Főrendiházi napló, 1910. IV. kötet • 1914. április 22–1917. július 3.

Ülésnapok - 1910-90

A FŐRENDIHÁZ XC. ÜLÉSE. 301 nak emléke egy külön törvényben örökittessék meg és hogy emlékének megfelelő műemlék is állíttassák fel. I. Ferencz József személyének és uralkodásának méltatásánál nincs szükségünk arra az ismert és, a meghaltak megitélésénél bizonyos méltányossági korlátokat felállító röpke szóra, hogy — de mortuis nihil nisi bene. Mert annak daczára, hogy nem vagyunk még képesek egészen megitélni az ő uralkodását, nem vagyunk képesek átlátni most még az ő uralkodói működésének összes rugóit és ható erőit : annyit már most is meg tudunk állapítani, hogy I. Ferencz József király nagy volt mint ember és nagy volt mint király. Magyarország az ő hosszú uralkodása alatt, mert I. Ferencz József barátja volt a fokozatos és megfontolt haladásnak, oly haladást tett kulturális és gazdasági téren, országunk politikai súlya, hatalma és befolyása annyira megnövekedett, hogy ha ehhez hasonlót akarunk keresni hazánk fényes múltjában, nagyon hátrafelé kell lapozgatnunk a történet lapjait. Hogy most, a reánk kényszeritett háborúban, ebben az élet-halálharczban a magyar nemzet oly bámulatos bizonyságát adja fegyveres és anyagi erejének, áldozatkészségének és kitartásának, ez mind I. Ferencz József király bölcsesége és nagysága mellett szól. Mert a magyar nemzet most, ezekben a súlyos napokban azokból a tartalékokból merít, amiket hosszú uralkodása alatt az ő gondoskodása mellett Összegyűjtött és szerzett. De sem mi, sem az utánunk következő pártatlan és elfogulatlan történetírás nem fogja szem elől téveszthetni azt és nem fog elzárkózni az elől, hogy Ferencz József királynak reánk nézve nem kedvező százados hagyományokkal, megcsontosodott előítéletekkel és saját ifjúkorának politikai élményeivel és irányával kellett megküzdenie és szakítania, amíg sikerült megalkotnia az uj Magyarországot és amig elmondhatta magáról a titkos jelenések könyvének szavával : íme, én megújítok mindeneket. És hogy mint ember is I. Ferencz József király mily nagy volt, mutatja az ő hősiessége, melylyel végigjárta az életnek hosszú és tövises útjait, mutatja az ő halála, hogy még az utolsó napokban is megemlékezett kötelességeiről és teljes megadásban az Isten akaratában, lépte át az örökkévalóság küszöbét. (ügy van! Tetszés.) Ily király és ember lévén I. Ferencz József, mindenki örömmel fogj a üdvözölni ezt a javaslatot, amely egy részét rója le annak a hálának, amely lyel a magyar nemzet I. Ferencz József király dicső emlékének tartozik. (Helyeslés és tetszés.) Méltóztassanak azonban, méltóságos főrendek, megengedni, hogy ez alkalommal egy másik, ezzel szorosan összefüggő kegyeletes ügyről is megemlékezzem. (Halljuk !) Tizennyolcz esztendő múlt el azóta, hogy egy elvetemült olasz gonosznak gyilkos tőre kioltotta a nagy Erzsébet királynénak drága életét. A magyar nemzet abban a rajongó szeretetében, amelylyel körülvette az ő védőangyalát, az ő szeretett királynéját, fejedelmi bőkezűséggel és páratlan lelkesedéssel nagy összeget gyűjtött össze, hogy ezzel a királynénak méltó emléket állítson fel. Kettős szeretetet akart megörökíteni a magyar nemzet az ő lelkesedésében : azt a szeretetet, amelylyel a királyné viseltetett a nemzet iránt és azt a szeretetet, amelylyel a nemzet az ő szeretetét viszonozta. Es annak daczára, hogy 18 esztendő múlt el a szomorú esemény óta, Erzsébet királynénak műemléke még máig sem készülhetett el. Ismeretesek mindnyájunk előtt az okok, melyek e műemlék elkészítését késleltették, mert hiszen a nagy nyilvánosság előtt folytak le a tárgyalások, tehát jól tudjuk, hogy ezért senkit semmiféle felelősség nem terhel. De ha már igy alakultak a körülmények, hogy a nagyemlékű király nem láthatta meg életében egykori hitvesének, aki megosztotta vele az uralkodás súlyos gondjait és akit ő trónja ékességének szokott volt nevezni, szobrát, vagy műemlékét : most a körülmények összejátszása folytán olyan helyzetbe jutottunk, hogy talán mindkét műemléket egyöntetűen, harmonikusan meg lehetne alkotni, hogy azoknak szobra, akik harmonikus lélekkel élték át az élet viszontagságait, egységes és egyöntetű felfogás szerint készüljön és hirdesse mindkettejük dicsőségét. (Általános helyeslés és tetszés.) Radvánszky Albert b. jegyző: Beöthy Zsolt! Beöthy Zsolt: Nagyméltóságú elnök ur ! Méltóságos főrendek ! Jól tudom, hogy a mai idők szörnyű komolyságában, mely a legnagyobb tettekkel a legnagyobb érzéseket veri föl lelkünkben, visszás a sok beszéd. De mikor az előttünk fekvő törvényjavaslatban, mely dicsőült királyunk nagy emlékének megörökítésére vonatkozik, nemzetünk hálája és kegyelete keres megnyilatkozást : talán szabad néhány rövid szóval tolmácsolnom, hogy ebben a nemzeti kegyeletben és hálában a magyar főrendiház szive mélyéből osztozik. (Általános helyeslés.) Minden nagy emlék nagy tanulságot is hirdet s a megörökitésére rendelt emlékmű nemcsak a kegyeletnek, hanem ennek a tanulságnak is szószólója. Ferencz József emléke ilyen nagy emlék s az országos határozatból emelendő emlékmű is nagy eszmék jelképe és nagy tanulságok hirdetője lesz. A koronázásra vonatkozó és ép most letárgyalt javaslatok is az ő emlékéhez vezetik lelkünket. Egyenesen hozzá, az ő emlékéhez. Hogy a koronázás királyunk és nemzetünk találkozásának, benső gondolatban és érzésben való találkozásának fényes ünnepévé lehetett ; hogy ezen a napon király és nemzet lélekben is egygyé lett, mint a szent korona fogalmában ; hogy az ünnepet a magyar nemzetnek nemcsak hódolata, hanem öröme és bizodalma ragyogta be ; hogy e világfelfordulás mai válságában is nemzetünk jövőjébe vetett hitünket megerősitette : ez a bizodalommal, hittel és egyetértéssel tündöklő ünnep is az ő emlékét, dicsőült urunk emlékét hirdette. Igenis, az övét, aki ennek a bizodalom-