Főrendiházi napló, 1910. IV. kötet • 1914. április 22–1917. július 3.

Ülésnapok - 1910-89

A FŐRENDIHÁZ LXXXIX. ÜLÉSE. 275 az ő beszédéből kivehető volt, — ugy, hogy ez a czim a paritásnak teljesen meg fog felelni. A magyar kormány e tekintetben a lépéseket meg is tette és a tárgyalást az osztrák kormánynyal nem tudta befejezni, talán azért, mert nem is voltak egy nézeten, főkép azonban azért, mert az osztrák kormány lemondott. Miután ő Felsége nincs abban a helyzetben, hogy a nagy czimet megállapítsa addig, mig az uj osztrák kormány nincs kinevezve, mindenki belátja, hogy nem követelhetjük azt, hogy mikor a nagy czim kerül bele a hitlevélbe, hogy az uj czim legyen, melyet csak az osztrák kormány megalakulása után lehet végleg megállapítani. E kérdésben az ellenzék a bizottságban álláspontot foglalta el, hogy már ha a meglevő czimet a többség vezére, Magyarország ministerelnöke is mint a közjogi helyzetnek meg nem felelőt jelzi, akkor ne állapítsunk meg a hitlevélben olyan czimet, melyet mindenki, a ministerelnök ur és a többség is, meg nem felelőnek tekint, hanem használjuk a magyar király czimet, szóljon a király a magyar nemzethez, mikor az esküt leteszi, mint magyar király. (Helyeslés jobb felől) A ministerelnök ur azt mondta, hogy ez lehetetlen, ez akadályokba ütközik. Ennek indokolását nem tudom megérteni; lehet, hogy elkerülte figyelmemet s hogy erre nyomós okok vannak, de én azokat nem ismerem. Ily körülmények között, — mondja a ministerelnök ur, — miután a régi czim, amelyet ugyan helytelennek tartunk, megvan, nem marad egyéb hátra, minthogy ezt használjuk. Ebben még meg lehetett volna nyugodni, mert tényleg technikai akadályok gátolják azt, hogy egy uj, megfelelő czim használtassák. De a ministerelnök ur ezt a modust sem választotta, hanem azt mondta: változtassunk rajta és az »apostoli király* szavakat előbbre helyezte a szövegben, ott, ahol Magyarország említtetik. Ez szerintem a legnagyobb sérelem, mert nem maradtunk a régi szöveg mellett, hanem azt módosítjuk, de nem ugy módosítjuk, ahogy kellene s miután nem tudjuk, hogy az uj czim hogyan fog szólni, nem tudjuk azt sem, meddig lesz ez a helytelennek elismert, csak részben javított czim érvényben. A horvát képviselők is felhozták azt a sérelmet, hogy Horvát-Szlavon-Dalmátország el van szakítva a szövegben Magyarországtól és benne van osztrák provincziák között és Csehország mögött. Ennélfogva szerintem is nagyon indokolt az ő követelésük és nekünk is érdekünkben áll, hogy Magyarország után következzék Horvát-Szlavon-Dalmátország megnevezése. A részleteknél leszek bátor javaslataimat előterjeszteni. Még csak egyet akarok kijelenti és ez az, hogy mi a legnagyobb örömmel és megnyugvással vettük ő Felségének a ministerelnök ur által tett kijelentését ittlakása és a trónvárományos neveltetése kérdésében. Ennek alapján mi a bizottságban természetesen elállottunk attól, hogy ennek a bitlevélben való kimondását kívánjuk. Én a hitlevéljavaslatot a tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyeslés.) Elnök: Szólásra ki következik? Radvánszky Albert b. jegyző: Baltazár Dezső püspök! Baltazár Dezső dr. püspök: Nagyméltóságú elnök ur! Méltóságos főrendek! Történelmi tényeknek meggyőző bizonysága folytán minden vitán kivül és felül áll az, hogy a koronázási hitlevél tartalma az idők folyamán a nemzeti szükség alakulásához képest változást szenvedett, első interpretationalis részében pedig állandó változás tárgya volt és az ime most is az. Megállapítható azonban az is, hogy a koronázási hitlevélnek 1715-iki szövege az öt pontban, vagyis lényeges elemeiben semmi változást nem szenvedett. Hosszú idők alkotmányjogi munkája és a tusakodó nemzeti szükség végre kiforrottak azt az anyagot, amelyik alkalmas lett arra, hogy benne a nemzet várakozása és a király ígérete megnyugtató összhangot találjon. Igénytelen nézetem szerint, habár a királynak és országgyűlésnek joga egyetértőleg változtatni a hitlevél szövegén és lényeges elemein, mindazonáltal ehhez a változtatás kezével nyúlni bizonyos káros félreértések felkeltése nélkül alig volna lehetséges. A változtatás, méltóságos főrendek, könnyen kelthetné azt a gondolatot, hogy az elhunyt királyt illetően a koronázási hitlevél nem volt elég erős garantia a nemzet kezében és nem lesz elég erős a trónutóddal szemben sem. A változtatás az elhunyt király feletti elégedetlen bírálat, a trónutód iránti tartózkodó bizalom látszatát képes kelteni. Pedig megdicsült királyunk magának a legalkotmányosabb epithetont kivivő alkotmányos érzületével, cselekedeteivel, törvényes uralkodása folytonosságával minden bírálatnak föléje emelkedett; íenkölt lelkületű ifjú uralkodónk pedig átlátszó, szép, tiszta múltjával, rövid uralkodásának meggyőző tényeivel, fejedelmi szavának nem egy fontos tárgyra vonatkozó, előttünk, — fájdalom, — újszerű, szokatlan, rég nélkülözött, de annál kedvesebb és annál nagyobb hálával fogadott kijelentéseivel a magyar nemzet bizalmára való jogos igény minden feltételét megszerezte. A nagy világháborúban reánk szakadt világtörténelmi szerencsétlenség közepette nagy áldás, hogy az elhunyt nagy király nyomába uj nagy királyt kaptunk és az uj nagy király tanácsolója s egyben a nemzet vezéreképen a mi ministcrelnökünkben olyan férfiút, aki a férfiasság minden nemes attribútumával, nagy elméjével, önzetlenségével, sok méltatlan bánfáimat vértanuságos nyugalommal tűrő hazafiságával és a reánehezedett óriási felelősség inga35*