Főrendiházi napló, 1910. IV. kötet • 1914. április 22–1917. július 3.

Ülésnapok - 1910-91

312 A FŐRENDIHÁZ XCI. ÜLÉSE, nem olyan rossz a magyar ember idegzete, hogy ilyen tervszerüleg előkészített óvatossági intézkedéstől megijedjen és hogy ebből nem tudom miféle veszedelmek, pánikok támadjanak. Azt a pusztítást, amelynek ok nélkül kitették az erdélyi lakosság nagy részét, jóvátenni soha többé nem lehet. Ez tehát olyan súlyos mulasztás, hogy ez magában véve is elég volna arra, hogy a legnagyobb bizalmatlansággal viseltessem a kormány iránt. De egyik oka nagy bizalmatlanságomnak az is, hogy amint talán másfél esztendő előtt e teremben is említettem, nem látom a kormány gondoskodását a jövő átalakulás tekintetében. Teljesen közömbösen viselkedik azon nagy soeialis evolutióvai szemben, amely a háború után feltétlenül be fog következni. Azt hiszem, hogy a következő tárgygyal kapcsolatban, midőn a hősök emlékének megörökítéséről lesz szó, bővebben lesz alkalmam erről nyilatkozni. Nem veszi figyelembe a nagy soeialis evolutiót, nem gondoskodik előre, hanem mindenre azt mondja, hogy majd intézkedünk és majd a háború után ugy tesznek, mint a háború alatt is tettek, hogy t. i. midőn esetiől-esetie előállottak már a bajok, akkor utólag, elkésve intézkedtek és sajnos, ezek az intézkedések is olyanok voltak, hogy számtalanszor módosítani kellett és hogy már egyáltalán nem volt az a hatályuk, aminővel ilyen háborús intézkedéseknek bírniuk kellen e. Hiszen a kormányzás bölcsesége különben is épen az előrelátásban, a bajok lehető elkerülésében és elhárításában áll. Azt, hogy három esztendeig fogunk világháborút viselni, természetesen nem tudtuk, de hogy egy világháború micsoda bajokat hozhat egy országra, azt, ugy hiszem, mindenki tudta és ezen bajok enyhítése és elkerülése iránt előzetesen kellett volna intézkedni. Ehelyett a kormánynak minden egyes kérdésben elkésetten történt intézkedését kellett tapasztalni. Mindig ugy látszott, mintha meg volna lépetve, hogy ilyen bajok is lehetnek és mintha ezért mondaná, hogy »hát adjunk ki hamar egy rendeletet«. Ez szerintem teljesen egyezik azzal a jogászvilág által még sohasem hallott felfogással, amelynek az igazságügyminister ui egyszer itt e teremben velem szemben kifejezést adott, mikor arról volt szó, hogy el lehetett volna kerülni azt, hogy bizonyos visszaélésekre szigorú büntetést szabva, a visszaható erőt megállapítsuk és ezzel egy nagy jogi elvet áttörjünk, ha a kormány előre gondoskodott volna, hogy igazán megállapittassanak jó előre a szigorú büntetések, mert ez sok oly embert, visszatartott volna a visszaéléstől, aki ismervén a törvény paragrafusait, azokból azt látta, hogy nagy baj nem-érheti. Erre, az igazságügyminister ur azt válaszolta a legnagyobb naivitással, hogy »kérem, én büszke vagyok arra, hogy a kormány fel sem tételezte azt, hogy egyáltalában ilyen dolgok is el fognak következni Magyarországon.« Ezt mondta az igazságügyminister ur, aki egész életét mint büntető jogász töltötte el. Ilyen okoskodás mellett természetesen mindenre rá. lehet mondani, hogy »nem is gondoltam, hogy ez is elő fog fordulni.« Kétségtelen, hogy minden eshetőségre intézkedni kell, hogy a dolgokat előre kell szabályozni és esetleg tilalmazni. Ezek az elkésett rendeletek idézték elő azt az állapotot, hogy tulajdonképen nem lehetett gondoskodni azokról, akikről pedig igazán komolyan kellett volna gondoskodni. Mert a szegény nép megélhetéséről, a nép széles rétegeinek boldogulásáról utólag, mikor az árak már Isten tudja milyen magasságra szöktek fel, ahol már senki sem érheti el azokat, valóban nem lehet gondoskodni ; midőn már felesleges módon elfogyasztottak sok mindent, akkor akarni összeszedni azokat a czikkeket és amint nagy felháborodásunkra és nagy megbotránkozásunkra látjuk, épen a legszegényebb emberektől, épen azt a szegény cselédet lánozva, akinek még a cornmenti ójára sem elég az a termény és azt is kétszer, háromszor rekvirálgatni, aminek természetesen csak az lehet a következménye, hogy megélhetése majdnem lehetetlenné válik és így az elégedetlenséget, az elkeseredést csak fokozzák : ha ezt socialpolitikáiiak nevezik az urak, akkor nem tudom, mi az igazi socialpolitika és mi a nép érdekeinek igazi gondozása. Nagy mulasztást követett el a kormány nézetem szerint a háború egész idej e alatt a szigorú ellenőrzés elmulasztásával. Mindenféle panaszokat hallottunk különböző visszaélésekről és ezekkel szemben egy első hallásra nagyon tetszetős válaszszal szolgált a ministerelnök ur azoknak, akik e kérdéseket felvetették. Azt mondta, hogy aki visszaélésekről tud, az jelentse be a kormánynak és »én a legnagyobb szigorral fogok eljárni.« Azt hiszem, voltak esetek bőven és be is jelentettek ilyeneket, többek közt egy főispán elleni bej elentés is történt, de ez négy hónapighevertaministeriumok asztalain, még végre állásfoglalás történt. Ez az állásfoglalás tulaj donképen még béke idején sem kielégítő, világháborúban pedig, midőn a vagyonszerzési vágy. tudjuk, milyen nagy méreteket ölt és mennyire hajlandó az emberiség egy része az irreális vagyonszerzésre, az ilyen nehéz időkben nem elég azt mondani, hogy »tessék kutatni, akinek tetszik és embervadászatot rendezni : ha sikerül valami módon kinyomozni és nekem elhozzák a közjegyzőileg hitelesített mindenféle okmányokat, akkor el fogok járni.« A kormánynak és közegeinek kötelessége hivatalból ellenőrizni és gondoskodni és midőn azt látja, hogy százezres és milliós üzletekről van szó, amelyeket helytelen utakon akarnak lebonyolítani, akkor előre kell gondoskodni a visszaélések lehetőségének kizárásáról is. Ilyen ellenőrzést a kormány részéről semmi irányban sem tapasztalunk. (Ugy van! jóbbfelől.) Még csak egy dololgról akarok megemlékezni : a hadseregszállitásokról és pedig abból a szempontból, hogy szerintem a kormány kötelessége lett volna szoros kapcsolatban a hadvezetőséggel igyekezni a hadseregszállitásokat a lehető legigazságosabban elosztani, hogy minden illetékes tényező