Főrendiházi napló, 1910. IV. kötet • 1914. április 22–1917. július 3.

Ülésnapok - 1910-89

274 A FŐRENDIHÁZ LXXXIX. ÜLÉSE. tartom feleslegesnek és nem szükségtelennek, hanem helyesnek az ilyen értelemben vett beczikkelyezést.« Azt hiszem, ezzel világosan bebizonyítottam, hogy ennek a fontos körülménynek a bitlevélbe való felvételét czélzó indítványom nem felesleges. Elvégre nem származik belőle baj, ha ez a hitlevélből kimarad, mert tudom, hogy ez a kérdés nem lesz soha aktuális és mindig be lehet majd bizonyítani, hogy ennek az actái le vannak zárva, de ba arról van szó, hogy a bitlevél alapos legyen és minden körülményre kiterjedjen, mely Magyarország trónöröklési rendje szempontjából fontossággal bir, akkor mindenesetre kívánatos volna, hogy az e törvényre való hivatkozás is felvétessék a hitlevélbe. A bizottság tárgyalásai során az volt második indítványom, — és végtelenül csodálom és sajnálom, hogy ez a kérdés a képviselőház tárgyalásaiban fel sem merült s az indítványt senki magáévá nem tette, — hogy ha már a hitlevélben szabatosan levezetjük, hogy a megkoronázandó király minő jogon lép trónra, akkor ezzel szemben logikus, helyes és szükséges, hogy felvétessék a hitlevélbe az is, hogy a koronázó országgyűlés megbízatása a koronázás pillanatában a mandátumot meghosszabbító, külön erre a czélra alkotott törvényen alapszik. Én indítványoztam ugyan egy szöveget, de engem semmiféle szerzői hiúság nem vezet és meglehet, hogy szövegezésem nem volt szerencsés, fontos azonban a lényeg. A ministerelnök ur azt mondta erre: hogyan lehet olyant mondani, hogy a képviselőházat nem lehetett feloszlatni s uj választásokat elrendelni ; szerinte igenis lehetett volna. Berzeviczy Albert bizottsági tag ur pedig azt mondta, hogy: kérem ne firtassuk ezt a kérdést, ezzel csak gyengitjük álláspontunkat. Az én nézetem az, hogy bármennyire sajnálatos, hogy az országgyűlésnek arra az útra kellett lépnie, hogy a saját mandátumát meghosszabbítsa, ha ez már megtörtónt, ezt a tényt elsikkasztani nem lehet és ha hallgatnánk róla, épen ez keltene gyanút. Azt hiszem tehát, helyesen cselekszem, ha e részben álláspontomat fentartom. A ministerelnök urnak arra a megjegyzésére, hogy igenis lehetett volna a képviselőházat feloszlatni és uj választásokat elrendelni, azzal válaszolok, hogy felolvasom az idevonatkozó 1915. évi IV. t.-cz. szövegét. Ez a törvény az eddigi szokástól eltérően és meglepetésszerűen 1. §-ában nem is tartalmaz rendelkezést; ez az egész paragraphus tulajdonképen csak indokolás, így hangzik (olvassa): »Az az önvédelmi háború, melyet a magyar nemzet a monarchia másik államával és szövetségeseivel egyetemben jelenleg vivni kénytelen, hareztérre szólítja annak összes férfilakosságát, életkorának megkezdett 18-ik évétől egész befejezett 50-ik évéig: az idősebbek munkabíró részét is, különféle hadi teljesítmények czimén, rendkívüli hatalom alá helyezi. Ezenfelül olyan kivételes intézkedéseket tesz szükségessé, amelyek mélyen érintik a személyes és politikai szabadság biztosítékait. Mindaddig, mig ez az állapot tart, mindaddig, mig a választók zöme épen nem, kisebb része pedig csak a szabadság biztosítékai nélkül gyakorolhatná alkotmányos jogát, uj választások elrendelése, tehát uj országgyűlés összehívása erkölcsi lehetetlenség. Ez a lehetetlenség fennáll a béke megkötéséig és azután is addig, mig a választók zöme rendes életviszonyaihoz visszatért és a közszabadságok biztositékainak feléledése folytán abba a helyzetbe jut, hogy a nemzeti akaratnak kifejezést adhasson. Nyilvánvaló már most is, hogy mindez nem következhetik be a jelen országgyűlés törvényszerű tartamának lejártáig, hogy tehát a lejárat után bekövetkezik egy időköz, amelyben uj országgyűlés összehívása erkölcsi lehetetlenség. Mivel pedig ebben az időközben sem lehet a nemzet ügyeinek intézését az ellenőrizetlen kormányhatalom dictaturájára bizni, előállt annak kényszere, hogy a törvényhozás erre az időre rendkívüli intézkedéssel gondoskodjék az országgyűlési jogkör betöltéséről, szem előtt tartván azt, hogy ennek a kivételes intézkedésnek nem szabad túlmenni a múlhatatlan szükség határain és hogy annak megalkotásánál a lehető legkisebb mértékben szabad csak eltérni az alkotmányos rendtől; kijelentvén egyszersmind azt, hogy amit csupán a világháború kényszere indokolhat, az semminemű más körülmények közt semminemű más helyzetben előzményül nem szolgálhat.« Én e törvény 1. §-ának utolsó rendelkezésében nagy alkotmánygarancziát is látok. Hogy mennyire fogja a kormány ezt önmagára nézve kötelezőnek tekinteni, nem tudhatom ; ón mindenesetre az Ausztriával kötendő kiegyezést is ezen tilalom alá vonom, mert az ország gazdasági jövőjét eldönteni, gazdasági fejlődésére nagy kihatással biró rendezést véglegesíteni ez a parlament jogosítva nincsen. De ez a kérdés nem ide tartozik. Én azt hiszem, a törvény szövegével bebizonyítottam azt, hogy ez nem közönyös kérdés, mely felett el lehet siklani. Ez nagyon komoly ügy és ha a hitlevelet egészében egy nagy alkotmányjogi biztosítéknak tekintjük, felemlíthető benne, hogy az országgyűlés, mely most koronáz, mandátumát csak a háborús viszonyok folytán hoszszabbithatta meg és a jövőben semmiféle néven nevezendő más körülmény nem állhat elő, mely az országgyűlés meghosszabbítását erre a praecedensre való hivatkozással megengedhetővé tenné. Még egyről kívánok szólani és ez a czimkérdés. A ministerelnök ur a bizottságban és a képviselőházban is kijelentette, hogy ő Felségének szándéka a nagy czimet megváltoztatni és pedig, — ami ránk nézve nagyon örvendetes és