Főredniházi napló, 1910. III. kötet • 1913. május 5–1914. április 21.

Ülésnapok - 1910-45

A FŐRENDIHÁZ XLV. ÜLÉSE. 35 hangsúlyoznom kell — a régi egyházmegyékben bentmaradt s a legújabb népszámlálás szerint ugy tudom, több mint 120 ezer lélekszámot tevő magyar hittestvéreink érdekében is. A törvényhozás alapos tájékozása végett is szükségesnek láttam, ezen számadattal kiegészíteni a cnltusminister ur ő nagyméltósága által részint a képviselőházban, részint az illetékes bizottságban előterjesztett statistikai anyagot, s én csak sajnálhatom, hogy mindezek a magyar hittestvéreink nem vonattak be az uj egyházmegyébe, minthogy emiatt már a vidéken is több helyütt pl. Krassóban és Aradon is, megnyilatkozott a nyugtalanság, amiről bizonyára már tudomása van a cultusminister úr ő excellentiájának is. Méltóságos főrendek! Az egyházi és nemzeti békének minden barátja csak őszintén sajnálhatja, hogy ezen minden jogos és méltányos igényt felölelő egyháznyelvi reciprocitás sürgetése helyett román hittestvéreink és mások is igazán gyűlöletes és izgató modorban tárgyalják, a görög-katholikusok magyarnyelvű csoportjára nézve megállajútott ó-görög liturgiát, mintha csak azt akarnák nekünk suggerálni, hogy térjünk vissza a sizmához, mert hiszen, nem is szólva a keleti egyházban az oltáron levő avult, de a nép által még megértett nyelvről, ime a román nyelvnek, de nemcsak a román, hanem az arab nyelvnek, ennek a két élő nyelvnek is teret adott a római szentszék az oltáron, de megtagadta ezt a magyartól. Nos hát, méltóságos főrendek, mi ezt a suggerálást, követni nem fogjuk, sőt határozottan visszautasítjuk, mert az ó-görög lithurgikus nyelv mellett már is megtaláltuk magyarságunkat és teljes mértékben bizunk abban, hogy a római szentszék nagy jóságából és bölcseségéből meg fogjuk találni lelki szükségünket is. Ha pedig megfontoljuk, hogy a magyar nemzet túlnyomó része a római katholikus egyházhoz tartozik, akkor nem is találunk semmi megszégyenítőt a magyar nyelv megtagadásában és nem ismerhetjük ezt el sérelmesnek, amint sokan állítják, hogy sérelmes, a keleti egyházra nézve sem, mert hiszen már érintettem és az általam érintett esetben, íme, a délszláv katholikusok egy részénél, igenis, létezik egy hasonló kivétel még a szigorúbb nyelvi fegyelem alatt álló nyugati egyházban is. Az ily kivételek nem döntik meg a szabályt, hanem csak megerősítik. Persze a román politikusok a sizma szuggerálásánál praktikusabb czélt is „követnek a görög nyelv elleni kiszólásban. Ok ugyanis nagyon jól tudják, hogy az uj egyházmegyébe tőlük átvett hívek túlnyomó része magyar anyanyelvű ugyan, de a román egyházi nyelv hatása alatt annyit-amennyit már tud románul is, tehát érti ezt a nyelvet is. így tehát, ha látni fogja vagy előre megtudja,' hogy magyarnyelvű istentisztelet nem lesz, vagy csak igen kis mértékben, akkor inkább választja a román nyelvet, mint a görögöt és inkább vallja magát románnak, mint magyarnak. Ilyen értelemben Pop C. István országgyűlési képviselő ur 16 egyházközségről már el is készítette és a képviselőház június 14-iki ülésében be is mutatta a maga külön statisztikáját az ismeretes horvát recept szerint ugy, hogy a románul beszélő magyar anyanyelvüeket egyszerűen románoknak számította és csak azokat ismerte el magyaroknak, de ezeket is csak elmagyarosodott oláhoknak, akik egy szót sem tudnak oláhul. íme, ez a román politikusoknak nagyon is világosan áttetsző politikai czéljuk és — bocsánat a kifejezésért — hogy ezt a nem egészen keresztény, sőt hozzátehetem, hogy czivilizált népeknél nem is szokásos erőszakos czélzatot még hatékonyabbá tegyék a pápai bullában az extraliturgikus részekben biztosított magyar istentisztelet megdöntésére, mert ugyancsak Popp Cs. István országgyűlési képviselő ur elárulta, hogy a román propaganda utján oly nyilatkozatokat eszközöltek ki a görög rítusban jártas szakértőktől, hogy szertartásaikban extraliturgikus rész nincsen. Ami igaz is. De viszont igaz az is, hogy a görög rítusnak nincsen külön liturgikus nyelve, hanem az egész liturg összes szertartások a nép élő vagy elavult, de a nép által megértett nyelven végeztetnek. ííyelvi szempontból nem is szükséges különbséget tenni a liturgikus és extra liturgikus részek között, sőt e szempontból még sokkal nagyobb joggal lehet azt állítani, hogy a görög szertartásban semmi liturgikus rész nincsen. Minket, méltóságos főrendek, mindezen izgatások sem fognak megingatni abban a meggyőződésünkben, hogy a görög liturgikus nyelv mellett is meg fogjuk találni lelki szükségleteinket. Mert ugy a pápai bulla, mint a végrehajtási decretum kifejezetten engedélyezte részünkre a római katholikus egyház latin rítusának analógiáját, kifejezetten engedélyezte az extraliturgikus, a népnyelvet, tehát a mi esetünkben a magyar nyelv használatát. Ez tehát szerzett jog, ugy hogy most már csak arról lehet szó, hogy hogyan alkalmaztassák ez az analógia, a görög rítustól sokkal eltérőbb berendezéstől, hogy az istentiszteletben mi tekintessék liturgikusnak és mi nem. Lehetetlennek tartjuk, hogy a római szentszék ilyen esetleges tendentiosus szakértő nyilatkozatok által desavouáltatni engedje magát és megingattassék legünnepélyesebb formában tett ígéretének megtartásában. Sőt inkább, ha a római szentszék ugyanazon szakértőket azon irányban fogja megkérdezni, hogy igaz-e az, hogy a görög katholikus magyaroknak a görög liturgia értelmében épen olyan joguk és lelkiismereti szükségük van-e a saját nyelvük használatára, mint a keleti egyház többi népcinek, teljesen meg vagyok győződve, hogy a válasz kedvező lesz reá. 5*