Főredniházi napló, 1910. III. kötet • 1913. május 5–1914. április 21.
Ülésnapok - 1910-52
A FŐRENDIHÁZ LII. ÜLÉSE. * 113 ben való érvényesülése az anyanyelvnek igen nagy szolgálatot fog tenni a magyar nemzeti politika ügyének, (ügy van!) mert kiengeszteli a mai állapotokkal és megtartja a mai állapotokkal való egyetértésben azokat, akik ma is hű polgárai a hazának és akiknél épen ebbe a körülménybe kapaszkodik bele az az izgatás, amely most igyekszik őket jelenlegi hűségükben megtántoritani. (Ugy van! TJgy van!) Még egy concert kérdést hozott fel ő méltósága : a román gymnasiumok kérdését. Abban az* esetben, ha a román nemzetiségi párt a maga programmjából kiküszöbölte, volna mindazt, ami a magyar nemzeti állam alapelveibe és létfeltételeibe ütközik, mindezekkel szemben azt megtenni, hogy egy gymnasium kifejlesztessék és még egy román tannyelvű gymnasium felállíttassák: nézetem szerint valóban nem lett volna nagy áldozat. Természetes, hogy ez a kérdés szorosan összefügg a románság zömének magatartásával; természetes, hogy ezen a téren ne várjon tőlünk bárminő továbbmenetelt senki addig, amig a román nép nagy része — mély sajnálatomra — olyan politikai tendentiák szolgálatában áll, amely tendentiák a mi álláspontunkkal kiegyenlíthetetlen ellentétben vannak. Ami pedig a román gymnasiumok segélyezését illeti, a beszédben elmondottak nem egészen praecise tüntetik fel e tekintetben sem a helyzetet. Ma, ha jól emlékszem, négy román tannyelvű gymnasium van. Ezek részesülnek fizetéskiegészitési segélyben. Gondolom, az erre vonatkozó tárgyalások megindultak mindjárt akkor, amidőn a magyar országgyűlés egy költségvetési törvény keretében — ugy emlékszem, 1907-ben — a középiskolai felekezeti tanárok fizetéskiegészitési ügyét rendezte; megindultak és esetről-esetre a segély megállapittatott. A másik segély az 1883 : XXX. t.-czikk alapján adott segély. A román tannyelvű középiskolák mindeddig ez utóbbit nem vették igénybe, nem pedig azért, — ez legalább is valószínű, — mert nem akarták tanintézeteikre azt az állami ingerentiát, azt a fokozottabb állami befolyást megengedni, amely az ilyértelmü segélyezéssel jár. A helyzet tehát az, hogy a magyar felekezeti tanintézetek sokkal nagyobb összegig veszik igénybe az állami segélyt, mint a románok, de igénybe veszik azt két czimen: az 1883-iki közéjüskolai törvény alajjján, amely ellenszolgáltatásokat is nyújt az államnak, és igénybe veszik fizetéskiegészités czimén, amivel azután semmiféle állami befolyás nem jár. A román iskolák eddig csak az utóbbit vették igénybe, amelynél, minthogy tanáraik régi fizetése kisebb volt, mint a magyaroké, egy-egy gymnasium nagyobb összegig vette igénybe az állami segélyt; pl. a római katholikusoknál körülbelül 10.000 koronát, itten pedig, gondolom, 19.000 korona merült fel. Ez az összeg is azonban sokkal kisebb, mint amennyit a magyar középFőrendiházi napló. 1910—1915. III. kötet. ' iskolák segélyül kapnak, de ez nem adja meg azt az állami ingerentiát. melyet az 1883-iki középiskolai törvény alapján nyújtott segély az államnak megad. Ezért mondottam, — és ebben talán nem I rejlik hazaárulás — hogy jövőre a kormány ilyen segélyeket nem fog azon átlagos mértékon túlterjedőleg megadni, amennyit a magyar tannyelvű gymnasiumok is kapnak; hanem, amennyiben fokozottabb segélyre volna szükség, utalja a román tannyelvű gymnasiumokat is az 1883-iki törvény értelmében való segély igénybevételére, ami azután ugyanazokat a jogokat adja meg a kormánynak, melyekkel a magyar tannyelvű gymnasiumokkal szemben is bír. (Helyeslés.) Azt hiszem ez az egyenjogúság elvének helyes végrehajtása. (Igaz 1 ! Ugy van!) Erre vonatkozik ezután a harmadik kérdés is. Megmondottam már, hogy ha a román culturintézményeknek állami segélyezésénél, ennek fejlesztésénél erről a másfél gymnasiumról lett volna szó, az esetben csakugyan sikerül a román nemzetiségi politikai agitatiót teljesen eliminálni. Most ez is tárgytalanná vált. De hogyha végrehajtatott volna is, szemben mindazzal, amit a magyar állam a magyar cultura ügyéért tesz, azt hiszem, ezen másfél gymnasium a magyar culturára veszedelmet nem jelenthetne. Mindenesetre nagyon kevés bizalma van a magyar cultura jövőjében annak, aki ettől a mérsékelt keretű fejlesztéstől a magyar cultura jövőjét félti. Mindaz, ami egy-egy évben a magyar cultura fejlesztésének javára történik, természetesen messze túlhaladja ezt az összeget. O méltósága feleleveníti azt a régi themát, hogy mennyiben játszhatnak bele külpolitikai momentumok ebbe a kérdésbe. Legyen szabad mégis megjegyeznem annyit, hogy talán kevesebb praecísitással hivatkozik az általam mondottakra, mint ahogy óhajtandó volna oly valaki részéről, aki ilyen szigorú kritikát gyakorol. Azt a bizonyos hivatkozást áprilisra akkor és olyanokkal szemben tettem, — természetesen nincsenek kezemnél az idézetele, de bárki utána nézhet — akik azt vetették a szememre, hogy a bukaresti béke után, a külügyi politika hibáinak orvoslása végett kellett nekem idegen factorok részéről jövő befolyás alapján és nem tudom, miféle felsőbb parancsszóra a románokkal tárgyalásokba bocsájtkoznom, hogy a magyar nemzet fizesse meg a számlát azokért a hibákért, melyeket szerintük a külügyministerium a bukaresti béke létrejövetele körül elkövetett. Ezzel a váddal szemben csakugyan teljesen kézenfekvő bizonyíték az, hogy én áprilisban nem kezdhettem tárgyalásokat az augusztusban állítólag elkövetett hibák reparálására. Azt hiszem, ez eldönti a kérdést. Hogy egyáltalában ne lennének ennek a dolognak külügyi vonatkozásai, azt sohasem állítottam. Igenis állítottam azt, hogy amit most cselekszem, azt hir1 dettem, vallottam és tettem busz esztendő óta 15
