Főredniházi napló, 1910. III. kötet • 1913. május 5–1914. április 21.

Ülésnapok - 1910-52

130 A FŐRENDIHÁZ LII. ÜLÉSE. az erkölcsi kényszer indítja őt arra, hogy kardját használja, akkor büntethetősége nem mondható ki. Ezzel azt akartam mondani, méltóságos főren­dek, hogy ha igy áll a dolog, akkor felfogásom szerint, amennyiben minden egyes eset megvizsgál­tatik és minden egyes esetre hozatik azután a katonai felsőbbség részéről Ítélet, semmi ok sincs arra, hogy a fegyverhasználatra vonatkozó praxist vagy szabályokat megváltoztassuk. Es itt mellé­kesen bátorkodom kijelenteni, hogy bár, mondom, ex asse nem foglalkoztam a Gerő-pörrel, de annyit tudok, hogy az a kifejezés, hogy »pfui«. semmi­esetre sem volt elegendő arra, hogy az illető szá­zados büntethetetlenségét kimondják. A harmadik kérdés következőképen hangzik (olvassa): >>Nem tartja-e conflictusok forrásának azt az esetet, hogy a katonai Ítéletek ellenkezőjét mondják ki a fentemiitett határozatnak ?« Erre nézve bátorkodom kijelenteni, hogy ez az inter­pebUtiónak legfogósabb kérdése ami hozzám intéz­tetett, aki jogászi elmével nem birok. Én tisztán katonailag gondolkodva, azt mondom, hogy con­flitus ebből az Ítéletből nem származhatik, nem pedig azért, mert egészen más szempontokból, egészen más hatáskörben indul ki és jár el az egyik bíróság és egészen más szempontokból indul ki és egészen más hatáskörben jár el a másik bíróság, j elesén a mentelmi bizottság. Azt méltóztatik talán mondani, hogy abban van épen a collizió, hogy az egyik bíróság kimondta, hogy Gerő nem büntet­hető a megállapított körülményeknél fogva, míg a mentelmi bizottság talán kimondja azt, hogy igenis, meg van sértve a mentelem és ezért az institutio szervezete nem tartható fenn, mert az összeütközéseknek egész sorozatát fogja eredmé­nyezni. Erre én azt mondom, hogy ez meglehet, de ez nemcsak a katonai szervezetű őrségre vonat­kozik, hanem arra az esetre is, ha mint parlamenti őrség, egy polgári őrség szerepelne. (Felkiáltások a jobboldalon: Ez egészen más !) Bocsánatot kérek, de nem egészen még, mert hogyan áll a dolog ? Egyszerűen a következőképen. Tegyük fel azt az esetet, hogy egy rendőr, vagy pedig egy gárdista valakit karddal a kezében megsértett. Ennek kö­vetkeztében, mielőtt még kimondta volna az im­munitás] bizottság a maga határozatát, ez az illető ténylegesen megsértett bepereli az őt megsértőt a polgári bíróságnál. A j^olgári bíróság azt felmenti. Későbben jön azután az immunitási bizottság, mely kimondja, hogy a képviselő mentelmi joga megsértetett. Egyébként bátorkodom még azt is jelezni a nagyméltóságú főrendnek, hogy a katonai bíróság Ítélete -tisztán csak arra vonatkozott, hogy olyan körülmények statuáltattak, amelyek Gerő százados büntethetőségét nem tartják kimond­hatónak. A nagyméltóságú főrendnek negyedik kérdése arra vonatkozik, hogy nem félünk-e annak demo­ralizáló hatásától, hogy a tisztek elgondolkoznak, hogy milyen szolgálat lehet az, amelyben a katona­tisztnek kevés munkája aránytalanul nagy java­dalmazással van összekötve. Én felteszem és meg vagyok győződve arról, hogy a katonatisztek aesthetikai és morális gondolkodása oly nagy, hogy e tekintetben semmiféle veszély nincs. Egyébként méltóztassék csak tekintetbe venni azt, hogy ma­gában a katonai szolgálatban is különféle fizetések vannak statuálva. A csendőrtisztnek több a fize­tése, egyik tisztnek a pótdija tízszer annyi, mint a másiké és ennek daczára senkinek sem j ut az eszébe az, hogy irigy szemmel nézze a másiknak, mondjuk — hogyha annak lehetne nevezni — szerencséjét. Én meg vagyok róla győződve, mél­tóságos főrendek, hogy azon esetben, hogyha ezen javadalmazás nem lenne nagyobb, mint a többi tiszteké, akkor is sokan pályáztak volna erre az állásra. Hadik János gr.: Hazafias lelkesedésből! Hazai Samu b. honvédelmi minister: Bocsá­natot kérek, pályázátak volna arra az állásra, mert.. Hadik János gr. (közbeszól). Hazai Samu b. honvédelmi minister: Pa­rancsol ? Hadik János gr.: Csak Biharból! Hazai Samu b. honvédelmi minister: A szél­rózsa minden irányából jöttek volna tisztek. Hiszen ily állás azért szükséges a katonaságnál is, — ha már ebből a szempontból tárgyaljuk az egé­szet — mert mentesiti egyiket-másikat bizonyos időre a terhes physieai szolgálattól. A nagyméltóságú főrend még azt a kérdést intézi hozzám, hogy nem tartom-e kötelességem­nek megragadni az iniciativát arra nézve, hogy ennek az intézménynek a katonai érdeket annyira veszélyeztető jellege megszüntettessék. Egész fel­szólalásom tenorjából kitűnik az, hogy én magam is azok között voltam, akik ennek az intézménynek létesítését helyesnek találták, ezért, de még azért is nem vagyok azon helyzetben megfelelni a kíván­ságnak, mert én e tekintetben iniciáló joggal nem birok. Ennek következtében én — miután az in­tézményt különben is helyesnek tartom — bátor­kodom kijelenteni, hogy nekem az iniciálásra sem hajlandóságom, sem jogom nincsen. Kérem a mél­tóságos főrendeket, méltóztassanak válaszomat tu­domásul venni. (Helyeslés.) Elnök: Hadik János gróf ő nagyméltósága óhajt szólni. Hadik János gr.: Nagyméltóságú elnök ur! Méltóságos főrendek! Mindenekelőtt a hon­védelmi minister urnak kívánok válaszolni. A honvédelmi minister ur első kérdésemre azt mondja, hogy ő nem bánja a kritikát, de csak az objectiv kritika ér valamit és az igazi kritikának objectivnak kell lennie. Ha a minis­ter ur nekem azt mondja, hogy ha vitatkozunk, akkor a kritikának objectivnek kell lennie, azt elfogadom. Ha valaki valamit kritizál, mindig igyekeznie kell, legalább amennyire emberileg lehet, objectiv álláspontot elfoglalni. Itt nem arról volt szó, hogy az objectiv közvélemény felett aggodalmaskodjunk, hanem afelett, és arra mutattam rá ebben a kérdésben, hogy ez intézmény által a katonaság a politikába be-

Next

/
Oldalképek
Tartalom