Főredniházi napló, 1910. III. kötet • 1913. május 5–1914. április 21.

Ülésnapok - 1910-45

44: A FŐRENDIHi tiszteletük románul ugy, mint eddig volt. A magyarok pedig megkapták azt, ami után régóta sóvárogtak, s ha nem is kapták meg a magyar isteni tiszteletet, legalább olyan nyelvű isteni tiszteletet nyertek, amelytől saját nemzetiségüket nem fogják félteni, és amelynek használata mellett ők nemcsak a statistika előtt, hanem különben is, vallási vonatkozásokban is magukat tisztán magyaroknak vallhatják; mig most ki voltak téve mindig annak a helytelen és ferde felfogásnak, hogy őket is a románok közé számították, s ezt nem akarták legnagyobbrészt eltűrni azok a magyarok, akik ezen külön püspökséget kívánták. Ha kezdettől fogva, mióta megjelent a »Christi fideles« czimü bulla, mindenütt a kellő tapintatossággal jártak volna el; ha iparkodtak volna a népet felvilágosítani arról, hogy hiszen itt nincs szó senki jogainak a csorbításáról, hanem inkább az apostoli szentszék gondoskodásának kiterjesztéséről azokra a hivekre, akiknek eddig külön saját önálló jüispökük nem volt: én azt hiszem, hogy az állapotok odáig, ahol ma vannak, nem fejlődtek volna. Elismerem, hogy Kismajtényban, Szatmármegyében — vannak róla és pedig hiteles tudósításaim — nem egészen ugy járt el az a püspöki vicárius, akit oda kiküldtek, mint ahogy lehetett volna. Mert hiszen ő bejelentette magát, hogy délután 3 órakor fog jönni a faluba s nem akkor jött, amikorra várták, hanem akkor, amidőn az istentiszteletüket tartották, délelőtt 10 órakor s ezzel megzavarta az istentiszteletet. Ez volt a legeslegelső indok arra, hogy azok az emberek felháborodtak s hogy azután csakugyan, amint bevallják maguk a románok is, a püspöki vikáriust a templomból kitették. Neki be kellett volna tartania azt a terminust, amelyre jelentkezett és nem lett volna szabad a templomba bemennie akkor, amikor ott istentisztelet volt. Minden kényes és nehéz ügy elintézése a tapintattál függ. Ha tapintatosan fognak eljárni, nem kételkedem benne, hogy a román görög katholikus püspök uraknak buzgósága, hazaszeretete,, egyházukhoz való hűséges ragaszkodása ugy fogja vezetni a népet, hogy lassanként bele fog szokni az uj állapotokba. Mint minden uj dolog, ez is eleinte bizonyos nehézségekkel fog járni, de később ők maguk hálásak lesznek, hogy a népnek uj püspököt adtak, hálásak lesznek ő szentsége iránt, ki uj főpásztort adott, hálásak lesznek ő Eelsége iránt, aki a magyar nyelvű hivek kérelmét az apostoli szentszék előtt jmrtfogolta, hálásak lesznek a politikusok és államférfiak iránt, akik mozgalmukat vezették és a kormány azon fórfiai iránt, akik azt tekintélyükkel az apostoli szentszék előtt előmozdították. Különben azt hiszem, kár most sokat beszélni az egész ügyről. Roma locuta, causa finita est: befejezett dolog van előttünk, s most nekünk nincs más kötelességünk, mint elfogadni XLV. ÜLÉSE. a szent atya intézkedését, és azt kellő tapintattal végrehajtani. Én a törvényjavaslatot örömmel elfogadom. (Élénk helyeslés.) Elnök: Kivan valaki még általánosságban szólni a törvényjavaslathoz ? (Nem!) Ha szólni senki sem kivan, az általános vitát bezárom. A vallás- és közoktatásügyi minister ur kivan szólni. Jankovich Béla vallás- és közoktatásügyi minister: Nagyméltóságú elnök ur! Méltóságos főrendek! Őszinte hálával tartozom a méltóságos főrendeknek, hogy kegyesek voltak a kérdést ily részletesen és oly jóakarattal tárgyalni, amint azt megtették. Elsősorban is őszinte hálával tartozom Szabó Jenő ur ő méltóságának, hogy szíves volt a dolog történelmi előzményeit kifejteni, amire nézve — és ezt mindenki elismeri, — igen nagy munkásságot fejtett ki. Ezt kiegészítette Várady Lipót Árpád püsjjök ur ő méltósága, aki szives volt az ügyet, mint oly történelmi fejleményt feltüntetni, amely természetes folyamánya az egyházi fejlődésnek, ami más alkalommal sem adott okot zavarra és mindig békét eredményezett. (Halljuk! Halljuk!) Ennek folytán bátor vagyok e történelmi távlatból tekinteni a dolgot, bizva abban, hogy ebben az esetben is a kedélyek teljesen meg fognak nyugodni és hogy a jövőben egyik vagy másik anyanyelvű egyháztag sem fog az egyikkel vagy a másikkal szemben fegyvert kovácsolni, hanem közösen, az egyházmegyében és a közös vallásban, meg fogják találni a felebaráti szeretet érzelmeit. (Helyeslés.) Annál inkább vagyok erről meggyőződve, mert épen Hosszú Vazul püspök ur ő méltóságának minden szavából a hazafias törekvés világlott ki, amennyiben ő ezt a dolgot teljes tárgyilagossággal a nemzet érdekében fejtette ki. Ezért igen köszönöm azt a felvilágosítást is, hogy épen a görög katholikus püspökök voltak azok, akik a maguk részéről egyhangúan hozzájárultak ahoz, hogy az egyházmegye felállítása javaslatba hozzassék. (Halljuk! Halljuk!) Ami az egyházmegyének statisztikai alapon való felállítását illeti, vagyok bátor megjegyezni, hogy ha különféle számadatokra hivatkoznak e téren, ennek két oka lehet. Az egyik az, hogy egyik esetben régebbi, másik esetben uj adatokra hivatkoznak, a másik pedig az, hogy a magyarok alatt egyik esetben kizárólag magyar anyanyelvüeket értjük, másik esetben azokat is, akik más anyanyelvűek, de magyarul is tudnak. Az adatok, amelyeket voltam bátor a képviselőházban felemlíteni és amelyek alapján jeleztem, hogy a magyar anyanyelvűek száma ebben az egyházmegyében 183.575, a legutóbbi az 1910-iki népszámlálás alapján lettek kiszámítva. Nem rég kaptam kézhez c kimutatást, amelyben össze vannak állítva azoknak az egyházközségeknek lakosai is, akik nem tartoznak i a hajdudorogi püspökséghez. Ezekből az ada-