a nemzetközi közbiztonság szempontjából provokálják az ellenőrzést és a másnemű elbánást. A nemzetiségi politika terén természetesen nem lehet magyar emberek között disszonánczia, vagy véleménykülönbség a tekintetben, hogy Magyarországnak létalapja a magyar nemzeti állam. Olyan szerencsés geopolitikai helyzetünk van, hogy Istennek teremtő keze ezt az országot természeti geográfiai alakulatánál fogva egy egységes államnak rendelte; hogy ezen a területen alapítottak őseink államot és tartják fenn azt egy évezred óta. Az a politika, amely ezt az államot fenntartotta, magyar nemzeti politika volt. Ez jelentette a vezetésre hivatott és arra alkalmasnak bizonyult magyar elemnek a vezetését ezen a politikai abroszon. Az idők folyamán az ország lakossága kibővült más nemzetiségekkel és a magyar politika számolt ezzel a jelenséggel; megtalálta a módját annak, hogy a másajkuakat beiktathassa a nemzetcsaládba. A nemzetiségi kérdés ős, természeti ösztön, amely minden embernek lelke mélyén szunnyadoz. Ez a természetes ösztön keres magának utat és érvényesülést, de hol van ennek a határa egy vegyesajku, több nemzetiségtől lakott földön? Nem lehet másutt, mint ott, hogy meg kell találniok a nemzetiségeknek egy korlátot, amelyen túl nem ildomos és nem lehet terjeszkedniük és ez a szolidaritás határpontja, az a határpont, amelyen tűi az a több nemzetiség által lakott állam elemeire bomlanék. Ez volt a külföld előtt sokszor annyira megrágalmazott magyar nemzeti politikának a geniusa, ez volt a vezérelve. Ha sokszor szándékosan félreismerték, vagy megrágalmazták is ezt a politikát,- ezen a földön más politika nem lehetséges, ebben a szükségszerűségben birja az jogosultságát és erkölcsösségét. Ez nem jelent