Főrendiházi napló, 1910. V. kötet • 1917. július 4–1918. november 16.

Ülésnapok - 1910-113

A FŐRENDIHÁZ CXIJI. ÜLÉSÉ. 18!} 4-et semmíesetre sem. Az elosztás tehát nem egyforma és ez keserűséget szül. Megengedem, hogy azokban a törvényhozásokban, ahol vagy a betörés, vagy más egyéb viszonyok, pl. nagyon rossz termésviszonyok a marhaállományt leapasztották, kevesebbet kell, hogy adjanak ; ezt méltányosnak találom, de hogy épen egy vármegye törvényesen, vagy rendeletben előirt kétszeri rekvirálás alkalmával 4%-ot meghaladó mennyiséget se adjon, ezt nem találom méltányosnak és nem tudom, hogy épen Zalavármegyéve] miért bántak el ily mostohán. Ez különben mellékes, mert a 0'6% 1400 marhát tesz ki és Zalavármegyének, mely nem is áll annyira fejlett fokon, nem tudom, miért kell annyira hátrább állania, mint akár Sopron-, akár Vasvármegyének. A fődolog azonban az az igazságtalanság az elosztásban, amennyiben ez csak egyeseket sújt, mert hiszen az egész állatrekvirálás ugyebár a hadsereg ellátására szükségeltetik. Készséggel meghozunk minden áldozatot, bár ebben a tekintetben nagyon aránytalanul nehezedik ez ránk, mert hiszen, ha a közös hadsereget adó alapján látnánk el, akkor vennénk a marhát s akkor mindenesetre sokkal nagyobb ienne a budget, ahhoz mindenki hozzájárulna, igy pedig az olcsóbb marha révén természetesen csak a gazdaközönség, járul hozzá. Én azonban ezt is elfogadom. Wekerle Sándor ministerelnök : En nem ! Hertelendy Ferencz: De a legnagyobb oka a, keserűségnek, hogy csak egyesekre hárul a teher, mert a gazdaközönségben magában sem oszlik el egyformán. A végrehajtási ntasitás szerint az alispánoknak joguk van ugyan arra, hogy a kivételes intézkedések alapján községenként vessék ki ezt a kontingenst, ami a vármegyékben az egyes községekre esik, azonban legtöbb esetben az alispánok nem mernek ezzel élni és ha kiadják ezt a rendeletet a főbiráknak, azok is igazán csak gondolomformán eszközlik ezeket a kivetéseket, ugy, hogy vannak egyes, különösen nagyobb és középbirtokok, ahol igazán elviselhetetlenné válik az a kontingens, amelyet egyes gazdaságokra kivetnek. Ismét felhozok egy példát: Egy 470 katasztrális holdas birtokon 3 drb. marha lett kivetve a rekvirálásnál, ezek első osztályuaknak lettek minősítve, mert hiszen selejtes marhája a gazdaságnak nem is volt, az már eladatott. Ennek a 3 tinónak ára volt 5430 K, 5 K 30 filléres alapon számítva; ugyanebben a súlyban meg kellett venni a gazdaságnak 2 tinót 13 K 20 fillérjével. Ez egy kisgazdaságban mégis csak igen súlyos, nagy adó. Ha azonban ez egyformán vettetnék ki az egyes gazdaságokra, akkor sokkal egyszerűbb és méltányosabb lenne az eljárás. Méltóztassék' talán a rendeletet inkább akként kiadni, hogy ne az alispán, hanem a kormány vállalja ezt magara és mondja meg, hogy kiveti községenként s akkor vagy vegye meg az egész állatállományt az állattartó gazdától, vagy pótadó alakjában oldják meg a kérdést, hogy mindenki particzipá]hasson, vagy ha ezt se' akarjuk, akkor legalább az állattartó gazdák közt arány lagosan osztassék fel a teher, mert különben borzasztó súlyosan érinti az illetőt a dolog. Pl. annak a kisembernek, akinek 3 marhája van, 8—9000 koronás marháját elviszik 5000 koronáért; lehetetlenség, hogy ő maga 4000 koronát veszítsen, míg a másik gazdától, akinek a holdszám arányát tekintve több a marhája, nem vesznek el semmit. Főleg az elosztás arányában van tehát a hiba. Azt hiszem, ezt el lehetne kerülni, mert ha a kormány magára vállalná a dolgot és az utasítást egyformán adná ki .minden törvényhatóságra nézve, akkor nem lennének oly különbségek, mint nálunk. Most, midőn először adnak a gazdaságok marhát, a jegyzők ugyanazokat a gazdákat terhelik meg a marharekvirálással másodszor is és akárhány gazda van, aki egyáltalában nem bír beszolgáltatni marhát s vagy minket kér meg, vagy a nagyobb birtokosokat, hogy adják oda a marhát, vagy nem mer odamenni valakihez, mert nem tudom, mért fél és a rekvirálást nem eszközli. Ez az igazságtalanság nagy elkeseredést fog előidézni s ezért tisztelettel azt vagyok bátor a mélyen tisztelt kormány figyelmébe ajánlani, hogy legokosabb volna szerény nézetein szerint nem az alispánra bízni e rendelet kiadását, hanem impliczite megmondani, hogy minő egyforma eljárás követtessék, hogy egyforma kontigens nehezedjék minden állattartó gazdára s ne sújtsa az egyikei a másik rovására agyon. Nagyon rossz vért szül a mostani eljárás. Ez ugyan részletkérdés, de fontos kérdéssé válik már most a második rekvirálásnál és a harmadik rekvirálásnál még nagyobb kilátásunk van reá, mert valószínű, hogy több rekvirálás lesz. Az indemnitást különben elfogadom. Elnök : A mínisterelnök ur kíván szólni! Wekerle Sándor mínisterelnök: Nagyméltóságú elnök ur ! Méltóságos főrendek ! Méltóztassék megengedni, hogy a felszólalásokra röviden reflektáljak és első sorban kezdjem a közélelmezés ellen felhozottakkal. Mélyen sajnálom, hogy az arra illetékes minister urak, bizonyára más hivatalos elfoglaltságuk miatt jelenleg nem lehetnek itt jelen. Csak egyre vagyok bátor az e kérdésben felszólalt két méltóságos főrendiházi tag urat: Fiáth Pá 1 báró és Hertelendy Ferencz urakat figyelmeztetni, hogy a háborúnak negyedik, mondjuk immár ötödik esztendejében élünk. Sokkal könnyebb volt a háború elején a természetes szükségleteiét kielégíteni, midőn készletek voltak és sokkal nehezebb ma azoknak megfelelni, midőn a készletek elfogytak és nem épen jó, sőt részben mostoha rossz termésű év után kell ezen szükségleteket kielégíteni. Ami a kielégítés módját illeti, mi most arra az alapra helyezkedtünk, amelyet az illetékes gazdakörök kívántak, t. i., hogy a termést mindjárt a cséplés alkalmával foglaljuk le egészében és ugy használjuk fel. Sajnálom, hogy ez korábban nem történt, talán azért nem, mert a végrehajtás tekintetében a megfelelő előintézkedések nem vol-