Főredniházi napló, 1910. III. kötet • 1913. május 5–1914. április 21.
Ülésnapok - 1910-53
154 A FŐRENDIHÁZ 1,111. ÜLÉSE. Hadik János yr. : Tessék az esküdtbíróság eltörlését indítványozni! Balogh Jenő igazságügyminister: Bátor leszek kifejteni azt is, hogy mely okok tartanak vissza ettől, de most méltóztassék talán megengedni, hogy azt az eszmemenetet tartsam szemem előtt, amely felfogásom szerint a jogászi okfejtéshez szükséges. A gyakorlati tapasztalatok mindenekelőtt azt mutatják, hogy rég túl vannak már azon a franczia. nagyon szép, gyakran fülünkbe muzsikált tételen, amelylyel 1791-ben az akkori Assemblée Constituante az esküdteket mintegy felbiztatta, hogy az ő élő lelkiismeretük bölcsebb, az igazságot inkább eltalálja, és mindenesetre jobban megfelel az igazságszolgáltatás követelményeinek, mint bármely törvény, vagy bármely szakbiróság ítélkezése; vagy amelyikkel nálunk a sajtóeljárásra vonatkozó 1867-iki rendelet az >>intime eonviction«-t, a belső meggyőződést és bizonyos impressiót, amelyek indokolására nem szorulnak, állította oda mint döntő momentumot. Ezzel szemben azt hiszem egyrészről túlnyomó a mai tételes jogokban és túlnyomó a szakirodalomban az a felfogás, hogy ilyen feltétlenül önkényes, tetszés szerinti arbitrarius Ítélkezést, mely minden szabálytól ment, annak a tiszteletreméltó 12 polgárnak sem lehet engedni, mint ahogy nem adatott a szakbírónak sem, mert az is a törvényhez van kötve. Méltóztassék mindenesetre a törvényhozásban elfogadott és ma is hatályban lévő bűnvádi perrendtartás 349. §-a két helyén is kiemelt rendelkezést megtekinteni, hogy az esküdtek tartoznak a törvényt megtartani és a törvény nevében Ítélni. De ott van a baj, hogy ezt nem teszik. Ott van a világnézetekben közöttünk a különbség, amely, bármily tisztelettel viseltetem is Günther Antal urőnagyméltóságának jogászi tekintélye és egyénisége előtt, sohasem fog bennünket közel juttatni ebben a kérdésben addig, amíg vannak, akik ma is odaadják az ügyet teljesen az esküdteknek, azt mondván, ítéljenek belátásuk és impressiójuk szerint és amig vagyunk — s azt hiszem többségben — olyanok, akik azt a felfogást valljuk, melyet én is 30 esztendő óta hirdetek, hogy az esküdtet sem lehet felmenteni a törvénytől és nem lehet őt úrrá tenni tisztán az impressió hatalmánál fogva azért, mert a legveszedelmesebb egyéni önkényre vezet a felekezeti, nemzetiségi osztály, párt és nem tudom miféle ellenszenv és rokonszenvnek bevitele az ítélkezésbe, (Élénk helyeslés.) ngy hogy az ily ítélet kiszámíthatatlan véletlen koczkázat, vak esetleg, de semmiesetre sem igazságszolgáltatás. (Igaz ! Ugy van !) Hogy ez így van, azt a magyar törvényhozásnak 1896-ban a bűnvádi perrendtartásban kifejezett álláspontja documentálja. Amikor a képviselőházban gondolom Visontai Soma akkori képviselő ur Erdély Sándor akkori minister úrral szemben azt az indítványt terjesztette elő a házban, hogy tessék az esküdteket felmenteni az alól, hogy ők a törvény értelmében tartoznak eljárni : ezt a kormány kifejezetten visszautasította és a ház nagy többsége és természetesen a főrendiház is, mely egyhangúlag fogadta el ezt a javaslatot, ezt az álláspontot szintén magáévá tette. Előtte volt tehát ez a kívánság az országgyűlés illetékes factorainak, de visszautasították, mert a törvény értelmében való eljárásra akarták az esküdteket kötelezni. Hogyan fogják fel ma az esküdteknek az utolsó évtizedekben követett ítélkezését, erre vonatkozólag méltóztassanak megengedni, hogy egynéhány, részint szakférfiaktól eredő, részben a törvényhozások termeiben elhangzott vagy irataiban található nyilatkozatot felolvassak. (Halljuk !) Az ujabb tapasztalatok még Angliában sem mutatják azt, hogy egészen megtámadhatatlan volna az esküdtszék működése ; pedig az angol esküdtszék, legyen szabad ezt nyomatékosan hangsúlyoznom, egészen különálló szervezet, mely a rontinentalis és nálunk hatályban levő esküdtbirósággal egyáltalában parallelába nem vonható. De Angliában is voltak már a hatvanas években, megint erősebben a 80-as években és ujabban is hangok az esküdtek ellen, amit ő excellentiája bizonyára bölcsebben méltóztatik tudni, mint én, ugy hogy 1907-ben szükségesnek látták az esküdtszék ítélete ellen a felebbezést megengedni és pedig szakbirósághüz, a Criminal Court of Appeal-boz, még pedig olyképen, hogy ez a szakbiróság — ép ugy mint a jelen javaslat álláspontja — a bűnösség megállapítása esetében a büntetést sulyosb'thatja ; nemcsak enyhébb, hanem szigorúbb büntetést is állapithat meg. Tehát felhagytak szintén a XVIII. századbeli és a XIX. század elején divatban volt állásponttal, amely csak a vádlott javára és a vádlott érdekében engedte meg a felebbezést. Francziaországban pedig az utolsó évtizedekben — absolute nem lehet tagadni — egész sorozata a törvényhozás előtt fekvő nyilatkozatoknak, a javaslatok, amelyeket előterjesztettek, — a legutolsót mindjárt felolvasom — a különböző congressusok és jogászi testületek, például a »Société Générale de Prisons«-nak, mely a francziáknak legtekintélyesebb büntetőjogi egyesülete, vitatkozásai mutatják, hogy évtizedek óta tárgyalnak három kérdést : megmaradjon-e az esküdtbíróság általában ? ha igen, minő irányban módosíttassák és a hiányok miképen javíttassanak ? vagy pedig esetleg megszüntetésére kellene-e törekedni ? Hogy egy — mondom — épen a foly T ó évben előterjesztett törvényjavaslatról beszéljek, Georges Berry franczia képviselő most januárban előterjesztett egy javaslatot, amely épen az elnököt akarja az esküdtek közé beereszteni, csak ugy, mint ez a törvényjavaslat, amely javaslat a múlt év október havában terjesztetett elő, tehát természetesen ezzel a magyar törvényjavaslattal semmi összefüggésben nem áll, mely korábban terjesztetett elő, mint a franczia javaslat. Berry
