Főrendiházi napló, 1910. IV. kötet • 1914. április 22–1917. július 3.

Ülésnapok - 1910-97

392 A FŐRENDIHÁZ XCVII. ÜLÉSE. dek ! Legyen szabad ezekhez a törvényjavaslatot ismertető fejtegetéseimhez rnég néhány általános szempontot is megemlítenem. A mi általános pénzügyi helyzetünket magától értetődőleg a háború folyamán kialakult helyzet igen lényegesen befolyásolja. A hadiköltségek, amelyeket a háború következtében folyósítanunk kellett, igen jelentékeny Összegekre rúgnak. Bizonyos mértékben enyhíti azonban az ezáltal beállott súlyos helyzetet az a körülmény, hogy a hadiköltségeknek több, mint két harmadrészét belföldön elhelyezett hadikölesönökből tudtuk fedezni, amelyeknek kamatterhe tehát nem vándorol külföldi hitelezők zsebébe, hanem bent marad az országban, ugy hogy az az összeg, amelyet mint paszsziv tételt a költségvetésbe leszünk kénytelenek illeszteni, legalább is közgazdaságunk részére nem fog paszsiv tételt képezni. Tény, hogy a hadiköltségeknek hadikölcsönök utján való fedezésével a háború terheit túlnyomórészt a jövő nemzedékre hárítjuk át. De hiszen az egész háború a mi jövő nemzedékünk érdekében folyik s remélhetőleg ő fogja annak gyümölcsét élvezni, ugy hogy a költségek fedezésének ez a módja ugy elméletileg, mint czélszerüségi szempontból feltétlenül indokolható. Kétségtelen, hogy a háború után rendkívül nehéz pénzügyi viszonyokkal fogunk szembe helyezkedni s hogy ezeknek a viszonyoknak újból való stabilizálása és elrendezése igen nehéznek látszik. Másfelől azonban kétségtelen az is, hogy a háború után kénytelenek leszünk minden téren egészen más összegekkel számolni, mint amilyen összegekhez hozzá voltunk szokva. Ami a folyó állami bevételeket illeti, azok eléggé Melegítőén fejlődnek, sőt részben jobbak a tavalyiaknál is. De természetes, hogy ezzel szemben állanak bizonyos olyan kiadások is, amelyek állandóan meg fogják terhelni az államháztartást; ezek között például csak a hadikölcsönök kamatszükségletét vagyok bátor említeni. Feltétlenül szükségesnek tartom ezért a magam részéről is. hogy már most, a háború folyamán gondoskodjunk olyan uj jövedelmi források megnyitásáról, amelyekből a megnövekedett állami kiadások terhét képesek leszünk fedezni. Én azt hiszem, ki fogjuk heverhetni azokat a gazdasági bajokat és károkat, amelyeket a háború okozott és sikerülni fog megteremtenünk azt az alapot, amelyen Magyarországnak uj közgazdasági fejlődése kezdetét fogja venni. Hiszem ezt és bízom ebben, de csalds akkor, ha mindenki megteszi azt a kötelességét, amelyet ez az állapot rá ró ; t. i. ha mindenki a végsőkig fokozza munkaerejét, a végsőkig igyekezik kihasználni azokat a termelési lehetőségeket, amelyek Magyarországon kínálkoznak. Méltóságos főrendek ! A pénzügyi jövő megítéléséről a képviselőházban tett megjegyzéseimmel kapcsolatban szememre vetették a túlságos optimizmust. Hát én azt hiszem, méltóságos főrendek, hogy az a pénzügyminister, aki nem bizonyos optimizmussal fogna ezeknek a feladatoknak megoldásához, az nagyon hamar abba a helyzetbe kerülne, hogy öngyilkosságot kellene elkövetnie. (Derültség.) De ugy hiszem, hogy erre vonatkozó megjegyzéseim részben félre is értettek. Az én optimizmusom nem arra vonatkozik, hogy azok a viszonyok, amelyekkel számolnunk kell és amelyek oly nehezek lesznek, •— amint azt ismételten hangsúlyoztam, — rövidesen javulni fognak, hanem arra, hogy nem kell kétségbeesnünk ezen nehéz helyzet miatt sem, ha képesek leszünk a mi termelési képességünket, amely távolról sem érte még el a teljesítőképesség határát, megfelelően fokozni. Magam is igen súlyos terheket látok magunk előtt. Magam is tudom, hogy igen súlyos áldozatokat kell majd kívánnunk az ország minden osztályától, minden rétegétől. Optimizmusom csak arra vonatkozik, hogy nem szabad ezen helyzetben sem elcsüggednünk, hanem hozzá kell fognunk mielőbb, már most a háború alatt azoknak a gazdasági romoknak eltakarításához, amelyeket a háború okozott. Optimizmusom abban merül ki, hogy hitem szerint a legnagyobb nehézségeken is túl fogunk jutni, ha a mi munkaerőinket, termelési lehetőségeinket jobban ki tudjuk használni és ha erősebb gazdasági tevékenységet tudunk kifejteni minden foglalkozási ágban. Ezért talán rossz kifejezést is használtam és nem annyira optimizmusról kellett volna beszélnem, mint inkább arról a sziklaszilárd bizalomról, amelytől aztán teljesen át vagyok hatva, hogy népünk meg fog felelni a mai időkkel járó és gazdasági téren is sokszorosan fokozott követelményeknek. Ha ez a bizalom nem élne bennem, ha fatalista kétségbeeséssel nézném a háború áldozatainak gazdasági életünkre gyakorolt hatásait, anélkül hogy azoknak némi ellensúlyozására törekedném, azt hiszem, egy pillanatig sem érdemelném meg, hogy ezt a széket elfoglaljam. És ezért kérek mindenkit, kérem a méltóságos főrendeket is, méltóztassanak a most hangoztatott elveknek megfelelően minden alkalommal és minden lehetőséget felhasználva odahatni, hogy a fokozott kötelességtelj esités iránti érzék az ország minden társadalmi osztályában és minden vidékén csakugyan felköltessék. Hadd menjen át általánosan a köztudatba, hogy erőink fokozott kihasználása a háború után első hazafias kötelességünk. Bátor vagyok a törvényjavaslatot elfogadásra ajánlani. (Helyeslés.) Vigyázó Ferencz gr. jegyző: Festetits Sándor gróf ! Festetits Sándor gr.: Nagyméltóságú elnök ur ! Méltóságos főrendek ! Mindenekelőtt a nagyméltóságú főrendiház elnézését kérem, hogy egy olyan tárgyhoz szólok hozzá, amely tulajdonképen nincsen közvetlen összefüggésben az indemnitással, hanem csak közvetve a bizalom kérdése révén. Tekintettel azonban arra, hogy a főrendiház első ülésén, a hareztéren lévén elfoglalva, nem lehettem jelen, talán meg méltóztatnak engedni, ha élek