Főredniházi napló, 1910. III. kötet • 1913. május 5–1914. április 21.

Ülésnapok - 1910-53

152. A FŐRENDIHÁZ Lili. ÜLÉSE. verdictjei nem egy ízben ilyenek — amelyek méltán kihívják a legszigorúbb kritikát. De vajon mi volt ennek az oka? Nem egy esetben kétségtelenül az emberi gyarlóság, amely minden intézményhez hozzátapad. Justizmordot elkövettek rendes bíróságok is, s mikor a mi esküdtbirósági intézményünk megalkotásra várt. helyesen idézték annak a porosz bírónak mondását, akire Grlaser hivatkozik és aki azt mondja: »Icb lasse mich durcli einzelne verkehrte Verdikté niclit irren. Wir rcchtsgelehrte Richter habén nicht minder unsere Missgriffe gemacht. Wir machten sie nnr nicht so auf ofí'enem Markte.« Azok a justizmordok, amelyek így elkövettettek, annál rettenetesebbek, mert ártatlanok el Ítélése által követtettek el, míg az a megdöbbenés, amely egyes esküdtbirósági rossz verdictek nyomán keletkezett, a legtöbb esetben felmentésekre vonatkozott. Prónay Dezső b.: Ugy van ! Helyes! Günther Antal: Ha az esküdtbíróság felmenti a vádlottat s ez a közvélemény egy részében visszatetszésre talál, az még nem jelenti minden esetben azt, hogy ez a verdict téves volt. Bizonyos azonban, hogy voltak olyan verdictek, amelyek egyáltalában el nem fogadhatók. De méltóságos főrendek, ha nézzük ezeknek a verdicteknek keletkezését, akkor azt fogjuk látni, hogy a hiba nem egy esetben tulajdonképen nem az esküdteknek működésében, hanem a bíróság vezetésében volt keresendő És én láttam, az igaz, megdöbbentő verdicteket, de láttam még megdöbbentőbb kérdésfeltevéseket is. Prónay Dezső b.: Ugy van! Günther Antal: Kétségtelen tehát, hogy ezeken a bajokon, amelyek felett már annyit vitatkoztak, segíteni kell. A kérdés már most az, hogy az a törvényjavaslat, amely előttünk fekszik, miként akarja orvosolni ezeket a bajokat. Mindenekelőtt elvonja az esküdtektől a bűnösség kérdésében való döntést. A jogkérdés tekintetében esak a minősítést bizza rájuk, a ténykérdés tekintetében pedig teljes suverenitást ad nekik s beleoltja a szervezetbe azt a tudatot, hogyha pedig az esküdtek a ténykérdést igy vagy ugy megállapítják, ebben a tekintetben annyira suverének, hogy a bíróság még akkor sem bocsátkozhatik ennek a verdictnek felülbírálásába, hogyha az r a tényállásnak egyáltalában meg nem felel. Én attól félek, hogy a kérdéseknek ilyen felállítása a legnagyobb anomáliákat fogja előidézni oly esetben, mikor az esküdtbíró a maga lelkiismerete szerint felmenteni aláírja a vádlottat, de érzi, hogy ha a tényeket megállapítja, akkor ez a felmentés nem fog jóváhagyatni. Hogy mi fog történni ilyenkor, várjuk meg az eredményt. De ma már azt látom, hogy a kérdés eként való feltevése által egy kínos helyzetet teremt maga a törvény az esküdtek számára, és lehetetlen az, hogy e kinos helyzet magában a döntésben ne nyilatkozzék meg a maga összes kártékony hatásaival. És mi lesz méltóságos főrendek, mikor az esküdtek döntése a Ouriához felkerül, amelynek joga lesz a felmentő verdictet felülbírálni és elitélni az esküdtek által felmentett vádlottat, elitélni akkor, amikor tulajdonképen nincs substratuma ennek a felülvizsgálatnak, mert a felmentő verdictnek nincs indokolása, a Curiának Ítélete tehát ugy bozatik meg, hogy nem is ismeri az esküdtek elöntésének elhatározó motívumát. Én, méltóságos főrendek, ily körülmények közt kénytelen vagyok a kérdésfeltevés e rendszere ellen nyilatkozni, mert azt látom, hogy az esküdtbirósági intézménynek nem megjavítása, hanem amputálása következik be, (Ugy van! a jobWcözépen.) az ily amputált szervezetekben pedig a vérkeringés rendellenes utakat tör magának és ez az, ami engem annak kijelentésére késztet, hogy a kérdésfeltevés e rendszere által az esküdtbirói verdict megbizhatlanlansága intézményileg szerveztetik. Előrebocsátottam, hogy én az esküdtszéki intézmények híve vagyok, híve vagyok azért, mert nem írom alá azt a tételt, amelyet az esküdtszék intézménye ellenesei hirdetnek, hogy a jogtudomány és a judicatura minden, a társadalom jogérzete semmi, holott épen ellenkezőleg van a dolog. A társadalomtól elzárt, a technikai munkához szokott bíró könnyen jut arra a lejtőre, amely megvalósítja azt a mondást, bogy der Verbrechcr ist bloss der Stoff an dem die Tat gestraft wird. A bíró a bűncselekményt nézi és ahoz keresi a büntetést, az esküdt ^zeme előtt az ember áll és afelett ítélkezik. És ha azt mondják, hogy az esküdtbirói intézmény egy ujabb alakulat, amelyet csak a hatalmi túlkapások idéztek elő és keltettek életre, akkor ezzel szemben én azt mondom, hogy az esküdtbirói intézmény gondolata az emberiség legkezdetével egykorú. Mily szépen énekli meg Milton az ő Paradise Lost-jában, hogy az első emberpár bűne fölött az Isten, a Mindenható, aki a summu.mot most képviseli jogban és hatalomban, nem akart ítéletet mondani, hanem odafordult fiához, az Üdvözítőhöz: »Te az emberré válni hivatott Isten, Te az ember, itólj a bűnbeesett ember felett!« Ez az esküdtszék jellemvonása, mely fennmaradt és fejlődött intézményesen egészen napjainkig és amelynek alapgondolata az, hogy a nép kebeléből a birói székbe jutott és onnan ismét a társadalomba elvegyülő becsületes lelkiismeret jobban eltalálja azt, hogy az előtte álló vádlott bünös-e vagy nem, mint a napi munkájában megkérgesedett bíró. Amit a franczia olyan találóan mond, hogy minek kell a birói ítélkezés forrásának lenni: la libre inspiration d'une oonscience droite, egy becsületes meggyőződésnek szabad inspiratiója, ez az, ami az esküdtszéki intézményben feltalálható, ha jól