Főredniházi napló, 1910. III. kötet • 1913. május 5–1914. április 21.
Ülésnapok - 1910-55
A FŐRENDIHÁZ LV. ÜLÉSE. 221 hogy az ausztráliai és marokkói forgalomnál nincs külön kitüntetve Ausztria és Magyarország áruforgalma, ami a kérdés elbirálását Magyarország szempontjából rendkivül megneheziti. Mindezeknél az okoknál fogva én azt a nagy subventiót, amely körülbelül évi 11 millió korona, nem tudom megszavazni. Nem értem, hogy a minister ur, akinek mind üzleti, mind általában közgazdasági ismeretei iránt nagy tisztelettel viseltetem, hogyan vehette át ezeket a törvényjavaslatokat anélkül, hogy azokon valamit javított volna. Ez csak ugy magyarázható meg, hogy kell itt lennie valamely oknak, amelyet nem ismerünk. Nem akarok vádolni senkit, mert amit nem tudok, azt nem állítom. Más ok mindenesetre nem lehet, mint hogy ezt a Lukács-kormánytól ávtette a mostani kormány, s most, hogy átvette, kénytelenségből vállalja érte a felelősséget és leköti az országot 15—25 esztendőre, amit én határozottan károsnak és rossznak tartok. Ezért én a magam részéről ehhez a négy törvényjavaslathoz a magam szavazatával nem járulhatok. (Helyeslés.) Harkányi János kereskedelemügyi minister : Nagyméltóságú elnök ur! Méltóságos főrendek ! Méltóztassanak megengedni, hogy csakis az előttem szólott nagyméltóságú főrend megjegyzéseire reflectáljak. Azt hiszem, annál is inkább szoritkozhatom csak erre, minthogy a tárgyalás alatt levő anyag egyrészt az előadó ur jelentéséből, másrészt és főleg a képviselőházban lezajlott É viták következtében nagyon is ismeretes (Ugy van !) ós igy csak az igen t. főrendek türelmét venném szükségtelenül igénybe, ha ezen törvényjavaslatok egészére bővebben ki akarnék térni. A nagyméltóságú főrend mindenek előtt ezen szerződések megkötésének időpontját kifogásolta. Utalt arra, hogy most kiegyezés előtt állunk és ezekkel a javaslatokkal praejudicálunk a helyzetnek. Az ő nézete szerint tehát meg kellett volna várnunk a kiegyezést és csak a kiegyezés által teremtett helyzetnek megfelelően kellett volna intézkednünk e téren is. Legyen szabad erre nézve megjegyeznem, — hogy egészen eltekintve attól, hogy az egyezmények által teremtett kész helyzettel kell számolnunk — hogy ebben az esetben, ha e törvényjavaslatokat visszavonjuk vagy az egyezményi subventiók rendszerét kellene folytatnunk, — ami ellen épen ellenzéki oldalról tétettek talán nem is egész jogosulatlanul megjegyzések — vagy pedig tényleg arra az álláspontra kellene helyezkednünk, hogy az egyezményi basistól eltekintve, tegyük azt, — és erre feltétlenül jogunk van, mert az egyezmények mindig ahhoz köttettek, hogy a törvényhozás azokhoz a budget megszavazása által hozzájáruljon — hogy egyszerűen az 1901-es hasisra visszahelyezkedünk. Tehát azt a következtetést kellene levonnunk, hogy a hajózási társulatok utján biztosítandó szolgálatra a legszűkebb kereteket állapítjuk meg, vagyis tényleg az 1901-es basisra kellene helyezkednünk. Szerintem azonban ez épen a kiegyezésre való tekintettel a legnagyobb veszély lenne. Nézetem t. i. az, hogy ha sikerül — amiben nem kételkedem — Ausztriával a megegyezést létrehoznunk, akkor a mai keretekben létesített szolgálatra feltétlenül szükségünk van ; amennyiben pedig nem sikerülne a megegyezés és tényleg előállna az a helyzet, hogy mi nem számithatnánk Ausztriára, mint nyerstermelésünk fölöslegének a fogyasztójára, akkor még fokozottabb mértékben lenne szükségünk arra, hogy a debonchékat biztosítsuk és tengeri szolgálatunkat megerősítsük. Vagyis én épen ellenkező következtetésre jutok, mint a nagyméltóságú főrend. En azt tartom, hogy nagy könnyelműség volna a kormány részéről, ha már eleve nem gondoskodnék arról, hogy, ha netalán a kiegyezés nem sikerül Ausztriával és mi más fogyasztási piaezokra szorulunk, akkor ne legyünk kénytelenek az utolsó órában, kapkodva, egy esetleg igen hiányos szolgálatot létesíteni a helyett, hogy most megalkotva a kereteket, legfeljebb azok kiegészítéséről és kibővítéséről gondoskodjunk. De megvallom, épen azon agrárérdekekre való tekintettel, melyeket a mélyen t. főrend különösen szem. előtt tartott egész felszólalásában, azt tartom, hogy a kormányt jogos megszólás érhetné, ha idejében nem gondoskodott volna arról, hogy ! ezen szolgálatnak legalább a kereteit megteremtse. | (ügy van I a jobboldalon.) Bátor vagyok különben i megjegyezni, hogy ha a kormány azt az eljárást követné, melyet felszólalásában a nagyméltóságú főrend emiitett, hogy álljunk az 1901-es basis alapjára, akkor egész közgazdaságunk részéről a legjogosabb megítélésnek tenné ki magát. Közgazdaságunk, iparunk és kereskedelmünk az egyezmények által biztosított ujabb szolgálat hasisára j helyezkedett, arra berendezkedett s e téren úttörő munkát végzett. Ha tehát mi most, amikor mindezt megtette s talán most van azon a ponton, hogy ezen munkának gyümölcsét élvezze, ettől megj fosztanók, azáltal, hogy a tengeri hajózási szolgálatot visszafejlesztjük, akkor nézetem szerint méltán a legjogosabb megszólás érhetne bennünket. Mint méltóztatanak tudni, a régi ba is, az 1901-i szolgálat minden tekintetben eltért a maitól és teljesen más keretekben mozgott. Az tényleg főleg a nyugateurópai tömegszállitásra helyezte a súlyt és eltekintett attól, hogy menetrendszerű rendes járatokkal lekötött tarifa mellett biztosítsa I kereskedelmünknek és iparunknak a mai kornak megfelelő forgalmi igényeket. Az utóbbira külö| nősen nagy súlyt helyezek, mert ha közgazdasá' gunk arra szorul, hogy csak a mindenkori conjunc1 túrának megfelelő áron vehesse igénybe a szolgálatot, akkor erre berendezkednie alig lehet ; | nem vállalhat szállításokat, hogyha netalán a ' conjunctura megváltozásával csak lényeges ár' különbséggel juttathatja el áruját az illető helyre. Mindezt az 1901-es basis, kivált az Adria szolgálatában, nem biztosítja és ez a lényeges különbség az akkori és a mai szolgáltatás között.
