Főrendiházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 24–1912. június 18.

Ülésnapok - 1910-6

32 A FŐRENDIHÁZ VI. ÜLÉSE. a perrendtartás tekintetében, amint azt "Wlassics Gyula ő excellentiája kifejtette, nem nyom a latban és mégis azzal a veszedelemmel fenyegeti magát a perrendtartást, hogy az zátonyra jut. A mi mindenekelőtt a szóbeliség, nyilvánosság és más nagy, jó intézkedések lényegét illeti, ezekkel nem szándékozom foglalkozni. Hiszen ezek tekintetében ugy gondolom, hogy a méltóságos főrendek és a képviselőház is csak egy véleményen vannak, abban az irányban, hogy ezek az intézkedések egészben és nagyjában kitűnőek, és ha egyes intézkedések ellen tétetik is kifogás, azokkal meg lehet békülni. Mégis a felvetett kérdésre vonatkozólag már most szándékozom egy pár észrevételt tenni. Azt méltóztatott ő excellentiája mondani, hogy a jogegyenlőség és a törvény előtti egyenlőség azt kívánta volna, hogy a kereskedőnek ne legyen semmi privilégiuma a fogyasztóval szemben. Méltóztassék megengedni, hogy a mai jogállapotot e tekintetben kifejthessem. Az 1868 : LI. t.-czikk 35. §-a, a mely ma érvényben van, már 42 év óta, azt rendeli, hogy nemcsak a kereskedő, hanem a fogyasztó ellen is, könyvkivonat alapján, az illetékességet meg lehessen állapítani ott, a hol a könyvet vezetik. Nem a kereskedőnek, nem a bejegyzett kereskedőnek volt ez a baja a kereskedővel szemben és viszont, mert ezek tudták, hogy micsoda üzletet kötnek és hogy miféle következményekkel jár ez a kereskedelmi viszonyba való lépés. Fájt ez az intézkedés a fogyasztóknak, és a fogyasztókra nézve az uj jjerrendtartás akép intézkedett, bogy egyáltalában meg nem állapitható a könyvkivonati illetékesség semmi körülmény között. Ez tehát egy nóvum, a mely a nagyközönségnek előnyére válik, és hogy vele visszaélés ne történhessék, még az is belejött a törvénybe, a compromissum következtében, hogy ezt a tág fogalmat: kereskedő, nagyon vigyázva alkalmazza concret esetben az a felperes kereskedő, mert hogyha nem találja el, hogyha például — mondjuk — egy nem kereskedő embert, a ki ugyan ad és vesz és ilyen értelemben könnyen oda volna sorozható a kereskedők közé, megperel, akkor 100 — 600 koronáig terjedhető pénz birsággal sújtható, ós miután a minimum meg van állapítva, ez olyan érzékeny, hogy a felperesnek elveszi a kedvét minden visszaéléstől. Mert hiszen tudjuk, hogy itt nem nagy összegekről van sző, hanem 50 — 60 koronákról, és épen az volt a baj, hogy a felperes ezek miatt az 50—60 koronák miatt idézhette a fővárosba ellenfelét, az pedig nem jöhetett föl megvédeni a maga igazát, mert akkor még egyszer annyijába került volna. Azt a visszaélést, hogy nyakára küldtek árukat valakinek és azután a nélkül, hogy a megrendelést vagy az átvételt igazolták volna, egyszerűen azon az alapon, hogy a könyvükbe bevezették, — Budapestre idézték, elmakacsoltatták és exequaltatták az állítólagos adóst, a tisztességes kereskedő nem követte el, és nagyon sajnálta, hogy mások az ő rovására megcselekedték. Ebbe tehát nagyon könynyen beleegyeztek és a kérdés igy közmegnyugvásra oldatott meg, a visszaélések pedig azonnal megszűnnek, mihelyt a perrendtartás életbe lép. A másik a 31. §., a mely már nem a könyvkivonatra, hanem a telep helyére alapítja az illetékességet. E szakasz concessióval fogadtatott el, olyan concessióval, a melyre a tisztességes kereskedőnek igénye volt. A szakasz ugyanis arra az esetre szorítkozik, ha valaki a kereskedő üzletében megjelenik, ott a holmit kiválasztja, megvásárolja és maga után küldeti vagy a szállodába, vagy haza a vidékre. Ilyenkor, amikor a megrendelés és a kézhezvétel bizonyítva van, a kereskedő igénybe veheti a telep helyének illetékességét. Igaz, hogy egy kis privilégium ez, de meg van indokolva azzal, hogy a kereskedő épen annálfogva, hogy különösen Magyarországban hitelezni kénytelen, mert a nélkül üzletet csinálni nem képes, nem tarthat ezer ügyvédet az országban szanaszét, méltányos tehát, hogy ilyen esetben, a mikor a megrendelés és a készhezvétel bizonyítva van, igenis ezzel a kis privilégiummal élhessen. Ez még mindig sokkal kevesebb, mint a milyen privilégium ma van és ez a rendelkezés mégis útját állja annak, hogy ő károsítson, de annak is, hogy károsittassék. Van egy nevezetes intézkedése a perrendtartásnak. Méltóztatott a részletüzleteket említeni. Erre vonatkozólag is történt intézkedés. A részletüzletekkel sok visszaélést űztek, különösen azért, mert olyan megállapodások történtek, szintén az illetékesség kikötése alapján, hogy ezek a kis részletek mindig fizettessenek, és ha valaki már 8 — 10 részletet fizetett, vagy esetleg eljutott az utolsóelőtti részlethez, mégis elvették tőle azt a tárgyat, a melynek árából jelentékeny részt már kifizetett. Hogy ezen eljárás ellen a vevő védekezhessék, kimondotta a törvény, hogy 500 koronán aluli részletügyletre nézve még szerződésileg, még közjegyzői szerződésben sem lehet kikötni az eladó telepének illetékességét. Ezzel a részletügylet néha jó, néha rossz prosperálásának végét vetjük, mert a részletügyletek nem mennek 500 koronán felül, 500 koronán aluli részletügyletnél pedig nem lehet eltérni az adós lakhelyének illetékességétől, ugy. hogy csak reális ember fog részletügyletekkel foglalkozni, pénzbeszedőt tartani, s ha perelnie kell, ott fogja keresetét benyújtani, a hol az adós könnyen védekezhetik. Ezek a perrendtartásnak olyan eminens, olyan kitűnő, olyan jó részei, a melyeknek életbeléptetését óhajtani mindnyájunknak hazafias kötelessége.