Főrendiházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 24–1912. június 18.

Ülésnapok - 1910-25

A FŐRENDIHÁZ XXV. ÜLÉSE. 201 sem érte ezzel a tkeoriával, ezzel az elvvel, hanem utólag a többség kifejezetten és számszerűleg is sanctionálta az elnöki határozatot és kijelentést. Ha már most nincs semmiféle kétség arra nézve, hogy annak az elnöki kijelentésnek hátterében ott van a törvényes többség, akkor ezt a kérdést felidézni itt a főrendiházban nemcsak nem opportunus, hanem egyenesen veszedelmes. Én azonban, méltóságos főrendek, tovább megyek. Én conczedálom, bár nem osztozom benne, hogy a főrendiháznak van joga felülbírálni a képviselőház határozatát; de legyen szabad hozzáfűznöm, hogy ennek a jognak alkalmazása a mai viszonyok között sehogy sem opportunus. sőt igen komoly veszedelmekkel fenyeget. Erre nézve látom azt, hogy egyesek még a természetesen nálunk századokon át kifejlődött alkotmányos érzék befolyása alatt azt találják, hogy az alkotmányos formának, bármilyen jelentéktelen formának, valamilyen sértése sokkal fontosabb, mint bizonyos érdekek, amelyek bizonyos helyzethez fűződnek, és amelyeknek érvényesítése kell, hogy feladatunkat kéjjezze. Ez egy bizonyos tekintetben ingatag, doctrinaire alap. Én megengedem és tudom nagyon jól, hogy az alkotmányunkhoz való ragaszkodás kivált a mi hazánkban egy oly erősség, amelyet meggyengíteni sohasem szabad. Hanem kutassuk, hogy hol van tulajdonképen alkotmánysértés? A mi parlamenti rendszerünk a többségi elven és a többség akaratának érvényesülésén nyugszik. Ha a többségnek akarata nem érvényesül, akkor tudom, hogy van alkotmánysértés ; (Ugy van!) de hogyha a törvényes többség akár az ügyrendi szabályzat valamely betűszerinti rendelkezésének félretételével, de máskülönben a házszabályok szellemének és irányzatának tiszteletben tartásával . . . Prónay Dezső b.: Nincs ugy, ez nem áll! Szaiavszky Gyula: ... a maga akaratát érvényesiti, akkor nincs alkotmánysértés. Azok, akiknél az az érzés forog fenn, hogy talán szükség van ebben az esetben az alkotmány védelmére kelni, egészen feleslegesen engednek tért ezen érzésnek, mert benső meggyőződésem szerint alkotmánysértés esete egyátalában nem fordult elő. Nem akarom az utolsó 15 esztendőnek obstructiós eseményeit felsorolni, csak az utolsó 11 hónapról beszélek, amikor azt mondom, hogy az utolsó 11 hónapon belül az ország teljes és tökéletes alkotmánynélküliségben volt. (Ugy van!) sínylettük egy factiosus obstructió játékát, amely egyátalán meggátolta azt, hogy az ország bármilyen törvényt hozzon. (Ellenmondás a középen. Igaz! Ugy van! többfelöl.) Prónay Dezső b.: Hát a budget? Szaiavszky Gyula: Emlékszem, hogy épen a nagyméltóságú kalocsai érsek volt az, akinek a főrendiházban nemi-ég tartott beszédéből kiFőrendiházi napló. 1910—1915. I. kötet. tört a kedvetlenség amiatt, hogy a képviselőházban oly rendezetlen, alkotmányellenes viszonyok vannak, és most a méltóságos főrendek legyenek azok, akik hozzájáruljanak ahoz, hogy az előbbi állapot restituáltassék? Ennél a szónál, hogy restitutío, eszembe jut, hogy a levegő tele van a restitutio in integrum szálló igéjével, és amint ma is sokszor felhozatott, a reparatio szálló igéjével. Sőt gyanítom, érzem, hogy a kisebbségi indítvány hátterében is a restitutio in integrum gondolata rejtőzik azzal a nemes szándékkal, hogy e réven és ez utón fogják talán a minden jó magyar ember által kivánt békés fejlődést előmozdítani. Nagyon jól tudom, hogy ő nagyméltóságában, gróf Dessewffy Aurélban más mint nemes intentio nem létezhetik, és amikor indítványát eléterjesztette, abban a hitben élt, hogy annak elfogadása esetén a gordiusi csomó megoldódik. De ebben van, méltóságos főrendek, a nagy tévedés. Vegyük csak figyelembe a két eshetőséget. Ha mi visszavezéreljük a javaslatot, akkor holtbizonyos, hogy a képviselőház nyolcz nap alatt visszaküldi egy erős tiltakozással, hogy a főrendiház az ő jogkörébe avatkozik. Ebben az esetben nem restituálunk semmit. De fordítsuk meg a dolgot. Tegyük fel, hogy a törvényes többség, a nagy többség vezeklésnek adja magát és eltűri, hogy a június 4-ik előtti állapotok helyreálljanak. Akkor mit restituálunk? Restit uáljuk a factiosus obstructiót, restituáljuk a sipoló és trombitáló képviselőházat. (Élénk helyeslés.) Hát ez a mi feladatunk? Méltóságos főrendek! Fontos problémák előtt állunk. Itt van a választójog kérdése, amit az állam érdekeinek teljes megóvásával és a magyar nemzet suprematiájának biztosításával, liberális alapon kell megoldani. (Ugy van!) Itt van a horvát kérdé.s, amelynek mérgét tovább tűrni nem szabad. Itt van a nemzetiségi kérdés, amelynek békés megoldását Khuen-Héderváry Károly gróf ministerelnök igen okosan és bölcsen, mások által talán észre nem vehetőleg megindított. Itt van a közigazgatás rendezése. Itt van a culturalis, gazdasági haladás számtalan feladata. Egy ily helyzetben egyesülnie kell minden józan politikusnak és nem szabad holmi koczkázatokra vetni magát. Magyarország nem viselheti el az ily koczkázatot. Magyarország magában áll, saját erejére utaltan. Minden más nemzet kedvezőbb helyzetben van, támaszkodhatik faji, nyelvi, érzelmi rokonságra; mi csak magunkra és saját okosságunkra vagyunk utalva, és mikor ily nagykérdések vannak előttünk és amikor azt látjuk, hogy ezen kérdések mindegyike országos izgatottságot szül, akkor a főrendiház, melynek legszebb feladata, hogy az államfentartó erőket konzerválja, legyen az, amely beleveti az üszköt, 26