Főrendiházi napló, 1910. V. kötet • 1917. július 4–1918. november 16.

Ülésnapok - 1910-113

188 A FŐRENDIHÁZ, CXIII. ÜLÉSE. nyiség. Miután az ellátatlanokkal a gazdaközönség is szívesen, önfeláldozással foglalkozik, tessék ezt a mennyiséget, mely ki van számítva, rekvirálni egy egészen limitált, minimális ár mellett. Elviszik 60 koronáért, de csak azt, ami az országban fogyasztatik el. Ami az országon kivül fogyasztatik, ami tehát felesleg, nem szükséges, azt átadjuk azoknak, akik kéri k, Ausztriának, vagy Németországnak, de a do ut des elve alapján. Adok neked búzát, ha te adsz nekem más czikkeket. Ha te tudsz fizetni Ukrajnának a gabonáért 169 koronát és még Ausztriába és Németországba hozatod, az már megint 20 korona különbség, akkor ezt az árat meg kell Magyarországnak is fizetned. Do ut des. Azért adok neked búzát, hogy te add meg nekem annak ellenértékét. Annak ellenértékét megadhatnád másként is azzal, hogy nyersterményeket adsz. Teljesen elképzelhetetlen, hogy akár Ausztria, akár Németország lelimitálja, lemaximálja azon értékeket, melyek most már maguktól felsrófolod!:ak ad infinitum. Ez nem lehetséges. Tessék megvenni a búzát annyiért, amennyit ér, amit kapni érte. De ha az sem lehetséges, akkor még mást lehet csinálni. Azt, hogy rekviráljuk ugyan a búzát, ami mint minimum Magyarországon az ellátatlanok részére szükséges, — most maximálásnak nevezik, pedig az tulaj donképen minimum, — s ami azonkívül van, azt a gazdától megveszem egy bizonyos prémium nyújtása fejében, mely megközelítse azt a pénzt, melyet a külföldön kap. Aki átadja az államnak, vagy részvénytársaságnak búzáját 50—60 korona maximális árért, az premiumot kap és ezt a mennyiséget a hadirészvénytársaság, vagy az állam maga átadja Ausztriának, vagy Németországnak. Es ha mi így járunk el, ha feleslegünket szívesen odaadjuk Németországnak és Ausztriának, különösen Németországnak, az nem azt jelenti, hogy mi elidegenkedünk egymástól. Dehogy is azt jelenti. Azt jelenti, hogy mindazt. amit mi feleslegesen bírunk, szívesen bocsátjuk rendelkezésére. Ez az, amit mi adhatunk és ti adjátok azt, amit ti nélkülözhettek. Ez által kimélyítjük, még barátságosabbá, még testvériesebbé teszszük azt a szövetségi viszonyt, amely egybefüz Németországgal, melylyel együtt, viribus unitis, harczolunk most a háborúban azért, hogy elérjük azt, ami a czélunk s ami nem egyéb, mint a noli me tangere elve, Magyarország és a középeurópai államok területi integritásának megvédése. Nem engedünk belső viszonyainkba beavatkozni. Magunk akarunk itt az urak lenni, mint a hogy Németországban szintén ők az urak. De együtt akár a félvilág ellen is meg tudjuk magunkat védelmezni. Lássa be ezt a világ. Viribus unitis akkor is együtt mehetünk, ha ezen rendszabályokat végrehajtjuk, amiket most felemlíteni bátorkodtam. (Helyeslés.) Elnök : Hertelendy Ferencz főrend ur ő méltósága kíván szólni. Hertelendy Ferencz: Nagyméltóságú elnök ur ! Méltóságos főrendek ! Méltóztassanak nekem megengedni, hogy nagyon rövid időre annak kapcsán, amit az előttem szólott főrend ur előhozott a gazdasági kérdésekre vonatkozólag, a kormány közélelmezési és ellátási rendeleteiről, egy részletkérdést ragadjak ki, csak azért, mert épen a mai életbevágó időszakban, az aratási időszakban attól félek, hogy ez a részletkérdés, ha ily irányban halad tovább, mint eddig, — értem alatta a marharekvirálás kérdését, — nagyon komoly kérdéssé fogja magát kinőni. Nem félek attól, hogy a magyar gazdaközönségnek áldozatkészsége megcsökkent volna mindazon kötelezettségekkel szemben, melyeket a mostani háborús időszak reá ró, do a kivetés módozatai miatt félek, hogy esetleg ez a kérdés igen-igen nagy keserűséget fog előidézni, amint azt már hallani is lehet. Nem azért szólalok fel. hogy panaszszal untassam a méltóságos főrendeket, hanem azt óhajtanám, hogy talán orvoslási módját lehetne ennek találni, mert nincs rá szükség, hogy a marharekvirálás ilyen égbekiáltóan igazságtalanul és vekszatóriusan intéztessék. Ha egy specziális példát hozok fel, azt csak azért teszem, hogy illusztrálhassam gondolatmenetemet és érvelésemet. Ezért odafordulok, amiről bizonyos vagyok, hogy amit mondok, az minden körülmények között megállja a helyét és arról beszélek, amit közvetlenül ismerek és tudok. Felhozom példavént otthonomat, Zala vármegyét. Zalavármegyében az állatrekvirélásra vonatkozólag megjegyzem, hogy az állomány 207.000 darabot tesz ki, a ministeriumi becslés szerint 210.000 darabot, tehát nem nagy a különbség a két becslés között. Ebből a vármegye eddig beszolgáltatott április 27-ike körül 5590 darabot, szabad vásárlás utján 410 darabot, vagyis összesen 6000 darabot. Ujabban, a másodszor elrendelt rekvirálás szerint, mint június 4-én beszolgáltatandó mennyiség, ki lett reánk vetve 4208 darab. Ez összesen 10.208 darab marha, mely a vármegyei statisztikai adatok szerint a vármegyei marhaállománynak, melynek köztudomás szerint legalább is fele apró állomány, mely nem rekvirálható, az egész állomány 5%-a, de a ministeri becslés szerinti 210.000 darabnál is 4'6%-a az állatállománynak. Ez rekviráltatott két hónapon belül. Amikor én e tekintetben tárgyaltam az illetékes ministeri osztályvezetővel, ő azt mondta, hogy három hónap alatt folyt le a rekvirálás. Az első volt április 27-én, a második június 4-én. Ez az időszak alig haladja meg a két hónapot. Ha ennek továbbra is igy kellene mennie, hogy egy törvényhatóságra ennyi jut, akkor Zalamegyének állatállományát a köztenyésztés és a továbbgazdálkodás szempontjából is veszély fenyegetné, amennyiben a rossz takarmányviszonyok következtében tavaly úgyis ami selejtesebb marha volt, vagy ami eladásra volt szánva, azt a gazdaságok mind eladták és igy inkább csak a tenyészanyag és az igavonó állatanyag maradt meg. De minden áldozatot meg kell hozni, bár azt hiszem, hogy nagyon egyenlőtlenül van a beszolgáltatás elosztva, talán a statisztikai adatok is tévesek lehetnek. Van olyan vármegye, ahol még közel sem haladja az meg a 3%-ot, a