Főrendiházi napló, 1910. V. kötet • 1917. július 4–1918. november 16.

Ülésnapok - 1910-114

A FŐRENDIHÁZ CXIV. ÜLÉSE. 221 volna, felszólalhatott volna, véleményt nyilváníthatott volna, de hogy véleményét, felszólalását figyelembe veszik-e, az már nem a bírótól függ, sőt miután a központi választmányban az egyes esetek előadása a bíróra volt bízva, annak tettük volna ki a kvalifikált birót, hogy egy nem mindig kvalifikált elemekből alakult testület, — amint ez sokszor íörti'nik a központi választmányoknál, — döntött volna és nem a biró. Azt hiszem, mindezek a körűimé nyék olyanok voltak, amelyek a minden körülmények között megóvandó birói tekintélynek csak rovására lettek volna keresztül vihetők és azt előreláthatólag mindenesetre leszállították volna. Ez volt a döntő szempont. Ami a fuvarköltségeket illeti, a méltóságos gróf ur itt sincs jól informálva. A mi eredeti javaslatunk eltiltotta ugyan a fuvarköltségeket, de volt abban a paragrafusban egy második és harmadik kikezdés, amely azt mondotta, hogy közfuvarok vehetők igénybe, hogy fuvarokat rendelhetnek ki a választók beszállítására. A sorok között kivehető volt az is, hogy ezeket a költségeket az állam fizeti. Bocsánatot kérek, őszintén szólva, talán hosszú szolgálatom alatt szerzett régi hajlamaim keltek fel bennem, amikor az állam költségére ilyen kocsikázást nem voltam hajlandó megengedni. (Derültség és helyeslés.) Talán ez is döntő volt. De a fuvarköltséget teljesen kiküszöbölhetőnek nem is vélték, még pedig pártküíönbség nélkül nem vélték. így jött létre azután az a korlátozás, hogy a visszaélések lehető megszorítása végett legalább közhatóságok közbejöttével történjék ez a kifizetés. Méltóztassék megengedni, hogy ő méltósága ellenvetéseivel foglalkozva, feleljek arra a tanácsára, hogy mért nem léptem vissza, hogy a levest ették volna meg azok, akik azt főzték. Ha igy állottak volna a körülmények, higyje el, hogy erről a nem nagyon kívánatos helyről eltávoztam volna, de attól féltem, hogy azt a levest az ország fogja megenni és ettől akartam megkímélni az országot. (Élénk helyeslés.) Még Mailáth gróf ő exczellencziájának egy megjegyzésére vagyok bátor reflektálni. Ő ugy tünteti fel a dolgot, vagy legalább ugy lehet beszédéből feltüntetni, mintha akkor, midőn a bizottságban szó volt erről a törvényjavaslatról, én vetettem volna fel a főrendiház reformjának a kérdését. Engedelmet kérek,' megfordítva áll a dolog. Én azt mondottam, hogy én örvendek a megegyezésnek különösen azért, inert igy némi biztosítékom van arra, hogy a főrendiház ezt a javaslatot elfogadja, holott ha ez nem megegyezés utján jött volna létre, akkor könnyen kontroverziák merülhettek volna fel a két ház között, amelyek odavezettek volna, amit, —• ezt különösen hangsúlyoztam, — a mai politikai viszonyaink között igen károsnak és minden körülmények között elkerülendőnek tartok, hogy a két ház reformjának kérdését is felvette volna. Ez tehát épen ellenkező álláspont és higyje el nekem ő exczellencziája, hogy amikor elhatároztam magamat, hogy eredeti álláspontomtól eltérőleg talán igen sok, ha nem is épen lényegbe vágó, de mégis több érdemteljes pont tekintetében saját nézetemet alárendelem mások íeggyőződésének, ez a magasabb politikai szempont is vezetett elhatározásomban. Sigray Antal ő méltósága felvetette azt a kérdést, hogy a nemzeti szempontok megóvása végett micsoda teendőink vannak. Hiszen e tekintetben többször nyilatkoztam" Egy választójogban önmagában a nemzeti érdekeket megóvni nem lehet. Különleges intézkedésekre van szükség. A bizottság jelentésében majdnem taxatíve felsorolta azokat a nevezetesebb intézkedéseket, amelyeket foganatosítanunk kell azért, hogy a közszempontokat és államunk nemzeti jellegét megóvjuk. Ezek közé sorolom elsősorban tanügyünket, tanügyünk fejlesztését, amint voltam bátor mondani, még a felnőttek oktatására való intézményes kiterjesztését is. Ide sorolom az adminisztráczió reformját, ide az államrendőrség létesítését, ide egyes oly népjóléti és szocziális intézkedéseket, amelyeket okvetlen létesítenünk kell. Mert ha nem akarjuk magunkat annak a veszélynek kitenni, hogy bizonyos közszükségletek, bizonyos áramlatok, amelyek uralják a közvéleményt, — és azt merem mondani az egész világ közvéleményét és felfogását, — rombolólag hatva menjenek keresztül és lépjenek.fel a mi közéletünk terén, hanem ha ugy akarjuk ezeket megvalósítani, hogy multunk, nemzeti érdekeink, társadalmi viszonyaink megóvása mellett a fokozatos és lassú, de biztos átalakulás útjára lépjünk, akkor a szocziaiizmus tanaiból ki kell vennünk azokat, amelyek igazoltsággal birnak és azokat meg kell valósitanunk, mielőtt azok rombolólag életbe lépnének. Ez a mi álláspontunk és épen ezen álláspontunk érvényesítése végett határoztam el magamat és foglaltuk el t. politikai barátaimmal azt az álláspontot, hogy a megértés, a megegyezés terére lépjünk (Helyeslés.) és létrehozzunk egy olyan javaslatot, amely nézetünk szerint igenis nyugvópontra fogja juttatni ezt a kérdést. Éi ezelőtt igen tartottam attól, hogy ha nem megfelelő mértékkel mérjük a választójog kiterjesztését, akkor azt nem fogjuk nyugvópontra juttatni, hanem az előtérbe fog lépni és sokkal messzebbmenőleg fog megoldatni, mintsem az közállapotaink között talán kívánatos lett volna. Ettől tartottam, azért foglaltam egy más, messzebbmenő álláspontot. Ma is azon a nézeten vagyok, hogy én részemről messzebb mentem volna. És fenn is tartottam azt, hogy amit ma megvalósitani nem tudok, később tartom megvalósitandónak. Ez volt az álláspontom. Az ide vonatkozó tapasztalatok azonban engem mindinkább megnyugtatnak abban, hogy hosszú időre, legalább azon időre, mig azokat a szükséges reformokat közös egyetértéssel keresztül vihetjük, amelyek megoldása késedelmet nem szenvedhet, nyugvópontra juttatjuk a választójog kérdését. És ebben a pontban megerősít engem ' ő méltóságának itteni helyzete, mikor messzemenő