Főrendiházi napló, 1910. V. kötet • 1917. július 4–1918. november 16.

Ülésnapok - 1910-114

A FŐRENDIHÁZ CXIV. ÜLÉSE. '?17 felől: az is volt ilyen hiba, vagy talán még nagyobb hiba ugy állítani be ezt a nagy kérdést, mintha az általános választói jogot a király adn 8 9; nem* zetnek. Hát mélyen tisztelt méltóságos főrendek, sem a királynak, sem a nemzetnek nincsen külön-külön a birtokában olyan közjog, amit az egyik adhatna a másiknak. A közjogok teljesssége oszthatatlanul és elválaszthatatlanul együtt a nemzeté és a királyé; jogforrást nem külön-külön képeznek, hanem együttesen. És ha általában mégis jog adásáról lehetne szó, akkor is a magyar királyság történelmi alaptermészetét tekintve, nem a királyról, hanem a nemzetről lehetne inkább ugy beszélni, mint jogok adójáról. Általában véve, mélyen tisztelt főrendek, féltékenyen kell óvakodni attól, hogy a korona szent és sérthetetlen nimbusza a napi politika ködös, sikamlós szintjére szálkttassék alá és a királyi állás magasságát igy érinthesse olyan feltevés, amely a politikában szokásos ingadozás, megalkuvás és kapkodás gyengeségeinek alanyát legfelsőbb helyen keresse. A király fenkölt személyét kivül kell rekeszteni a közbirálat lelkiismeretlen területén, mert különben a ne kiszabadít ott kritika a családi szentély küszöbe előtt sem áll meg. Az egyetlen hivatalos emberi tekintély megoltalmazásában és megóvásában mindnyájunknak egy, mindnyájunknak szent feladata s ennek a feladatnak teljesítését politikai hibákkal koczkázatba vinni nem szabad. Az államban minden közjog, minden szervezet, intézmény és alkotmány csak akkor bir erővel, értékkel és életképességgel, ha két pillérre épül s két gyökérből veszi a táperőt. Az egyik az általános emberi : a demokráczia, a másik a speczifikus állami, t. i. a magyar nemzeti szempont. A tárgyalás alatt levő törvényjavaslat sem az egyik, sem a másik pillérre nem támaszkodik ; szerves összefüggése sem egyik, sem másik gyökérrel nincsen. A teoretikus demokráczia a közjogokban az egyenlőség határát, korlátját, kivételét, különbségét nem ismeri. Az életkorban jelentkező érettség egységes bázisától se jobbra, se balra eltérést nem enged. Ennek a demokratikus nagy alapigazságnak valóságos karrikaturája a jogczimeknek az a zagyvaléka, amely felett igazán csak az elvtelenség szétfolyó nirvánája dominál s amelynek bűnét az az enyhítő körülmény ekszpiálhatta volna csupán, ha a magyarul tudás jogczime felemelte volna, az értéküket nemessé és igazságossá tette volna, a' nagykorú, önálló keresettel biró nők választójogának beiktatása. A józan demokráczia az államban egy tényezőnek, a nemzeti szempontnak korrektivumát ismeri el. Ezelőtt meg kell hajolni mindenkinek, mert az államban a demokráczia csak nemzeti demokráczia lehet. Enélkül az állam a bomlás lejtőjére lép és halad azon az utón, amelyet számára a megsemmisülés végezel jávai a politikai és az egyházi nemzetköziség kijelöl. A nők választójoga az általános emberi szempont alá tartozik. Á nő-kérdés a történelmi és a Főrendiházi Napló. 1910—1915. V. köt. természeti fejlődés logikájával és a nők jogos követelésének erejével kopogtat a törvényhozás ajtaján. Milyen férfias, milyen felemelő és nemes lett volna az a cselekedet, amely a férfilélek belső világából származó megértéssel, a férfisziv saját érzelméből áradó szeretettel szívesen és ínként nyújtotta volna a nők felé az egyenjogúság köztestvéri jobbját. Elég hosszú időn át tartott ez a mi férfiberendezkedésünk s a nő a diszitett szolgaság kegyetlen kegyelmű helyzetében ahhoz, hogy elvégre a nők értékének, jelentőségének, öntudatának és önérzetének honorálására is terjedne már ki a férfi híres udvariassága és lovagiassága. Különben az evoluezió el fogja végezni a magáét, a retrográd erők még hevesebbé, még erősebbé és még teljesebb diadaluvá teszik ezt az áramlatot. A magyar nemzeti szempont a magyarul tudás kizárólagos jogezimének elejtésével kimaradt a törvényjavaslatból. Egyetlen szép szeme lett volna ennek a senkinek se kellő, szerencsétlen törvényjavaslatnak, azt is kiszúrta a képviselőház többsége, kegyetlenül, ezzel kifejezetten kijelentvén, hogy nem akar magyar választójogot. Méltóságos főrendek ! Egy egész világszervezet dolgozik rajta, — élén Ausztriával, körös intézményeinkkel, — hogy önálló nemzeti jellegünket, független nemzeti létünket elsikkaszsza, vagy legalább is elhomályosítsa. És mcst mi sietünk ennek az irányzatnak a legerősebb argumentummal szolgálatára, amikor állást foglalunk amellett, hogy Magyarországon nem kell az állam nyelvét tudnia annak, aki a magyar állam közjogának részese és ezzel az állásfoglalásunkkal saját magunk szálhtjuk alá nemzeti erőnK, jellegünk és önérzetünk hitelét s emeljük magunk ellen az öngyilkosság dicstelen fegyverét. Ennek a törvényjavaslatnak, mint mindenféle félrendszabálynak, amely nyugvópontot nem jelent, csak rövid átmeneti időt jósolhatunk. Ez az egyetlen vigasztalás, hogy a temetéséhez mármost, itt, a bölcsőjénél készülhetünk. A történél ni idők nagyságának tükörében igazán szánalmasan fest ennek kicsinyessége és törpesége s valóban kár volt a sok drága időt reá pazarolni. Nekem nem kell, se testemnek, se lelkemnek, se ugy, mint embernek, se ugy, mint magyarnak. Elnök: Több szónok nincs ? (Nincs!) Kivan még valaki a méltóságos főrendek közül általánosságban szólni a törvényjavaslathoz % (Senki sem.) Ha szólni többé senki sem kivan, az általános vitát bezárom. Az előadó ur nem kivan a szólás jogává} élni. A ministerelnök ur ő exczellencziáját illeti a szó. Wekerle Sándor ministerelnök: Nagyméltóságú elnök ur ! Méltóságos főrendek ! Méltóztassanak megengedni, hogy az elhangzott beszédek után röviden reflektálhassak egyes olyan állításokra, amelyekre nézve tisztába kell jönnünk ugy politikai .helyzetünk megismerése, mint jövő feladataink szempontjából. Én az előttem szólott méltóságos főrend beszédével, bocsásson meg, 28