Főrendiházi napló, 1910. V. kötet • 1917. július 4–1918. november 16.
Ülésnapok - 1910-100
A FŐREND Iri sors, a jobb helyzet utáni vágy csak nő. A szocializmus veszedelme a tudatlanságból fakad, vagyis azok félnek tőle, akik nem ismerik. Nem kell azt sem gáncsolni, sem gyűlölni, mert ez gyermekes, hanem loyalisan tanulmányozni kell, foglalkozni kell vele. »A kollektivizmust tanulmányozni^ — mondta különben már Schaefle, — »egyike a legnagyobb és legkonzervatívabb feladatoknak. Nincs annál fontosabb az emberiség jövőjére nézve. A szocializmus egy erőteljes óvás a létező bajok ellen.« Ne méltóztassanak, méltóságos főrendek, elfelejteni, amit 16 év előtt mondtam Bártfán az orvosok és természetvizsgálók 1901-ben Bártfán tartott vándorgyűlésén, hogy: »Az emberiség nagy gőzkazánjában, melyben a szocializmus tartja fenn a tüzet, van egy biztonsági szelep, ez a szociális reformok higgadt, következetes sorozata, melyet minden ország gépészei, a vezető államférfiak és a törvényhozás a saját népe javára, vagy kárára kezelnek.« Az az ország fogja a szociális kérdést, mely meg nem szűnik, mig emberek élnek, legjobban megoldani, amely az okos, szociális reformok terén legtovább fog haladni, vagyis a legnagyobb okosság mindig az igazságosság és a fennálló rend megtartására az oly törvényhozás mindig a legjobb alap, mely az egyes társadalmi osztályoknak napot és szelet egyaránt oszt el. A koalició idejében azt a javaslatot terjesztettem elő, hogy minden ministerium kebelében fel volna állitandó egy szociális ügyosztály a központi iráuyitás, szervezés és az egyöntetű együttműködés szempontjából és pedig a ministerelnökség, a belügy, a vallás- és közoktatásügy, a kereskedelemügyi és igazságügyi ministerium részéről. Ezek volnának azok a forumok, amelyekhez ki-ki, tehát pl. a tanító a saját ministeriumához fordulna irányításért és tanácsért. Már akkor kifejtettem, hogy ezt nem kellene nagy aparátussal, vagy költséggel felállítani ; ez a ministerium aegise alatt egy erős intézmény volna, — szándékosan mellőzöm a központ kifejezést, mert ha ma a központ kifejezést használom, akkor ez azt jelenti, hogy minden eltűnik, — mely működését mielőbb elkezdhetné, hogy a destruktív és túlradikális iránj r zattal szemben kész szervezetet találjon. Méltóságos főrendek, nagy akciót, jjozitiv munkát, de védelmi munkát sem lehet szervezés nélkül teljesíteni. A legfőbb bajunk az, hogy szervezetlenek vagyunk és sokan, akik nem rokonszenveznek a szocializmusnak felforgató, destruktív, forradalmi, romboló irányával, szívesen vennének részt a szociális munkában, ha tudnák, hogy hová csatlakozzanak, ha volna olyan központi szerv, melyhez bizalommal és eredménynyel fordulnának, ha szociális kérdésben tájékozásra és útmutatásra szorulnak. A legtöbb ember azért lesz szocialistává, mert más szervezet hiányában abba lép be, amelyet neki kínálnak és amelyben addig megmarad, \Z C. ÜLÉSE. 7 míg arról meg nem győződik, hogy tehetne okosabbat és jobbat is. Aki a vidék közegészségügyi állapotát ugy ismeri, mint, — sajnos, — én, az tudja, hogy a közegészségügyi ministerium felállítása életszükséglet és pedig nem átmenetileg, hanem végleges jelleggel. Nálunk az emberanyag nemcsak a harcztéren pusztul, nemcsak a hadi veszteség folytán csökken az emberek száma, hanem pusztul a nemzedék a járványos betegségek és az azok ellen a perifériákon nem elég hatályos ellenintézkedések, vagyis a rossz egészségügyi administráciő folytán. De pusztul a jövő nemzedék is a nagyobb csecsemő- és gyermekhalandóság folytán, mert ismeretes ma már az a szomorú valóság, hogy míg az egy éven aluli csecsemők közül minden ötödik, addig a hét éven aluli gyermekek közül minden negyedik elpusztul. A születések számának apadása a hadbavonulás, az egyke következtében állott elő. A tüdővész, a lues és egyéb nemi betegségek, melyeknek intenzitását a háború nem hogy csökkentette volna, de öregbítette, szintén szedik folyton áldozataikat. Mindez serkentsen minket arra, hogy késedelem nálkül orvosoljuk a vidéken uralkodó egészségügyi állapotokat, vegyük különösen a gyermekápolást égető feladataink közé, mert különben húsz év múlva nem lesz katonának való egészséges anyagunk. De ránk fog zúdulni a rokkantak, a hadiárvák és hadiözvegyek istápolása is. Illő is, hogy azoknak, akik mindenüket odaadták a haza védelmére, hozzátartozóik védelemben, istápolásban és kellő ellátásban részesüljenek. E helyen kötelességem felemlíteni, hiszen a magyar hamar tudja felejteni a politikai élet lejáratait, óvatolásait és pereit, hogy a hadi közegészségügy terén a volt kormány, különösen a ministerelnök, a belügyminíster és a honvédelmi minister mily áldásdus tevékenységet fejtett ki a háború legelső és legnehezebb idejében, amikor a fertőző betegségek a mi dicsőségesen megindult fegyvereinket megállítani, a mögöttes országrészeket a behurczolás veszélyével fenyegetni kezdték. Azzal, hogy a kormány a hadvezetőség kezéből a kellő pillanatban kivette az egészségügyet, a hadvezetőség nem ért rá ezzel behatóan foglalkozni és azzal, hogy a mögöttes országrészek ben a 14 megfigyelőállomásnak felállítását elhatározta, a mögöttes országrészeket megmentette. Aki ezen megfigyelőállomásokat, ezeknek tevékenységét ismerte, aki tudja, hogy mily berendezett és felszerelt intézeteket vett át a hadvezeteségtől a rokkantügy, illetve hadigondozóhivatal, az kénytelen meghajtani elismerésének zászlaját-az előző kormány előtt. De, méltóságos főrendek, a rokkantügy fejlesztéséről, a hadiözvegyek és árvák gondozásáról ha beszélünk, nem szabad megfeledkeznünk
