Főrendiházi napló, 1910. IV. kötet • 1914. április 22–1917. július 3.

Ülésnapok - 1910-58

26 A FŐRENDIHÁZ LVIII. ÜLÉSE. értem a bilaterális alapot, hogyha mi megtaitjuk az Ígéretet, követelhetjük a másik féltől is az ígéret megtartását. Ugyanebben a jegyzőkönyvben ugyanis egy későbbi pontban azt találjuk, hogy a szeszadó emelésére Ausztria kötelezettséget vállal. Idők és évek multak és csak most öltött ez az ígéret törvényalakot. De ha még tovább megyünk, azt találjuk, hogy Ausztria a mi értékpaj>irjaink óvadékképessége tekintetében bizonyos kötelezettséget vállalt és ezt semmi esetre sem olyan alakban valósította meg, mely azon férfiak intentióinak megfelelt volna, kik annak idején ezt az Ígéretet papírra helyezték. Ennyit akartam erre nézve megjegyezni. Legyen szabad ezzel végezve áttérnem Dessewffy Aurél gróf ő nagyméltóságának a takarékpénztárakra vonatkozólag tett megjegyzéseire. Merem mondani, hogy évek óta írásban és szóval kardoskodom nem annyira takarékpénztári, mint pénzintézeti reformra vonatkozó törvény létesítése iránt. Nálunk — be kell vallani — egy ilyen törvénynek létesítése sokkal nehezebb, mint bárhol másutt, akár a külföldön, akár Ausztriában, mert míg nálunk azt tapasztaljuk, hogy a takarékpénztárak kevés kivétellel majdnem az összes bankszerű üzleteket folytatják és vice-versa a bankok a takarékpénztári üzletet, addig külföldön szorosan meg van állapítva az egyes instantiák hatásköre és működési tere. Például Poroszországban már 1838-ban törvényt alkottak a takarékpénztárakra vonatkozólag, mely körülbelül egy évvel ezelőtt lett novella utján módosítva. Ausztria már évtizedek előtt szintén tett ilyen törvényes intézkedést, míg nálunk e tekintetben eddigelé intézkedés nem történt. Ez a rendszer, hogy t. i. minden intézet mindent csinál, oly mely gyökeret vert itt az országban, hogy ezt csak nagyon lassan, kellő óvatossággal és hosszú időre nyúló átmeneti intézkedésekkel lehet megváltoztatni. Nem akarok kitérni arra, hogy milyen intézkedések volnának szükségesek, csak megjegyzem azt, hogy például lehetetlen, hogy az alaptőkének minimuma meg ne állapíttassák. Lehetetlen, amit most gyakran tapasztalunk, hogy az intézet megalakuljon úgyszólván alaptőke nélkül, mert midőn az alapitóknak egy bizonyos rész átvételét engedélyezik, ezek váltó utján fizetik be az alaptőkét, ugy hogy az alajrtőke in merítő nem létezik, ha formailag létezik is. Szükséges továbbá a betéteknek kihelyezéséről szóló intézkedés, szükséges a betét és visszleszámitolás aránya a saját tőkéhez és szükséges végül a kereskedelmi törvénynek különösen a részvénytársaságokra vonatkozó némely intézkedéseinek módosítása. A kereskedelmi törvény maholnap 40 éves, ezen idő alatt Magyarország gazdasági renaissance-át élte át és bár a törvény eddig jó volt az idők folyamán, mióta az ország rohamosan fejlődött és a fejlődés gyakran oly irányban történt, mely a törvény keretébe bele nem illeszthető, ugy, hogy bátran mondhatjuk, hogy különösen a részvénytársaságra vonatkozó rész elavult és határozottan módosításra szorul. Én nem akarom ez alkalommal részletesen felsorolni mindazokat az intézkedéseket, amelyek szükségesek volnának, csak egy példát akarok felemlíteni az igazgatóság és a felügyelőbizottság felelősségének kérdésével kapcsolatosan Az utolsó két évben láttuk, sajnos, nagyon gyakran láttuk, hogy egyesek, a társadalom szine-javából valók, talán hiúságból, talán azért a szerény fizetésért, amelylyel az igazgatósági tagság jár, belementek egyes vállalatok igazgatóságába és nemcsak saját magukat tették tönkre, hanem ártatlan családjukat is belesodorták a bajba. Számtalan ilyen esetet tudnék felsorolni. Szükség volna a jelzálogintézotekröl szóló intézkedések némi módositására is A jelzálog biztosítéki alapnak ínikéjien való elhelyezéséről szóló törvényes intézkedések ugyanis — nem mondom, hogy általában, hanem egyes esetekben — nem felelnek meg azoknak a tekinteteknek, amelyek a törvény megalkotóinak szemei előtt lebegtek. Itt van azután a rég vajúdó biztosítási törvénynek reformkérdése. Ha ezt egészséges alapon tudjuk rendezni, ez nézetem szerint felette üdvös következményekkel járna. Az igazságügyminister ur ő nagyméltósága, ugy tudom, nemrég nyilatkozott abban az irányban, hogy foglalkozik a kereskedelmi törvény revisiójával. de tekintettel arra, hogy számos egyéb törvényt kell még előbb megalkotnia, az ügy még nem jutott a megvalósítás stádiumába. En azt hiszem, hogyha már a pénzintézeti reform gondolatával foglalkozunk, szükséges volna, hogy legalább a kereskedelmi törvénynek a részvénytársaságokra vonatkozó részét rendezzük novelláris utón. A biztosítéki jelzálogjog ügyét is revisio alá kellene venni. Folyton azt olvassuk czikkekben, könyvekben, hogy az intézetek mobilitását lehetőleg elő kell mozdítani. Hát itten éjien a jelzálogbiztositéki ügy szabályozását tartom hathatós szernek, mert ez az intézmény ugy, amint ma van, — ezt be kell vallani, — gazdasági rendeltetésének nem képes megfelelni. Értem ez alatt azt, hogy az intézetek a jelzálogbiztositott váltókat visszleszámitolhassák, ennek továbbítása azonban nagyon gyakran nehézségekbe ütközik. A nagyobb intézetek ugyanis ezt a visszleszámitolást nem szívesen veszik, hogy pedig a váltót az illető visszleszámítoló intézet tovább adja, nehézségbe ütközik, különösen abból az okból, mert az intézet standingjének nem felel meg, hogy a váltón kívül még a kezében levő biztosítási okmányt is továbbadja. És ha elsőízben még megtenné és az illetéket megfizetné, a váltó prolongálása következtében, továbbá azért, mert a második vagy harmadik esetben