Főrendiházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 24–1912. június 18.
Ülésnapok - 1910-25
A FŐRENDIHÁZ XXV. ÜLÉSE. 205 ők azokat magokra nézve is kötelezőknek tartják itt a főrendiházban. Ezzel pedig egyszerűen nullificálva, confiscálva volna a képviselőháznak belső ügyeiben való függetlensége, törvényhozási működésében a törvény által biztosított önállósága és függetlensége a másik törvényhozási képviselőtestülettől, a főrendiháztól. (Helyeslés.) Méltóztatott egyik t. előttem szóló hivatkozni azokra a felszólalásokra, amelyek a törvénykezési, közjogi és pénzügyi bizottságban elhangzottak. (Halljuk! Halljuk!) Szükségét érzem annak, hogy egy ott tekintélyes állást elfoglaló mélyen t. tag részéről tett nyilatkozatot szó nélkül ne hagyjak. Minden lapban körülbelül, lényege szerint egyformán, a nyilatkozat a következő: Az illető mélyen t. nyilatkozó veszedelmesnek tartja, hogy az alulról jövő anarchia oly eljárással orvosoltatik, mely szintén anarchiára vezet. Hadik János gr.: Pardon, kérem, ezt én mondtam? (Ellenmondások.) Vavrik Béla: Nem, kérem. (Tovább olvassa) : »Ez ellen a főrendiháznak okvetlenül állást kell foglalnia. Az illető nyilatkozó két esetre nézve ismeri el a főrendiház illetékességét abban a tekintetben, hogy a képviselőház határozatával szemben állást foglaljon. Először akkor, amikor az országgyűlés közös joga. közös szabadsága, privilégiuma forog veszélyben. S itt hivatkozás történik az 1790. évi XIII. t.-czikkre, amely kimondja, hogy a két ház legali cum libertate jár el feladatainak teljesítésében, ez a libertás pedig az országgyűlés közös szabadalma és nem egy ház privilégiuma.« Szükséges ezen kijelentéssel már csak azért is foglalkozni, (Halljuk! Halljuk!) mert közjogi tételeknél nemcsak minden mondatnak, hanem minden szónak is súlya van, különösen olyan fontos kérdésnél, mint a jelenlegi, amelyre azt mondhatom, hogy azoknak a csapásoknak a sorából, amelyek parlamentáris viszonyaink elfajultságából származtak, még csak egy csapás hiányzik, hogy ez teljes legyen, és ez a képviselőház és főrendiház hatáskörére vonatkozó confliktus. (Vay van! TJgy van!) De foglalkoznom kell evvel azért is, mert az én tapasztalásom és talán mások tapasztalása is azt mutatja, hogy bizonyos nehezen megérthető, bizonyos homályba burkolt kijelentéseknél nem azok valódi értelmét tekinti a legtöbb, aki az ilyen dolgokkal szakszerűen nem szokott foglalkozni, hanem figyelembe veszi a szót, annak a nyomatékát, amit az egyes szó kifejez, mint »jog«, »szabadság«, »privilégium«. Mi az a közös joga, közös szabadsága, közös privilégiuma az országgyűlésnek? Szembehelyezve azt az országgyűlés két egyenlő jogosultsággal biró szervével, az csak egy: a törvényhozásban való részvétel. x\z országgyűlés — ez a fogalom, a mi berendezkedésünk szerint, csak egy eszményi, egy fogalmi lény az életben, a gyakorlatban annak két szerve van, s mindkettőnek, mint törvényhozási factornak jogai, kötelességei külön-külön vannak megállapítva. Itt tehát, midőn az országgyűlésnek, mint eszmei lénynek jogairól, szabadságáról vagy nem bánom, privilégiumairól beszélünk, nem mondhatjuk azt, hogy ezek azon eszményi vagy fogalmi lényéi, mert az országgyűlés megtestesülése tulajdonképen a két testületben van: az egyik a képviselőház, a másik a főrendiház. Az van mondva, hogy veszélyeztetve van a törvényhozás joga, a törvényhozás szabadsága, a törvényhozás privilégiuma, és ezért van joga a főrendiháznak ebbe beleavatkozni. Ez azt jelenti, hogy a törvényhozásnak egyik factora, tehát egyik alkatrésze jogosítva van az egésznek joga, az egésznek szabadsága felett ítéletet mondani: joga van tehát az egyik résznek a másik részszel szemben az egység fictiújával annak ügyeibe, határozathozatalába abban a kérdésben, hogy vajon nincs-e megsértve az alkotmányos jog vagy szabadság, beleszólani. Ez teljesen elfogadhatatlan közjogi álláspont azért, mert először felállítja in theoria az egységet, és az egységnek jogairól és szabadságáról szól, akkor pedig, amikor szükség van reá, az egységet, amint az a gyakorlatban létezik, szétbontja, és akkor a résznek jogot ad arra, hogy az egész felett mondjon Ítéletet. Ilyen közösség teljesen összegyeztethetetlen a szabatos jogi felfogással. Ebből látszik, hogy ilyen közjogi tételeket felállítani ott, ahol a törvényhozás két különböző factora áll előttünk, egyszerűen a lehetetlenségek közé tartozik, mert a közösség a részekkel ellentétben áll. A helyzet tényleg és jogilag az, hogy a képviselőháznak megvannak a saját szabályai, megvan a saját szabadsága, megvannak a saját jogai; a főrendiháznak hasonlóképen megvan a saját szabadsága, megvannak a saját jogai. Itt tehát vagy csak az egész mondhat bírálatot, ami lehetetlen, mert ez az egész csak eszményi egész, vagy pedig ez a tétel tarthatatlan, ami tulajdonképen csak arra szolgál, hogy akkor, amikor valaki jónak látja azt, hogy az egyik testület beleavatkozzék a másiknak jogába, akkor felállítja az országgyűlés eszményi egységét; mikor pedig nincs szükség ezen eszményi egységre, akkor szétbontja azt, hogy előidézze a beleavatkozást az országgyűlés egyik szerve részéről a másik szerv jogába. (Tetszés.) Ez tehát nem felel meg sem a létező állapotoknak, sem valamelyik tételes törvénynek. Az a jogforrás ugyanis, a melyre hivatkozás történik, egyáltalán nem szól arról, a mi itt felhozatik. Az 1790-iki 13. articulusnak idevonatkozó része ugyanis így szól: Ad quam — t. i. diétára — Status et Ordines citra omne ponendum impedimentum comparaturi, dietalia atque negotia legali cum libertate pertracturi sünt.
