Főrendiházi napló, 1910. V. kötet • 1917. július 4–1918. november 16.

Ülésnapok - 1910-101

A FŐRENDIHÁZ Cl. ÜLÉSE. 29 megrövidítést a nemzetiségekkel szemben, mert ez a politika használt a magyarnak, de használt a magyar állam minden polgárának. Nevelte és erősítette őket ugy, amint számarányuk a lehetőséget az érvényesülésre megadta. A nemzetiségi elv nem haladhat ad absurduni. Nem terjedhet odáig, hogy egy államot kormányzó nemzetnek az legyen a hivatása, hogy elkísérje azokat a nemzetiségeket egészen a nemzetiségi szilánkokig, ahol elforgácsolódnak szinte nevetséges csekély töredékekké. A tény az, hogy a magyar nemzet földjén minden nemzetiséggel szemben a magyar kétszeres, négyszeres, ötszörös túlsúlyban van és valamennyiükkel szemben együttvéve is megüti az absolut többséget. Ez adja meg neki az anyagi bázist, mint vezető állami elemnek, ez adja meg e nemzetnek a magyar nemzeti karaktert és ez teszi erkölcsi kötelességévé a hon másajku polgárainak, hogy beleilleszkedjenek ebbe a rendszerbe, amely biztosítja nekik is, biztosítja a magyar nemzeti állameszmét előbbrevivő és fentartó magyar fajnak is a boldogulását. (Ugy van!) Ebben látom én a megingathatatlan alapfeltételét a magyar politikának. Ezen nincs okunk szégyenkezni, mert ezt a politikát minden józan nemzet a maga földjón ópugy folytatja, azzal a különbséggel talán, hogy sokkal több ridegséget enged meg magának, mint a magyar vezető, államalkotó elem másajku polgártársaival szemben. (Ugy van!) Ezek előrebocsátása után néhány szóval reflektálni kívánok a ministerelnök ur előterjesztésére. Abban a szokatlan helyzetben vagyunk, hogy a ministerelnök ur egy gazdag, dus j>rogrammot terjeszt a parlament elé, holott neki magának parlamenti pártja nincs. A ministerelnök urnak pártja nincs, de megvan a személyisége és egyénisége s megvan ennek az a tekintélye, megvan az a súlya, amely szinte pótolni tud egy pártot. De vállalkozásának kezdetén én e jelenséget egyéb tekintetben sem látom valami bajnak, sőt talán egyik eszköznek, hogy vállalkozása sikeresebb legyen, mert mintegy a pártokon kívül, vagy felül állva, közvetlenül nem részesedve a pártharezok küzdelmeiben, talán meg van adva neki a mód és alkalom, hogy az objektivitást nyugodtabban és biztosabban megőrizze s ezekkel a kellékekkel felvértezve, az ő nagy és fényes tulajdonságai vannak arra hivatva, hogy a magyar nemzetre ránehezedő nagy problémákat megoldás elé vigye. Programmja dus és gazdag, csábító és ingerlő tótelek foglaltatnak benne. Ezek jó nagyrésze olyan, hogy alig fog találkozni széles ez országban elíenmondással, ellenben a legélénkebb helyesléssel. Vannak benne oly pontok, amelyekre nézve némelyek ugy vélik, hogy azokkal ellentétbe kell helyezkedniök. Vannak olyanok, akik várakozó álláspontot foglalnak el és magam is azok közé tartozom, mert hiszen a részleteket nem ismerjük és sok kérdésnek elbírálása épen a részleteken fordul meg. E kérdések közül röviden érinteni akarom a katholikus autonómiát. Mindenben csatlakozom ahhoz, amiket a primás ő eminenciája ebben a tekintetben előterjesztett. A kérdés régi; legtöbben 1848-tól származtatják, voltaképen azonban sokkal régibb, visszanyúl az 1790—91.t.-cz. megalkotásáig, amikor a magyar törvényhozás először ültette be az egyházi autonómia fogalmát a magyar törvénykönyvbe. Ugyanakkor az akkori primás, Batthyány József felterjesztéssel élt a kormányszékhez, hogy ez logikusan azt vonja maga után, hogy a katholikusoknak ugyanazt adják meg. Kár, hogy e tanácsot akkor nem fogadták meg. Kár, hogy a magyar állam nem követte különösen iskolapolitikájában az igen jól bevált német rendszert, amely az iskolaügynek administrácíóját nagy szakszerűséggel, szigorúsággal kezében tartja, de megadja az egyházaknak, hogy az iskola intézményét ellássák a maguk szellemében. így azután egyház és állam nagyon jó egyetértésben működnek és az intézetek látják e haronmikus együttműködés áldását. Nálunk ez másként következett be és a magyar törvényhozás csak egy régi adósságot ró le, amikor végre-valahára a sokszor emlegetett alapokat ós az azokból fentartott iskolákat megfelelően ellenőrzi. Hangsúlyozni kívánom csupán, hogy a katholikus autonómiát nem vélem másként megvalósíthatni, ahogy a dolog természetéből is következik, mint az egyház szervezetének legszigorúbb szem előtt tartásával. A ministerelnök ur programmjában bentfoglaltatnak a népjóléti intézmények is. A t. ministerelnök ur nem tud majd annyi javaslatot e ház elé terjeszteni, amennyit ez a ház bizonyára a legnagyobb lelkesedéssel ne támogatna. De egytől féltem a népjóléti intézményeket, ettől őrizze meg a kormány ébersége és gondossága, értem a régi magyar betegséget, hogy protekczió ne fészkelje bele magát, amely meggyülölteti az intézményeket és a közönség széles rétegeiben azok üdvös hatása iránt a hitet teljesen meg tudja rendíteni. (Ugy van!). A szociális törvényhozás terén hangoztatta a ministerelnök ur a birtokpolitikát és ugy, ahogy az előadva volt és amint kommentálta ő eminenciája és Sigray gróf, azt hiszem, az teljes megnyugvásra szolgálhat és bizalommal várhatjuk a jövő fejlődést. A választójog tekintetében legindokoltabb a várakozó álláspont, mert itt voltaképen minden a részleteken fordul meg. Csupán egyet kívánok előre megjegyezni, mintegy kiscrőlevélképen. A választójog demokratikus fejlődése a korszellem gyümölcse. A korszellem olyan, mint a forgószél, amely egy országban elindul, végigsöpör népeket, országokat és hódit a maga utján. Megtörténik azután e hódítás során, hogy a népek vakon és gépiesen veszik át az intéz-