Főrendiházi napló, 1910. II. kötet • 1912. június 19–1913. márczius 15.
Ülésnapok - 1910-38
A FŐRENDIHÁZ XXXVIII. ÜLÉSE. 87 A törvényjavaslatot átalánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadottnak jelentem ki. Következik a részletes tárgyalás. Kérem a czim és a szakaszok felolvasását. Csekonics Sándor gr. \&gyz6/olvassa a törvényjavaslat cziniét és 1—30. §-ait), melyek észrevétel nélkül elfogadtatnak. Elnök: A törvényjavaslat eként részleteiben is elfogadtatván, felkérem azokat, akik azt végszerkezetben elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A törvényjavaslatot a képviselőház szövegezése szerint végszerkezetben is elfogadottnak jelentem ki, miről a képviselőház értesittetni fog. Következik a községi és a felekezeti elemi népiskolai tanítók illetményeinek rendezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalása. Kérem a bizottsági jelentés felolvasását. Radvánszky Albert b. jegyző (olvassa az egyesült •pénzügyi-, közjogi és törvénykezési bizottság jelentését). Széchényi Viktor gr. jegyző: Hosszú Vazul püspök! Hosszú Vazul gör. kath. püspök: Nagyméltóságú elnök ur, méltóságos főrendek! A szőnyegen levő törvényjavaslatot, mely a községi és felekezeti tanitók fizetésrendezéséről intézkedik, átalánosságban és részleteiben is elfogadom, mert hiszen egy javaslatnak a főrendiházban való visszavetése mindig hosszadalmas tárgyalást von maga után, de különben is készséggel el kell ismernem azt, hogy ebben a a javaslatban a kormány igyekezett a legjobb szándékkal és a legjobb intentióval a hitfelekezeti tanitók igényeit is kielégíteni. Kötelességem azonban rámutatni arra, hogy ezen javaslat minden üdvös és nemes intentiója daczára mégis hagy fenn egy kis különbséget az állami ós a hitfelekezeti tanitók között, mert habár végeredményben a fizetés mindkét rendű tanítóságnál ugyanaz, a felekezetiek azonban később jutnak az előléptetéshez és a fizetéshez. Tehát először a fizetésnél, másodszor a lakbérilletményeknél kedvezőtlenebb elbánásban részesülnek, mint az állami tanitók. Ez a hitfelekezeti tanítókat érzelmeikben sérti és hozzánk jutott panaszaik tényleg arra ösztönöznek, — és ez az, ami engem is felszólalásra késztetett — hogy az ő óhajaikat, kérésüket itt tolmácsoljam. Remélem, — és abban a hitben fogadom is el ezt a javaslatot — hogy a kormány nem mondotta ki e tárgyban az utolsó szót, hanem az állam pénzügyi helyzetének javulásával gondoskodni fog a még létező differentia eltüntetéséről és a hitfelekezeti tanítókat is ugyanazon kedvezményekben részesíteni, amelyekben az államiak is részesülnek. Én elismerem, hogy a tanitók most igazán mélyen kiható és kielégítő mértékben részesülnek elismerésben, mert hiszen a mostani fizetések, melyek a törvények által a tanítóságnak biztosittatnak, minden esetre megközelítik, sőt igen sok irányban túlhaladják azokat a fizetéseket, amelyeket a tanitók Európa más államaiban élveznek, de tekintve, hogy e felekezeti tanitók ugyanazt a culturmunkát végzik, mint az államiak, mindenesetre megérdemlik, hogy ők is ugyanazon elbánásban és honorálásban részesüljenek. Nem kívánok a részletekre kiterjeszkedni, mert most már a javaslat meg van alkotva, és a bizottságban a pénzügyminister ur szíves volt kijelenteni, hogy az államnak jelenlegi pénzügyi helyzete közepette, amelyet mi nagyon is tudunk méltányolni, lehetetlen volt tovább menni. Azt is készséggel és hálásan ismerem el, hogy az állam igen szép összeget áldoz a felekezeti tanitók javadalmazására; csak arra kérem a mélyen t. kormányt, hogy honorálva a tanítóságot, amely mégis inkább nyúl be a lelkészi karral egyetemben az egész ország lakosságának érzelmi világába, igyekezzék azt a tanítóságot megnyugtatni, hogy teljesen munkájának és teljesen hivatásának élve, azt a culturmunkát, mely rá van bízva, el is végezhesse a közjó és a haza javára. Mert azt is készséggel jelentem ki, hogy mi semmi tekintetben nem óvakodunk és nem védekezünk az állami ellenőrzés leghatékonyabb gyakorlásával szemben, sőt mi is azt kívánjuk és igyekezni fogunk a magunk részéről is saját közegeinkkel odahatni, hogy a tanítóság az ő hivatásának magaslatán állva, hazafias munkáját mindig a legjobban végezze. (Helyeslés.) Amidőn tehát ezeket kijelenteni bátor voltam, csak arra kérném még a mélyen t. cultusminister urat, — akit most hivatásának és hivatalának elfoglalása alkalmával is tiszteletteljesen üdvözlök, — igyekezzék odahatni, hogy a törvény annak legnemesebb intentiói szerint hajtassák végre, hogy a kormány ne legyen senkivel szemben sem szűkkeblű, hanem a felekezeti tanítókkal szemben is, az állami segélyek kiutalása körül járjon el kellő méltányossággal és részesítse a tanítókat abban az atyai ós jóságos elbánásban, amely a sziveket megnyeri és ezáltal őket a közjónak, a hazának hasznos munkásaivá fogja mindig avatni. Ezen rövid felszólalásom után a törvényjavaslatot ugy átalánosságban, mint részleteiben elfogadom. (Élénk helyeslés.) Elnök: Kivan még valaki átalánosságban szólni a törvényjavaslathoz? Gyurátz Eerencz ág. ev. püspök: Nagyméltóságú elnök ur, méltóságos főrendek! Készemről is melegen üdvözlöm e törvényjavaslatot, mert tény az, hogy a tanitók munkásságának diját emeli, ezzel mintegy kifejezést ad annak a meggyőződésnek, hogy a tanítói kar, a magyar közművelődés alapköveinek lerakója méltó a társadalom és a nemzet nagyrabecsülésére, figyelmére. Egy pár megjegyzést mégis kénytelen vagyok mint óhajtást kifejezni a törvényjavaslat pontjaival szemben.