Főrendiházi napló, 1910. IV. kötet • 1914. április 22–1917. július 3.
Ülésnapok - 1910-93
A FŐRENDIHÁZ XCIII. ÜLÉSE. 3-t:) tésekkel, bonyodalmakkal s összeütközésekkel egy világdráma hatását gyakorolják a lélekre. És amint a drámai összeütközésben, az Aristotelesféle katarzisban megvan a tisztító, felemelő hatás, — ugy megvan a világháború tanulságában is az az aczélfürdő, mely a lelket edzi és felemeli, ha beléje merül. A mostani földnek úgyszólván egész kereksége két nagy táborra, van osztva és ezen két tábor között a nézetkülönbségeknek egész örvénye tátong. Az entente-hatalmak az erkölcs és a cultura nevében mentek a háborúba, ezt a büszke jelszót tűzték zászlójukhoz, de tetteik ezen jelszavakat megczáfolni látszanak. Mi nem illettük ellenségeinket gúnynévvel, mint a franeziák. Mi nem pusztítottunk tatármódra, miként az orosz. Mi: nem váltunk hitszegőkké, miként az olasz és a román. Mi nem gyötörtük az internáltakat, mint az angol és nem törünk idegen javak fosztogatására, amint azt teszi csaknem valamennyi ellenséges hatalom. Pedig talán ezek alkotnák az erkölcsöt és a culturát. A központi hatalmak erkölcsi felsőbbségét toronymagasságra emeli az a tiszta lelkiismeret, melylyel a háborúba beléptek. Ez a harcz, röviden kimondva, részükről a tiszta önvédelmi harcz minden hóditó szándék nélkül. A háborúnak tulajdonképeni eldöntője Anglia volt, amikor biztosította csatlakozásáról az ententehatalmakat. Erre következett az orosz czár mozgósítása, amely provocálta a német császár hadüzenetét. Az angol beavatkozás mentségéül felhozták a belga semlegesség megsértését. De hogy ez az indok merőben ürügy, azt bebizonyították az időközben feltatált belga okmányok, de ezen okmányok nélkül is igazolta már a háború előtt követett bekeritési politikája Angliának. Es ha még maradt volna fenn valami parányi kétség a lielyzet iránt, eloszlatta ezt az entente-hatalmak válasza a központi hatalmak tisztességes békeajánlatára, amely válaszból kitűnik az ententenak rabló ösztöne és amely újra bizonyítja a központi hatalmak tiszta lelkiismeretét. Ezen tiszta lelkiismeretnek gondviselésszerű jutalmát látom én abban az összeomlásban, mely az entente minden hadi czélját nyomon kisérte és követte. A ezél és a szándék az volt : rajtaütni a Raj na vidék gazdag ipartelepeire, behatolni a dus magyar Alföldre és kincses Erdélynek bányáiba. A czél az volt : a Bosporuson keresztül biztosítani a kapcsolatot Oroszországgal s elvágni Törökországot és a Balkánt a központi hatalmaktól. Ezek a büszke tervek és hadi czélok mind megsemmisültek, nemcsak, hanem az ellenkezőjükre fordultak. Nem az orosz áll a magyar Alföldön, hanem mi vetünk és aratunk az orosz és a lengyel síkságon. Nem minket vágtak el déli szövetsége- . seinktől, hanem mi hódítottuk meg Szerbiát, Montenegrót és Románia nagy részét s biztosítottuk a kapcsolatot velők. Nem a mi ipartelepeink és bányáink vannak ellenséges kézen, hanem igenis az iparban leggazdagabb nyugati Oroszország van a mi kezünkben és kezünkben van Franczi a országnak ipari tekintetben legtekintélyesebb része, amely képviseli a franczia iparnak 40%-át, a franczia textiliparnak 66, a széniparnak 67, a nyersvasiparnak 86 és a vasércziparnak 90%-át. Az entente-hatalmak mindenütt megkéstek egy gondolattal : megkésett az olasz árulás, megkésett a román hitszegés és Isten segítségével reméljük : megkésett az amerikai beavatkozás is. Ellenben a központi hatalmak mindenütt előljártak egy teremtő, egy uj gondolattal. A háború elején ugy véltük, hogy a franczia repülőgép óriási túlsulylyal fog egy háborús complicatio esetén érvényesülni ; és íme az osztrák-magyar és a német repülőgép fürgébbnek,a Zeppelinek hatalmasabbaknak bizonyultak. Az entente iszonyú munitiotengere mindent elsöpréssel fenyegetett és mégis a mi nagy lövegeink fölényes hatalommal érvényesülnek felette. Az angol flotta elnyomással fenyegetett minden ellenséges flottát s ezek a hajóóriások most tétlenségre vannak kárhoztatva kikötőjükben a tengeralattjáró hajók által. Az entente-nak kétségkívül nagy a számbeli túlsúlya, sokkal több a pénze, a munitiója, sokkal több az anyagi eszköze ; de a központi hatalmaknak nagyobb és erősebb a lelke és ez a lélek uralkodik az anyag felett. A mi csapataink ott állnak előretolt állásaikban és Isten segítségével remélhetjük, hogy ezen állásaikat, mint a sziklaszilárd fal, védeni tudják és hogy ezt a hadihelyzetet most már többé lényegesen semmi erőfeszítés megváltoztatni nem tudja. Méltóságos főrendek ! A mi ellenségeink nemcsak anyagi eszközökkel küzdenek, hanem szellemi fegj^verekkel is. Küzdenek a lelki megtévesztésnek eszközeivel, ezen vértezettél felruházva jelent meg legutóbb a küzdőtéren az Eszakamerikai Egyesült-Államok elnöke, aki a demokratia jelszavát vitte sorompóba, azt feszitette neki a német egységnek és azzal kísérelte megbontani a kapcsolatot a német nép és császárja között. Ez a demokratia a mi ellenfeleink táborában sajátságosan tanulságos képet mutat a háború folyama alatt. Demokratia alatt, ugyebár, értjük a népakaratnak érvényesülését a nemzet sorsdöntő kérdéseinek intézésében. Nos, ha ez az értelme a demokratiának, akkor az angol demokratia, — hogy mindjárt egy classicus példán kezdjem, — különös képet nyújt. Nem abban látom én a demokratikus elv megsértését, a ministeri mindenhatóságot, hogy az angol parlament elfogadta az általános védkötelezettséget, elfogadta a polgári szabadságnak temérdek megszorítását, minden olyan dolgot, amitől a béke idejében az angol nép irtózott és amit elfogadhatatlannak vélt. Mindezek a jelenségek már egy kényszerhelyzetnek a folyományai. De igenis látom az angol demokratiának imbecillitását azon módban, ahogy ez a helyzet előállott; azon módban, ahogy azt az ő felelős vezetői előkészítették; azon módban, ahogy a Northcliff-sajtó évek munkájával a lelkeket megmérgezte és odavezette, hogy az angol