Főrendiházi napló, 1910. V. kötet • 1917. július 4–1918. november 16.

Ülésnapok - 1910-112

156 A FŐRENDIHÁZ CXII. ÜLÉSE. rendelkezés alkalmával, amelyet a rend helyreállítására kiadnak, csak bonyolultabbá lesz. Nem akarok kitérni a múltra és kritizálni itt a múltban kiadott intézkedéseket. Ha mégis megemlítem a multat, csak azért, teszem, hogy kifejezzem véleményemet a kormányok által eddig követett arról a gyakorlatról, hogy a rendkívüli hatalom igénybevételéről szóló törvény alapján kiadott intézkedéseiket időről-időre összesitő jelentésekben tudomásulvétel végett az országgyűlés elé terjesztették. Ez az eljárás nézetem szerint részben hiányos, részben czélszerütlen. Hiányos azért, mert tulajdonképen csak a rendeletekről hallunk, anélkül hogy a rendeletek eredményéről, hasznáról értesülhetnénk, másrészt pedig czélszerütlen azért, mert nézetem szerint minden kérdés megvitatása csak akkor czélszerü, ha abból legalább is az a haszon származhat, hogy annak a kérdésnek elintézésére valami befolyást lehessen gyakorolni. Tekintettel azonban arra, hogy rendszerint csak oly hosszú időközökben és utólagosan kapjuk ezeket az értesítéseket, hogy egyrészt idejétmúlt, másrészt már megszűnt rendelkezések felett lehetné csak kritikát gyakorolni, ami teljesen felesleges időtöltés volna, másrészt a mai kormányválságok még azt a szerény örömet is elveszik, hogy legalább annak lehetne a kritikát elmondani, aki a rendeletet kiadta. Epén emiatt az állapot miatt szükségesnek tartanám a változást oly módon, hogy a kormány azokat a kérdéseket, amelyek megoldása szükségesnek mutatkozik, előzetesen hozza az országgyűlés tudomására, megismertetvén az országgyűlést azokkal az irányelvekkel, amelyek szerint ezeket a kérdéseket elintézni óhajtja és módot adhasson arra, hogy a kérdések megvitattassanak, mielőtt rendeletekkel a gyakorlatban elintézik ezeket a kérdéseket. A múltra nem terjeszkedem ki; inkább csak a jövő érdekel. Gazda vagyok, azon gazdatársadalom tagja, amely a háború előtt is törekedett a fogyasztóközönség ellátására szükséges dolgokat előteremteni és amely a háború nehéz viszonyai között és a háborúban kiadott intézkedések következtében még nehezebb körülmények között megtett mindent, hogy e kötelességének megfeleljen. Ennek az osztálynak vagyok tagja, amely aggodalom nélkül nem nézheti azt, hogy egy ország termése elolvadjon az intézkedések czélszerütlensége folytán, amely látja a fogyasztóközönség hiányos kielégítését és tapasztalja a termelés mindnehezebbé, sőt lehetetlenné tételét. Nem keresem a hibát az egyes emberekben, nem akarok egyes rendelkezéseket kritizálni, hanem az egész .rendszert tartom hibásnak. Hiába hivatkoznak a német példára, hegy az a rendszer bevált Németországban, tehát nálunk is be fog válni. Nagy különbség van a kettő közt. De nem az a különbség, amelyet rendesen emliteni szoktak, hogy a német nép fegyelmezettebb, hanem hogy a németnek meg van a kész organizmusa, amelylyel keresztül tudja vinni ezeket a rendelkezéseket, holott nálunk tulajdonképen rendelkező van, kivivő közeg azonban egyetlen egy van az országban, a községi jegyző. Annak a nyakán annyi feladat van, amennyinek megfelelni tisztára képtelen és ezért az emberfeletti munkáért csak azt kapja, hogy saját hivei előtt teszik gyűlöletessé, (ügy van!) A másik nagy különbség, amely a németes a mi viszonyaink között van, az, hogy Németországban ugy van szervezve minden, hogy a rendeletek megtartásában találja meg az illető az érdekét, holott nálunk épen az ellenkező fejlődött ki. Nálunk a rendelkezések inkább bizalmatlanságot fejlesztenek ki, holott Németországban azáltal, hogy a rendelkező hatóság nemcsak elvenni tud, hanem akkor, amikor szükségletet kielégíteni kell, ki is tudja elégíteni ép oly pontossággal, bizalmat gerjeszt. Ezen állításomnak, hogy nálunk a rendeletek meg nem tartásában találják az érdeket, jellemző példáját hozhatom fel épen a közélelmezési miniszter urnak a képviselőházban tartott beszédéből, amelyben a hadsereg részére még szükséges gabonát ugy gondolja előteremteni, hogy kedvezményes áron bizonyos életszükségleti czikkeket bocsát az illetők rendelkezésére. Honnan kerülhet elő ötezer vaggon gabona akkor, mikor már mindent rekviráltak, mikor nem lehet senkinek kezén több, mint amit Julius 15-ig meghagytak ? Ami tehát van, az nem lehet más, mint elrejtett gabona. De .akkor viszont hol az igazság azokkal szemben, akik becsületesen bevallottak mindent és nem rejtettek el semmit ? Hiszen így épen azok jutalmaztattak meg, akik a rendeletet nem tartották be. Ez egyenesen biztatja az illetőket, hogy ne tartsák meg a rendeleteket. A múlt évi termés kenyérmagvakban az ország nagy részében jó volt. Hogyan lehetséges az, hogy e termés daczára bekövetkezett az, hogy Magyarországnak, amelynek egyetlen kiviteli czikke tulajdonképen a gabona, mai napság külföldi lisztbehozatalra van szüksége. Ezt egyáltalában nem értem és ezt a hibát ismét a rendszerben kel] keresnem. Ennek kapcsán nekem egy óhajtást kell kifejeznem és pedig azt, hogy az ország érdekében levőnek tartanám azt. hogy tájékoztassák részletesen az országot arra vonatkozólag, hogy a terméssel tulaj donképen mit csináltak? Mi volt a termés, hogyan használódott fel, hová vitték el ? Részletes elszámolást kérek a múltra és előterjesztést a jövőre nézve. » Azokat a hibákat, amelyeket a rendszerben keresek, illusztrálhatom néhány példával is. Vagy nem a rendszerben keresendő, hogy ilyen hibák bekövetkezhetnek ? Mikor például Budapesten burgonyahiány volt, nem lehetett burgonyát kapni, amikor épen a minister ur bejelentése szerint a tavalyi gyenge termésnek is csak JO—15 százaléka igényeltetett. Ennek a burgonyának a leszállítását a mi vidékünkön Somogymegy ében karácsony és újév körül kellett eszközölni, amikor a legnagyobb hideg volt. Ha nem a hatóság, hanem egy keres-