Főrendiházi napló, 1910. V. kötet • 1917. július 4–1918. november 16.

Ülésnapok - 1910-108

CVIII. ÜLÉSE. 114 A FŐREND IHÁ; a katona, nehezen lehet kivinni, hogy szülőföldjéhez közelebb fekvő kórházba, vagy legalább is az országba tótessék át, feltéve természetesen, hogy a beteg állapota olyan, hogy a szállítás lehetséges. Az idő előrehaladottságánál fogva nem akarok most kiterjeszkedni azon kérdésekre, melyeket fel szeretnék hozni, mert a kormány birtokpolitikai programmjával is akartam foglalkozni. Engedjék meg, hogy a ministerelnök urnak bemutatkozása alkalmával mondott azon nyilatkozatával foglalkozzam, midőn ő a kisajátítás jogáról szólt és azt mondta, hogy : a kisajátítás jogán, túl itt még a magántevékenységet sem kívánja mellőzni, csak ellenőrzés alá helyezni, de hogy a kisajátítási jogot nemcsak a kötött birtoknál, hanem a községek, társulatok, sőt egyesek kezén levő nagyobb birtokoknál is fenn kell tartanunk, ahol telepítési, földalakulási viszonyok, vagy a hadirokkantak elhelyezési akcziója ezt mellőzhetetlenné teszik. Legyen szabad nekem, aki a rokkantügyekkel foglalkozom, a méltóságos főrendek és a kormány figyelmét egy körülményre felhívnom. Mi sokat foglalkozunk a rokkantakkal, azoknak jövőjével, sokat beszélgetünk velük, érdeklődünk, hogy milyen helyzetben vannak. Statisztikákat is veszünk fel róluk, sajnos, igen sokat, igen sok papirost fogyasztunk, daczára a papirhiánynak, sok konszignácziót kell írnunk és azt tapasztaljuk, hogy a szász és román rokkantak közül legalább is hetvenötnek van négy-öt holdnyi kisbirtoka, míg a magyaroknál száz rokkant közül csak négyötnek van birtoka, mert nincs nekik öröklött birtokuk. A román pénzintézetek már a háború előtt gondoskodtak arról, hogy a román nép földhöz juthasson. E tekintetben nem épen a kormányhoz intézem kérésemet, mert tudom, hogy kormányhat óságilag ilyen dolgokat nem lehet elintézni, hanem a pénzintézetekhez. Ha a román pénzintézetek megtehetik a román kisemberrel, miért ne tehetnék meg a magyar pénzintézetek is, hogy a magyar kisembereket földhöz juttassák? Az előttem szólott méltóságos főrend igen értékes felszólalásával kapcsolatosan egy kérésem volna nemcsak a méltóságos főrendekhez és a kormányhoz, hanem a törvényhozás minden tagjához, sőt a társadalomhoz magához. Kétségtelenül áll, hogy mi, központi hatalmak, a kettős monarchia és igy országunk is katonai erővel ellenségeinket le fogjuk győzni; kétségtelen, hogy ellenségeinknek az a szándéka, hogy minket izoláljanak, gazdaságilag letörjenek, kiéheztessenek, nem fog sikerülni, ha kitartunk és szervezkedünk s a kormány biztosit arról, hogy a jövő termés előteremtéséhez szükséges eszközöket megadja nekünk, különösen hogyha gondoskodik arról, hogy kellő időben és kellő mennyiségben vetőmagunk legyen s ha gondoskodni fog arról, hogy előre egy olyan szervezet létesüljön, hogy minden ember tudja, hogy mi a teendője s ha ezek az intézkedések nem lesznek későn megtéve, mert eddig épen az volt a baj, hogy nagyon későn történtek a szükséges intézkedések. Mi tehát a világháborút mindenesetre dicső-. seggel fogjuk befejezni, de csak akkor, ha idebenn erősek leszünk. Egy ország, egy nemzet csak akkor erős, ha egyetért. Az összetartásban van az erő. Tegyük félre legalább az utolsó pillanatban a széthúzást, a pártviszályt, mindazt tehát, amire ellenségeink idebenn és odakünn számítanak. Félre kell tennünk osztály- és pártkülönbség nélkül a pártviszályt és csak egy czélt kell tekintenünk: azt,, hogy a béketárgyalások egy erős, összetartó országot találjanak. Akkor meg fogjuk vetni a jövő Magyarország alapját s akkor Magyarország fejlődni, virágozni fog. S meg kell végre szívlelnünk és igazán követnünk Deák Ferencznek azt az igen szép mondását, hogy jobban kell szeretnünk a hazát, mint gyűlölni ellenségeinket. Ha visszagondolok, méltóságos főrendek, arra a lélekemelő korszakra, amikor Széchényi István és Kossuth Lajos eszméikért harczoltak, a hazai tevékenységnek ebben az ébredő korában a haza boldogulását önzetlenülelőmozditani igyekvő hazafiaknál ugy hátramaradottságunk okaira, mint a jövőre nézve két ellentétes felfogás uralkodott. Amíg Széchényi István azt állította, hogy bajaink és elmaradottságunk okait nem egyedül állami függetlenségünk hiányában, de nagyobbrészt önmagunkban kell, hogy keressük, még pedig a folytonos és kitartó szellemi munka és az államjogi átalakulások iránt való érzéketlenségnél fogva, addig Kossuth Lajos és társai bajaink és elmaradottságunk okát főkép függetlenségünk hiányában, kiaknáztatásunkban találták és a függetlenségünk visszaszerzésére irányított politikai tevékenységen kívül minden más tevékenységet feleslegesnek, időszerűtlennek és czélhoz nem vezetőnektartottak. Méltóságos Főrendek ! Az idő és a világháború Széchényi Istvánt igazolta, mert az ő iránya gyakorlatiabb. Végre is ne politizáljunk annyit, ne veszekedjünk, ne beszéljünk annyit, de dolgozzunk többet komolyan és egyetértésben. (Helyeslés.) Az indemnitást elfogadom. (Elénk helyeslés és éljenzés.) Hertelendy Ferencz jegyző: Apponyi Henrik gróf. Apponyi Henrik gr. : Nagyméltóságú elnök ur, méltóságos főrendek! Mindenekelőtt legyen szabad megjegyeznem, hogy ezen felszólalásom nemcsak itt, ebben a házban, hanem egyáltalában az első felszólalásom (Halljuk ! Halljuk 1) ; azért nagyon kérem a méltóságos főrendek elnézését, A sors azért bánt olyan mostohán szónoki tehetsé* ~ gemme], — mondhatom, hogy szónoki antitalentum vagyok, — mert családom egyik kiváló alakját olyan európai hirü szónoki tehetséggel áldotta meg, hogy reám bizony abból nem maradt semmisem. (Derültség.) Azért kérem, méltóztassanak ezen felszólalásom tartalmát tekintetbe venni és nem előadásom fogyatékosságát. Fels rólalásom indító oka az, hogy ma, azt hiszem, minden hazafinak össze kel], hogy szoruljon a szive, amikor látja, hogy e miatt a szerencsétlenválasztójogi kérdés miatt az egész ország, — akárhogy veszszük is, — két ellenséges táborra akar