Főrendiházi napló, 1910. IV. kötet • 1914. április 22–1917. július 3.

Ülésnapok - 1910-92

326 A FŐRENDIHÁZ XC1I. ÜLÉSE. Ián nem érthetjük meg, aki ilyen katasztrófa után azt hiszi, hogy a dolgokat ismét hozzákapcsolhatja ahhoz, ami azelőtt volt, aki azt hiszi, hogy az uj bort régi tömlőkbe töltheti, anélkül hogy szét ne vetné őket. Erős és ifjú nép támadjon a pusztulásból, e szerencsétlenségből.* Azt hiszem, hogy ez az idézet fölment attól, hogy a ministerehiÖK ur álláspontjával bővebben foglalkozzam. Hogyha mi nem aicarjuK megérteni és megtanulni a történelem intő szavát, aKKor iáteszszük az országot nagy socialis felfordulásnak, mert az életet, a fejlődést megakasztani nem lehet. De nem kell félni, nem kell félni attól a munkásosztálytól, amely most a háborúban nagyon sokat tanult, megedződött, amely bebizonyította, hogyha talán, mondjuk, inkább kortesszempontból régebben külföldi jelszavak után rnent is és hangoztatta is az internationalismust, az olyan tanokat, amelyek mindenesetre kifogás alá eshetnek, most megmutatta, hogy küzd a magyar hazáért, megvédi határainkat, megvédi az országot minden bajtól, meg tudja hozni a kellő áldozatokat és megérett arra, hogy a maga sorsába bele is szólhasson, (ügy van! a jobboldalon.) A háború megmutatta, hogy a kisemberek milliói milyen hű, Önfeláldozó támaszai az államnak és itt Zselénszky flóbert gróf tegnapi megjegyzésére mondom, hogy ezektől félteni az ország sorsát, az frivolitás és hipokrizis. Bátor vagyok a következő inditványt benyújtani : »A törvényjavaslat második 2. §-a helyett a következő szakasz teendő : Mindazon állampolgárok, akik a nemzet mostani élet-halálharczában katonai szolgálatot teljesítettek a harcztéren s harcztéri szolgálat bizonyságaképen elnyerték a Károly-keresztet, 20 éves körülitől életfogytiglan activ választói joggal ruháztatnak fel. Ezek a polgárok hősi viselkedésükkel, véráldozatukkal és hazafias hűségükkel érdemeket szereztek arra, hogy az ősi magyar alkotmány jogokkal felruházott részesei legyenek.« Ajánlom e javaslatomat elfogadásra. Elnök: Kivan még valaki általánosságban szólni a törvényjavaslathoz ? A ministerelnök ur őnagyméltósága Jáván nyilatkozni. Tisza István gr. ministerelnök: Nagyméltóságú elnök ur, méltóságos főrendek ! Méltóztassék megengedni, hogy már csak fizikai állapotom miatt is nagyon röviden válaszoljak a most elhangzott felszólalásra. /"Halljuk !) Méltóságos főrendek ! Én nem akarok abba a kérdésbe belemélyedni, hogy minő kihatása lesz ennek a borzalmas háborúnak a lelkekre, a népek psychologiájára. Ily valószinüségi számitások nagyonveszedelmestérre visznek, amelyre nem kellene különösen olyanoknak eltévelyedniük, akik gyakorlati politikát kivannak folytatni, utóvégre is nyitva kell tartanunk lelkünket, szemünket az események tanulságaival szemben és ugy kell eljárnunk, ahogy a kifejlendő adott helyzetben az * ország, a nemzet létérdekei kivánják. De egyet, méltóságos főrendek, megjegyezhetek. Énnekem, — és azt hiszem, sokan vagyunk ebben a. helyzetben, — nem volt szükségem erre a háborúra avégből, hogy egy messzemenő socialpolitika szükségéről meggyőződjem. Nekem zsenge ifjúságomtól fogva egész politikai gondolkozásom össze van nőve azzal a tudattal, hogy az emberiség fejlődésének fordulópontján állunk és hogy most kell egy valóban szabadelvű, bölcs, az élet gyakorlati igényeivel számoló, a munkástömegek faj súlyának emelésére irányuló socialpolitika utján, — amely fajsúly alatt természetesen a munkásosztály anyagi, szellemi, erkölcsi erejét értem, —lerakni az emberiség jövő biztonságának, jólétének és boldogulásának biztos alapjait. E részben az én felfogásomon a jelenlegi háború természetesen nem változtathatott. Nekem csak az ellen a téves beállítás ellen kell tiltakoznom, mint hogyha a socialpolitika a szavazati jog megadásában állana ; mint hogyha mentül messzebbmenő szavazati jog megadása volna a helyes sociakpolitika alapfeltétele. Majdnem azt mondhatnám, hogy ellenkezőleg áll a dolog. Mert ha a szavazati jog megadásában túlmegyünk a kellő határon ; szavazati joggal ruházunk fel olyan néprótegeket, melyek ezen nemcsak jogot, de honpolgári kötelességet saját maguk és hazájuk javára bölcsen gyakorolni még nem képesek ; ha idő előtt túlmegyünk a kellő határokon a szavazati jog megadása terén : akkor ezzel nem a népnek, hanem a demagógiának teszünk szolgálatot és nem szolgáljuk vele a helyes socialpolitika ügyét, hanem ellenkezőleg olyan közállapotot és olyan parlamenti helyzetet is teremtünk, mely egyenesen akadályozza az okos, nyugodt, higgadt, a dolgok mélyét kereső munkát, a helyes socialpolitikát. Méltóságos főrendek! Még csak egy észrevételre szorítkozom. Az összehasonlítás a porosz választójog kérdésével egyáltalában nem áll meg. Mint méltóztatnak tudni, Poroszországban ma is a múlt század első feléből származó, teljesen elavult, az idő által meghaladott, minden modern és alkotmányos felfogással ellentétben álló választójog van érvényben. (Igaz! ügy van!) Ennek reformja Poroszországban minden szabadelvűén gondolkozó embernek már régi programmpontja. Természetes tehát, hogy a porosz választójog reformja a háborút követő időre kilátásba helyeztetett. Természetesnek vélem azt is, hogy a reform mikéntjére nézve befolyással van az a tény, hogy a német birodalomban az általános szavazati jog körülbelül félszázad előtt behozatott és azóta életben van. Minálunk a viszonyok másképen állanak. Mi közvetlenül a háború előtt fogadtunk el egy választójogi reformot, mely az általános szavazati jog elvi alapján áll, amely a választók számát körülbelül 60—70%-kal szaporította, mely az általános cultura színvonalának emelkedésével automatikusan gondoskodik a választók számának szaporodásáról. Mi tehát közvetlenül a háború előtt tettünk egy erőteljes lépést s merem mondani, merész