Főredniházi napló, 1910. III. kötet • 1913. május 5–1914. április 21.

Ülésnapok - 1910-52

132 A FŐRENDIHÁZ LII. ÜLÉSE. őszintén kijelentse, hogy amit akkor jónak gondoltunk, amiről azt hittük, hogy megoldja a kérdést, az nem felel meg, a tapasztalat ezt bizonyítja. Mondom az nóvum, liogy ki volna zárva annak kijelentése, hogy »belátom, hogy ez intézkedés, nem felel meg«. De azt hiszem, ez nem volna akadály. Nagyobb akadály az, hogy a munkapártnak a tagjai, mert a munkapártban önálló nézet lehetetlen, a képviselők ugy lettek felfogadva, hogy ott senkinek másnak szava nincs, ugy lettek a pártba beválasztva, hogy mindenki tartozik engedelmeskedni a párt érdekének. Akinek önálló nézete van, az frondeur. Aki végigcsinál mindent, de a végén mégis megsokalja ós azt mondja: »kőrem ez már sok«, azt mindjárt készek árulónak is bélyegezni, ha elhagyja a tábort. Egyszóval, a mai uralkodórendszer abból áll, hogy aki nem akarja magára venni az áruló bélyegét, aki nem akarja magára venni a frondeurködés gyanúját, vakon tartozik követni a ministerelnök ur parancsát, akármit csinál, akármit rendel és vele szemben akármit rendel a törvény. Most áttérek a ministerelnök ur válaszára. A ministerelnök ur azt mondja, hogy Bécsben annak idején kellett a rendőrség, ennek következtében most a parlamenti őrséget alkalmaztuk. Itt egy kis tévedés van, ministerelnök ur. Mert hiszen a delegatióban is rámutattam, hogy az első esetben nem a delegatió tagjai ellen kellett a rendőrség, hanem a karzat ellen, Odajöttek, az igaz, képviselők, de a karzaton voltak és nem voltak az országos bizottság tagjai. A karzaton való rendfenntartás nincs külön törvényben szabályozva és nem is szükséges, hogy legyen. Ha odatalál jönni egy merénylő vagy bombavető, nem fog az elnök sokat okoskodni, hanem a bécsi rendőrséggel is kidobathatja. Ez nem képezhet sérelmet a törvényhozóra nézve. JJe itt nem a karzatról van szó, hanem arról van szó, hogy a delegatió tagjai ellen lett beállítva a parlamenti őrség. A ministerelnök ur tulajdonkéj^en egy kérdésemre sem volt szives válaszolni érdemben, hanem a válaszolás elől kitért. Azt mondja, hogy mit vitatjuk tovább ezt a kérdést, hiszen elfogadta a képviselőház, elfogadta a főrendiház és a delegatió is. Bármennyire meghajolnék a képviselőház határozata előtt, ha az törvényesen működnék és bármennyire meghajlok a főrendiház előtt, mely tényleg ma is törvényesen működik, mégis azt tartom, hogy törvényt változtatni a képviselőházban és a főrendiházban tett interpellatiók tudomásul vételével és a delegatióban adott ministeri válaszok tudomásulvételével talán még a mostani condiíicálási rendszer mellett sem lehet. Hivatkozik a ministerelnök ur külföldi példákra, hogy minden országban alkalmaznak pai-laraenti őrséget. Igaz, minden országban alkalmaznak renitens törvényhozóval szemben, de egy jwlamentet sem tudok, ahol az őrség tisztán ilyen önkényuralmi, párturalmi czélokra volna beállítva és ez az óriási különbség. Ha különben csak a rend fentartására volnának ott és nem azért, hogy elfojtsák a szólásszabadságot, hogy mikor a ministerelnök urnak az ellenzék szereplése kezd kényelmetlen lenni, minden kis incidensbe belekapaszkodva, kikergetteti az ellenzéket, akkor máskép lehetne e kérdést tárgyalni. (Igaz! így van! a középen.) Azt mondja végül a ministerelnök ur, hogy az őrség nem idegen hatalomnak van ott alávetve, hanem az elnök rendelkezésének és parancsának. Ezt én nem vitattam és nem vontam kétségbe, hanem azt is mondtam, hogy daczára annak, hogy az elnök rendelkezése alatt áll: ha egyszer ő az utasítást megadta és az őrség bement a terembe, ott ugy cselekszik, ahogyan a katonai szabályok előirják. Én pedig csak akkor tartok egy testületet a kezemben és akkor van egyedül nekem alárendelve, h első percztől az utolsóig azt teszi, amit én parancsolok neki és ha azért, amit helytelenül tett, én vonhatom felelősségre. Ez pedig a jelen esetben nem forog fenn, (Helyeslés a középen.) mert azt teszi, amit a katonai előírás mond ós felelősségre csak a katonai bíróság vonhatja. Végül azt mondja a ministerelnök ur, hogy a mentelmi jog kérdése ;

iiem tartozik ide, tehát ne avatkozzunk bele. Én nem a képviselőház mentelmi jogába akartam beleavatkozni, csak rámutattam arra, hogy ott hogyan védi — illetve védené és védte a ministerelnök ur szereplés:

1 előtt — a képviselőt a mentelmi jog és főkép szóvátettem és kifogásoltam, hogy a főrendiházi tagoknak mentelmi jogállása megsértetett. Ezt továbbra is fentartom. Hogy ebben a gyors condificálásban, melyet az urak végeznek, nem csoda, ha a ministerelnök urat bizonyos dolgokban, melyek reá nézve talán detail-kérdést képeznek, reám nézve azonban most, miután erről beszélek, a legfontosabbak, a memóriája elhagyja, annak illustrálására vagyok bátor kimutatni, hogy az őrségi törvényt 1912 deczemberben hozták meg, a Tisza István-féle ügyrend pedig 1913 január hó 2-án kelt. Márczius 9-én, tehát az uj házszabályok előtt — ez márczius 31-én történt — a ministerelnök ur fogadta a sajtó képviselőit és magyarázta nekik, hogy mi lesz majd az uj házszabályokkal. Egy kormánypárti lapot olvasok fel, a Budapesti Naplót, amelyben az van, hogy az egyik hírlapíró, gondolom, Schiller doktor, a Pester Llod képviselője azt kérdezi a ministerelnök úrtól, hogy vonatkozik-e a delegatiókra a 137. §., amely arról intézkedik, hogyan jár el a bizottságokban az őrséggel kapcsolatban az elnök. Erre a kérdésre a ministerelnök ur ezt felelte (olvassa): »Nem. Ez egy részletkérdés, a melynek miként való megoldását a plenáris tárgyalás I folyamán kell megvitatnunk.« Persze ez a vitat-