Főredniházi napló, 1910. III. kötet • 1913. május 5–1914. április 21.
Ülésnapok - 1910-52
112 A FŐRENDIHÁZ LII. ÜLÉSE. való oktatása terén kivan tünk megvalósítani, nemcsak helyesli, de bizonyos pontig a felelősséget vagy az érdemet a maga részére is vindikálja. Ugyebár méltóságos főrendek, itt van több olyan nagyon fontos részlete a létező állapotnak, például az anyanyelvnek teljes kiküszöbölése az állami vagy magyar tannyelvű iskolákból általában, a nemzetiségi nyelvek elhanyagolása a tanitóképezdékben és az a bizonyos kényszer, melyet a vallásoktatás szempontjából találunk, amelyek létező, nagyon fontos nemzetiségi vonatkozású kérdések. Ezekben nekem meggyőződésem volt az, hogy szolgálatot teszünk a magyar nemzeti ügynek, ha ezeknek megfelelő megoldásával az elégedetlenséget megszüntetjük nem magyarajku polgáraink egészen békés rétegeiben is. (Mozgás jobbfelül. Halljuk!) Hadik János gr.: Hogy lehet erre,gondolni! Tisza István ministerelnök gr.: És örülök rajta, hogy ebben a kérdésben egyetértésben lehetek egy oly kiváló férfiúval, mint Apponyi Albert gróf, akivel, fájdalom, most oly ritkán részesülök az egyetértés szerencséjében. Prónay Dezső br.: Kidobatja a képviselőházból ! Tisza István ministerelnök gr.: Az interpelláló főrend ő méltósága nem is ezekre a részletekre alapitotta az ő kritikáját, amint hogy általában concrét kritikát csak egy részletre, az 1907-ik évi népiskolai törvény 18. §-ára nézve hozott fel. Engedje meg nekem, hogy egészen őszintén azt mondjam, hogy ebben a kritikájában nem volt nagyon szerencsés, mert két irányban értette félre azokat, amiket mondottam és két pontban zavart össze nem összeillő fogalmakat. O méltósága felhozta azt, hogy én a magam részéről nem tartom szerencsésnek a törvény 18. §-át, amely azt mondja, hogy ha 20°/o-nál több magyar anyanyelvű gyerek jár a nem magyarnyelvű iskolába, ezeknek külön magyar tanításáról kell gondoskodni, de nem teszi hozzá — s ebben, ugy látom, félreértette beszédemet, — hogy amit egy pár sorral alább mondottam az 50°/o-os iskolákra, az teljesen áll erre is, t. i. hogy ahol nagyobb száma van a magyarajku növendékeknek, ezeknek megfelelő oktatásáról lehetőleg külön magyar iskolákkal kell gondoskodni. (Helyeslés.) Ezen állitásom vonatkozik mindkét tételre. Azután méltóztatik — bocsásson meg — nekem olyat imputálni, amire absolute nem jogosítottam fel. Azt mondja ő méltósága, hogy én tehát azt következtetem ebből, hogy ezekben az iskolákban nem fogják a törvényt végrehajtani. Egy törvényt tarthat valaki helyesnek vagy helytelennek, de ami törvény, azt végre kell hajtani és én biztosíthatom róla a méltóságos főrendeket, hogy a magyar kormány loyalisan, correcte, mindenfajta secatura nélkül, de hiven végre fogja hajtani az 1907-ik évi népiskolai törvényt, azzal a correcturával, amit nagyon helyesnek tartok, hogy ott, hol a nemzetiségi viszonyok eltolódása, vagy valamely gyártelep felállítása, vagy nem tudom minek folytán tömegesebben jönnek magyar gyermekek a nem magyarnyelvű nemzetiségű iskolába, ezeknek magyar nyelven "való tanításáról külön iskolával fog gondoskodni, ami — azt hiszem — sokkal helyesebb ezeknek a magyar culturába való intensiv bevonása szempontjából is. És ha erre azt mondja ő méltósága, hogy honnan veszszük a pénzt, hogy minden ilyen helyen ezt megcsináljuk, hát engedelmet kérek, én azt gondolom, ezek nagyon ritka, kivételes esetek. Én most egyáltalán nem tudok — pedig mostanában foglalkoztam a kérdéssel — concret példát, ahol ilyen vitás kérdés most tárgyalás alatt lenne; amint egy-egy ilyen eset előfordul, semmi nehézségbe nem fog ütközni, hogy ott magyar állami iskola felállításával segítsünk a bajon. (Helyeslés.) Azután bizonyos bántó és kicsinyítő szembeállításba helyezi ő méltósága a magyar gyermek sorsát a román iskolában és a román gyermek sorsát a magyar iskolában és azt mondja, hogy a magyar gyermeket a román iskolában, még ha 50 0 /o-on túl lesz is, fogják tovább tanítani románul, a román gyermekeket pedig a magyar iskolában szintén románul fogják tanítani. Az elsőre már megfeleltem. Ami pedig a másodikat illeti, itt méltóztassék nekem megengedni, mégis egy kis fogalomzavar csúszott be az ő előadásába. Mert hogy a magyar állami iskolákban bárkit anyanyelvén tanítsanak, arról nincs és nem lehet szó. Az én kijelentésem egészen világosan nem a magyar tannyelvnek megváltoztatására vonatkozott, hanem vonatkozott arra, hogy az a népiskolai tanító tudja a gyermekek anyanyelvét, amennyire lehet, tehát azzal a szegény hatéves kis gyermekkel, aki bejön abba az iskolába, addig amig az megtanul valamennyire magyarul, tudjon az anyanyelvén is beszélni, ami, azt hiszem, paedagogiai szempontból is, humanisztikus szempontból is határozottan előny, (Elénk helyeslés.) másodszor, hogy azt a nem magyarajku gyermeket saját ^anyanyelvén írni és olvasni megtanítsa. És biztosithatom róla ő méltóságát, — ebben a tekintetben igyekezetem lelkiismeretes enquétet csinálni — ez országnak a hazához leghívebb, a magyarsághoz leghívebben ragaszkodó nem magyarajku vidékein, a délvidéki németség közt pl. igen mélyreható elégületlenség kezd támadni azért, hogy az a gyermek, magyarajku iskolákat látogatva, felnő ugy, hogy anyanyelvén írni és olvasni egyáltalán meg nem tanul, szüleivel levelezni nem tud, szüleinek felolvasni nem tud, egyáltalában teljesen elveszti azt az ágát az ő culturalis képződésének, amelyre szülei nagyon tiszteletreméltó okokból súlyt helyeznek, ugy hogy én meg vagyok róla győződve, hogy tényleg ebben a korlátolt keret-
