Főrendiházi napló, 1910. V. kötet • 1917. július 4–1918. november 16.

Ülésnapok - 1910-108

108 A FŐRENDIHÁZ akkor csak idő kérdése, hogy mikor áll be nálunk az -ember-deficzit. (Ugy van!) Ezen a sötét háttéren annál kirívóbb annak a tételnek az igazsága, hogy egy nemzetnek legnagyobb gazdagsága sem éri fel elveszőleg csekély értékét annak az értéknek, amelyet gyermekei számában bir és minden érzelmi momentumot kikapcsolva, be kell vallanunk, hogy a gyermekeknek ezt az értékét eddig kellőképen nem becsültük. Minthogy pedig végelemzésben az állam minden hatalma a néptömeg erejében rejlik és egy modern állam helyes társadalmi politikájának épen az a főfeladata, hogy a jövőnek fokozatos fejlődését előkészítse, azért az emiitett számadatokból önként következik, hogy ezen a téren mi a mi feladatunk, melyet nagyon is elágazó volta daczára leghelyesebben talán abba a két pontba lehet összefoglalni, hogy a depopulácziót megakadályozzuk, a repopulácziót j^edig lehetőleg előmozdítsuk. (Helyeslés.) Ami ezt az utóbbit illeti, — ami alatt a születések számának emelkedését akarom érteni, — ennek részletes fejtegetésébe nem megyek bele, mert az elsősorban is leginkább gazdasági kérdés és csak egy része orvosi ; csakhogy ez az orvosi része a kérdésnek nem ott van, ahol eddig keresték ; az általános tapasztalatok eléggé bebizonyították, hogy azok a palliativ kis módok, amelyeket e czélból javaslatba, hoztak, annyira kicsinyesek, hogy teljesen hatásnélküliek. Ilyen olcsón és könynyen ezt a nagy kérdést megoldani nem lehet. A kérdés orvosi része ott kezdődik, hogy a meddő házasságok 70%-ában az egyik, vagy a másik házasfélnek előrement venoreás betegsége oka a magtalanságnak ; magyar statisztikánk nincs, de Németországban a házasságok 11%-a magtalan ; önként következik ebből, hogy széleskörű és rendszeres intézkedésekre van szükség a venereás bajok leküzdésére. A kérdés második orvosi részét az elvetélések képezik, amelyeknek száma a korábbi évtizedekéhez hasonlitva körülbelül megkétszereződött. A népszaporodásnak ezt a megakadályozását nagyrészben a magzatelhajtások okozzák. Nálunk erről jDontos statisztikánk nincsen, Németországban a szándékos vétkes magzatelhajtások számát évente 400.000-re teszik. Ha most már bozzáveszszük ,hogy ez az összes elvetéléseknek körülbelül 80—90%-át teszi, akkor könnyen kiszámithatjuk, hogy az elvetélések révén évente milyen nagy kárt szenvedünk emberanyagban. Az a körülmény pedig, hogy a nem szándékos abortusoknak legnagyobb részét ismét csak az előrement venereás megbetegedés okozza, újból csak arra figyelmeztet minket, hogy azok ellen a bajok ellen a küzdelmet a legszélesebb alapon kell szerveznünk, különös tekintettel arra a még csak ezentúl várható elszaporodásra, amelylyel a demobilizáczió fenyeget. Méltóztassanak csak számításba venni azt a tapasztalatot, hogy a nemibajos katonáknak egyharmada nős ember és akkor, ugy hiszem, nem kell még bővebben is indokolni a legmesszebbmenő intézkedések szükségességét. : CVIII. ÜLÉSE. A múlt évben az abortusok ügyében egy szabályrendelet-tervezetet dolgoztunk ki, melynek további sorsát nem ismerem, de mindenesetre tanácsos volna azt mielőbb kiadni, mert mégis szigorúbb ellenőrzés alá kerülnének az egyes esetek és igy várható, hogy egy bizonyos fokig azok számát talán le is szoríthatjuk. Minthogy pedig ezek a kártevő üzelmek az 1878. évi V. törvényezikkben előirt büntetések daczára a legszemérmetlenebbül folynak, ebből az következik, hogy azok a büntetések, amelyek inkább az okozott egyéni kár mértékéhez vannak szabva, túlenyhék és azért szükséges volna a büntetőtörvénykönyvnek a magzatelhajtásra vonatkozó 285. és 286. §-ait novelláris utón a szigorítás értelmében megváltoztatni. Az! államélet, mint minden élet, folytonos átalakulásokon alapszik és viszont folytonos átalakulásokat hoz létre, épen ezért az ezekben szükséges egyensúly biztosítására az egyes államérdekeket kellő összhangzásba is kell hozni és amikor most a háború alatt azt látjuk, hogy a katonaságot aránylag milyen rövid idő alatt sikerül kiképezni, akkor önmagától vetődik fel az a kérdés, amelyet megfontolás tárgyává kellene tennie, hogy vájjon béke idején erre a kiképzésre miért szükséges három év, — fontos ez a kérdés, mert könnyű számokban kifejezni, hogy közvetlenül mennyi néperőt kötünk ie erre a hosszú időre, közvetve pedig, hogy ez a három év nemcsak, hogy az ország teljesítőképességéből kiesik, de a családalapítás és több egyéb nehézségekkel egy okkal több, amely a születések szaporodásának útjában áll, (ügy van..') Ami már most a depopulácziót illeti, az Országos Közegészségi Tanács egyik felterjesztésében kimondottuk, hogy »amint a rendelkezésre álló statisztikai adatokból kitetszik, népességünk számbeli gyarapodása a mai közegészségügyi viszonyok mellett nem is remélhető, holott a művelt nyugat e téren nagy lépésekkel és biztosan halad előre és pedig nem azért, mintha a külföld népe szaporább volna, — mert e részben, mint emiitettem, még meglehetősen kedvezők nálunk a viszonyok Európa többi államaival szemben, — hanem mivel a halandóságunk igen nagy.« Németország az ő halandóságát, amely 30 fölött állott, 17"8-ra tudta leszoritani. »Tartanunk kell tőle, hogyha egy háború következik be, népünk száma minden valószínűség szerint apadni fog.« Szomorú érdekessége a dolognak, hogy ezt 1914. évi február havában mondottuk és a rákövetkező Julius hónapban kitört a háború s mi ma tényleg szemben találjuk magunkat azokkal a következményeivel, amelyeket előre láttunk s amelyek miatt előre aggódtunk. Ezen az utón haladva az elnéptelenedés veszélye és ennek hátterében nemzeti hanyatlásunk réme fenyeget. (Halljuk ! Halljuk !) De ha az államnak ennyire elsőrendű érdeke a néperőnek gyarapodása, akkor az államnak elsőrendű kötelessége megfeszíteni minden erejét arra, hogy az újszülöttek életben maradjanak, a felnőt-