Főrendiházi napló, 1910. IV. kötet • 1914. április 22–1917. július 3.

Ülésnapok - 1910-92

A FŐRENDIHÁZ XCIL ÜLÉSE. 327 lépést a demokratikus haladás felé. Es kérdem, méltóságos főrendek, nem helyesebb-e megvárni előbb ennek a még ki nem próbált messzemenő reformnak gyakorlati eredményét és nem tenni ujabb lépést előre addig, mig ezt nem látjuk és hatásáról meg nem győződtünk. (Helyeslés.) Méltóságos főrendek! A német birodalom egységes, nagy nemzeti állam ; a német társadalom­nak átlagos szellemi műveltségi foka sokkal maga­sabb, mint fájdalom, a mienké és a német biroda­lom alkotmánya nem ismeri a parlamentáris kor­mányt. Ez három sarkalatos különbség a német birodalom viszonyai és a miénk között. Méltóz­tassanak a mi viszonyainkat tekintetbe venni ; méltóztassanak meggondolni, hogy egy elhamar­kodott lépés a demokratikus haladás, a választó­jog kiterjesztése terén késő nemzedékekig helyre­hozhatlanul megboszulhatj a magát a nemzet leg­szentebb érdekein és akkor méltóztassanak dönteni arról, hogy vájjon tanácsos volna-e egy ujabb nagy lépést tenni előre, mielőtt a már elhatározott, de az életben még meg nem valósithatott nagyfontos­ságú reform a maga hatását meg nem mutatta. Mély tisztelettel kérem, hogy az ő nagymél­tósága által beterjesztett módosítást ne méltóz­tassanak elfogadni. (Helyeslés.) Elnök : Kérdem: kivan mégvalalá általános­ságban szólni a javaslathoz ? Radvánszky Albert b. jegyző: Vay Gábor gróf! Vay Gábor gr.: Nagyméltóságú elnök ur, méltóságos főrendek! Feltett szándékom volt ebben a házban többé fel nem szólalni, mert az az egyéni meggyőződésem, hogy azok az idők, mikor a nézetek kifejtése által egymást kölcsö­nösen capacitálni, meggyőzni lehetett, ebben a házban megszűntek. Most azonban, midőn az én Károly-keresztes bajtársaim érdekéről van szó, mégsem állhatom meg, hogy ne reflektáljak bizo­nyos kijelentésekre, amelyek tegnap ebben a ház­ban elhangzottak. Sigray Antal gróf t. barátom tartott ugyanis először egy, az emberszeretettől duzzadó, fenkölt szép beszédet, azután pedig Zselénszky Róbert ő nagyméltósága kelt fel és közvetlenül erre a be­szédre felépített, szintén egy beszédet a sacro egoismo alapján, melyben oly kifejezéseket hasz­nált, melyek, azt hiszem, minden jóizlésü ember­nek érzelmeit még akkor is sértették volna, hogyha nem előzte volna meg az ő beszédét Sigray Antal gróf t. barátom fenkölt beszéde. Nem akarok én, méltóságos főrendek, azzal foglalkozni, hogy Zselénszky Róbert ő nagy­méltósága ezen beszédében a latifundiumoknak kelt védelmére, melyek védelemre igazán nem szorultak ; azt sem akarom felhánytorgatni, hogy a földmiveléssel foglalkozó polgártársainkat parasz­toknak, az ő birtokaikat, a kisbirtokokat paraszt bir­tokoknak nevezte, mert lehet, hogy arról a feudális álláspontról, arról a feudális piedestalról, amelyre ő helyezkedett, talán tényleg nem is tudja, hogy Kossuth Lajos a parasztságot rég eltörölte és azok • a parasztok azóta ép oly szabad polgárai ennek a magyar hazának, mint akár csak ő nagyméltó­sága. Beszédében azonban, reflectálva a képviselő­házban történtekre, egy kifejezést használt és az ellenzék azon eljárását, bogy a Károly-keresztesek számára választójogot követel, perfidnek szíves­kedett nevezni. Méltóságos főrendek ! Hogyha valakinek meg­van a politikai jogokat megadó hét szilvafája és mindennek daczára politikai jogokat követel azok számára is, akik érdemeket szereztek ugyan, de csak öt, vagy hat szilvafájuk van, ez korántsem olyan perfidia, mintha valaki azokat az embereket, akik az ő latifundiumait életükkel és vérükkel vé­delmezik, akik életüket és vérüket ezért nap-nap mellett koczkáztatják, ki akarja zárni a politikai élet sorompóiból. Az a kérdés vetődik fel előttem ebből kifolyó­lag, hogy tulaj donképen Zselénszky Róbert ö nagy­méltósága szerint miért csak azok az ellenzékiek perfidek, akik a politikai jogoknak kiterjesztését, speciellebben az esetben a Károly-keresztes ékre való kiterjesztését követelik és miért nem perfidek azok, akik ő nagyméltóságával ott a túloldalon ülve, lehet hogy ma talán csak titokban, de mégis hivei a poli­tikai jogok kiterjesztésének. Sőt én azt hiszem, ha j ól meggondolom a dolgot, hogy volt olyan idő, amidőn ő nagyméltósága talán maga is támogatott olyan kormányt, amely nem a Károly-keresztesek választójogát, hanem az általános, titkos választó­jogot tűzte ki zászlajára. Hiszen méltóztatnak talán emlékezni, hogy egy nagyszabású nemzeti küzdelem lejátszódása, be­fejezése után, amidőn a korona jónak látta Khuen ­Héderváry grófot érdemesíteni a ministerelnöki tár­czára, Khuen-Héderváry Bécsből hazatérve, itt ebben a házban bemutatkozott, beszédet tartott és beszédének végeredményeként kitűnt, hogy mindazokból a nemzeti követelményekből, amelye­kért megelőzőleg a nemzeti küzdelem folyt, nem ho­zott semmi egyebet a tarsolyában, mint csak az általános, titkos választói jogot. Igaz, hogy akkor Tisza István gróf jelenlegi ministerelnök ur ő nagyméltósága, aki az én szerény beszédemet, amelyet akkor, — és akkor utoljára beszéltem itt, — tartottam ebben a tekintetben, nagyon lekicsinylőleg azzal a kifejezéssel iliette. hogy arra nem lehet reílectálni, mert hiszen az el­itéli önmagát, azután egy nagyszabású, nagy verve­vel, nagy pose-zal elmondott beszédet tartott, amelyben kifejtette, hogy ő azzal az egygyel, amit Khuen-Héderváry Bécsből hoz, t. i. az álta­lános titkos választói joggal nem ért egyet és végül sajnálatos logikával ebből azt a consequentiát vonta le, hogy tehát ő támogatja Khuen-Héder­váry t. En azt hiszem, hogy azok az idők nem az én beszédemet ítélték el, mert hiszen tudjuk, hogy Khuen-Héderváry Tisza István gróf kedvéért csakugyan azonnal sutba lökte azt az egyet is, amit hozott és Tisza István tényleg támogatta is őt, de csak ugy, hogy ő, bár az általános, titkos

Next

/
Oldalképek
Tartalom