Főrendiházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 24–1912. június 18.

Ülésnapok - 1910-3

12 A FŐRENDIHÁZ III. ÜLÉSE. szólással és találó logikával kifejtette és körvonalazta a fegyveres erő fejlesztésének szükségességét. Világos számadatokkal bizonyitotta, hogy mennyire visszamaradottak vagyunk, őszintén mondva, harczképességiinkkel épen azon államokkal szemben, a melyekkel szemben szükségünk lehet az ultima ratióhoz appellálni. Méltóságos főrendek ! Hazánknak és a monarchiának ugy földrajzi, mint politikai helyzete Közép-Európában a leghatározottabban és a legkifejezettebben szükségessé teszik a fegyverkezés legmagasabb mértékét. Más kijelentésekkel szemben bátran merem állítani, hogy nincs állam Európában, a melynek nemzeti és állami léte annyira csak fegyveres erejével és harczképességével volna biztosítva, mint a mienk. Ráutalok történelmi fejlődésünkre, a közelmúlt veszedelmeire, a jelen kor nagy socialis mozgalmaira. Európának csak addig kellünk, a mig szüksége van reánk. Európára mindig lesz szükségünk, de mi nem Európa kedvéért, hanem saját kedvünkért léteztünk, létezünk, és távolról sem óhajtunk Európa kívánságára megsemmisülni. önmagunkat csaljuk, ha legközelebbi szomszédaink jóindulatában annyira bízunk, hogy az önvédelmet elmulasztjuk. Nincs hírlap az utóbbi időben, a mely ne hozna kimerítő jelentéseket Orosz- vagy Olaszországnak, sőt Szerbiának és Montenegrónak is n agyszabásu fegyverkezéséről. A fegyverkezés mértéke sohasem függhet az állam bérviszonyaitól, egyesegyedül az lehet befolyással reá, hogy ki ellen és mikor kell, vagy akarunk védekezni. Erre vonatkozólag pedig épen a honvédelmi minister ur ő nagyméltóságának számadatai állanak szemeim előtt, a melyek nyilván mutatják, hogy Európa összes hatalmai között mi vagyunk a legesleggyengébbek. Mindezek az okok a legsürgősebben teszik szükségessé fegyveres erőnk és védrendszerünk fejlesztését és az erre vonatkozó törvény mielőbbi életbeléptetését. Kell, hogy a korona és a népképviselet egyetértsenek ezen égető szükség iránt mindazon kérdésekben, a melyekre nézve esetleg nézeteltérés forogna fenn. Méltóságos főrendek! Több mint tíz éve, hogy a katonai kérdéseknek elintézetlen volta izgalomban tartja nemcsak politikai köreinket, hanem egész nemzeti társadalmunkat is. Ha jövő nemzeti politikánk békés és nyugodt fejlődését óhajtjuk biztosítani, ez csak a katonai kérdéseknek egyszersmindenkorra való elintézésével lehetséges. Azt hiszem, nincs a magyar politikában férfiú, a ki lehetségesnek tartaná mindazon összegeknek megszavazását, a melyek védrendszerünk fejlesztésére most és a közel jövőben, még pedig okvetlenül szükségesek, a nélkül, hogy ezen évek sora óta lappangó kérdések hazánkra és Ausztriára nézve tisztába ne hozassanak. Ugy gazdasági, mint katonai érdekeink egyaránt megkövetelik a kétéves katonai szolgálat életbeléptetését. Tüzérségünk, mint a honvédelmi minister ur ő nagyméltósága is kegyes volt a képviselőházban kijelenteni, csekély számú, modern csatahajóink nincsenek, és ezen, állami és nemzeti létünket fenyegető állapot tartam fog, míg ezen kérdések véglegesen nincsenek elintézve. A nemzetben megvan a józanság, hogy felismerje a hadi czélokra szükséges fokozott kiadások elkerülhetetlen voltát, nem is kétséges, hogy örömmel vállalja mindazon nehéz, de majdan gyümölcsöző terheket, melyek a hadsereg fentartására szolgálnak, ha ugy a gazdasági, mint közjogi érdekeinket a közös védrendszer keretében kellőkép képviselve látja. Csak ha az ezen kérdésben illetékes két tényező, a népképviselet és a korona nyíltan és őszintén bevallják törekvéseiket, ha ez alkalommal letesznek kivételesen is a csillapító politikáról, csak akkor remélhetjük, hogy ezen kérdések végleges elintézése a nemzetnek is előnyére válik, mert sem concessio, sem esetleges ellenérték fejében megszavazott összegek nem képesek megadni sem a nemzetnek, sem a fegyveres erőnek a nyugodt fejlődés lehetőségét. Nagyméltóságú elnök ur ! Méltóságos főrendek ! Igen sok, többé-kevésbbé illetékes fórum ítéli meg ma a katonai kérdéseket. Kifejlődött az úgynevezett katonai követelések, engedmények és vívmányok fogalma. A mint a katonai szolgálatnál teljesen alaptalanul beszélünk véráldozatról, ép ily helytelen dolog az engedmény, követelés, vagy vívmány fogalmának ez a hangoztatása. Minden egyes előforduló úgynevezett katonai kérdésnél csak azt lehet mint döntő momentumot elfogadni, vajon az illető kérdés a hadügy jogi avagy katonai oldalát érinti-e, vagyis az alkotmányjog vagy a harcztér körébe tartozik-e. Szervezeti, beosztási, mindenekelőtt pedig a szolgálati nyelv meghatározásának kérdése feltétlenül és minden kétséget kizárólag tisztán czélszerüségi kérdések, miért is az 1867 : XII. t.-czikk alapján felségjogot kéjjeznek. De éppen azért szükséges, hogy a fegyveres erő fejlődésére és harczképességére olyan nagyfontosságú eme kérdések tisztán a czélszerüség alapján oldassanak meg. Mert nem szabad elfelejtenünk, méltóságos főrendek, hogy a mai fegyveres erő egy néphadsereg, és ezen igazságot szemmel kell tartanunk az idevágó kérdések megítélésénél, mert egy néphadsereg sohasem lehet más, mint nemzeti. A múlt évtizedek harczai és háborúi bebizonyították, hogy csak a lelkesedés képes olyan nagy emberi tömegeket, mint a mai hadseregek, a pusztító gyorstűz elé vezetni, és csak a vasfegyelem képes őket összetartani. Ezekkel okvetlenül számolni kell egy modern hadseregben. A lelkesedés nem lehet egyéb, mint a hazaszeretet, a röghöz való ragaszkodás, a mire az anya a gyermekét, az iskola a fiút oktatja; a vasfegyelem pedig az egy czólt szolgáló embertömeg közös irányítása, melyet fentartaiű és keresztülvinni csak a senkinek sem felelős hadúr képes.