Főrendiházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 24–1912. június 18.

Ülésnapok - 1910-3

12 A FŐRENDIHÁZ III. ÜLÉSE. szólással és találó logikával kifejtette és körvo­nalazta a fegyveres erő fejlesztésének szükséges­ségét. Világos számadatokkal bizonyitotta, hogy mennyire visszamaradottak vagyunk, őszintén mondva, harczképességiinkkel épen azon álla­mokkal szemben, a melyekkel szemben szüksé­günk lehet az ultima ratióhoz appellálni. Méltóságos főrendek ! Hazánknak és a mo­narchiának ugy földrajzi, mint politikai helyzete Közép-Európában a leghatározottabban és a leg­kifejezettebben szükségessé teszik a fegyverkezés legmagasabb mértékét. Más kijelentésekkel szem­ben bátran merem állítani, hogy nincs állam Európában, a melynek nemzeti és állami léte annyira csak fegyveres erejével és harczképessé­gével volna biztosítva, mint a mienk. Ráutalok történelmi fejlődésünkre, a közelmúlt veszedelmeire, a jelen kor nagy socialis moz­galmaira. Európának csak addig kellünk, a mig szüksége van reánk. Európára mindig lesz szük­ségünk, de mi nem Európa kedvéért, hanem saját kedvünkért léteztünk, létezünk, és távolról sem óhajtunk Európa kívánságára megsemmisülni. önmagunkat csaljuk, ha legközelebbi szom­szédaink jóindulatában annyira bízunk, hogy az önvédelmet elmulasztjuk. Nincs hírlap az utóbbi időben, a mely ne hozna kimerítő jelentéseket Orosz- vagy Olasz­országnak, sőt Szerbiának és Montenegrónak is n agyszabásu fegyverkezéséről. A fegyverkezés mértéke sohasem függhet az állam bérviszonyaitól, egyesegyedül az lehet befo­lyással reá, hogy ki ellen és mikor kell, vagy akarunk védekezni. Erre vonatkozólag pedig épen a hon­védelmi minister ur ő nagyméltóságának szám­adatai állanak szemeim előtt, a melyek nyilván mutatják, hogy Európa összes hatalmai között mi vagyunk a legesleggyengébbek. Mindezek az okok a legsürgősebben teszik szükségessé fegyveres erőnk és védrendszerünk fejlesztését és az erre vonatkozó törvény mielőbbi életbeléptetését. Kell, hogy a korona és a nép­képviselet egyetértsenek ezen égető szükség iránt mindazon kérdésekben, a melyekre nézve esetleg nézeteltérés forogna fenn. Méltóságos főrendek! Több mint tíz éve, hogy a katonai kérdéseknek elintézetlen volta izga­lomban tartja nemcsak politikai köreinket, hanem egész nemzeti társadalmunkat is. Ha jövő nemzeti politikánk békés és nyugodt fejlődését óhajtjuk biztosítani, ez csak a katonai kérdéseknek egy­szersmindenkorra való elintézésével lehetséges. Azt hiszem, nincs a magyar politikában férfiú, a ki lehetségesnek tartaná mindazon összegeknek meg­szavazását, a melyek védrendszerünk fejlesztésére most és a közel jövőben, még pedig okvetlenül szükségesek, a nélkül, hogy ezen évek sora óta lappangó kérdések hazánkra és Ausztriára nézve tisztába ne hozassanak. Ugy gazdasági, mint katonai érdekeink egy­aránt megkövetelik a kétéves katonai szolgálat életbeléptetését. Tüzérségünk, mint a honvédelmi minister ur ő nagyméltósága is kegyes volt a képviselőházban kijelenteni, csekély számú, modern csatahajóink nincsenek, és ezen, állami és nemzeti létünket fenyegető állapot tartam fog, míg ezen kérdések véglegesen nincsenek elintézve. A nemzetben megvan a józanság, hogy fel­ismerje a hadi czélokra szükséges fokozott ki­adások elkerülhetetlen voltát, nem is kétséges, hogy örömmel vállalja mindazon nehéz, de maj­dan gyümölcsöző terheket, melyek a hadsereg fentartására szolgálnak, ha ugy a gazdasági, mint közjogi érdekeinket a közös védrendszer kereté­ben kellőkép képviselve látja. Csak ha az ezen kér­désben illetékes két tényező, a népképviselet és a korona nyíltan és őszintén bevallják törekvései­ket, ha ez alkalommal letesznek kivételesen is a csillapító politikáról, csak akkor remélhetjük, hogy ezen kérdések végleges elintézése a nemzetnek is előnyére válik, mert sem concessio, sem eset­leges ellenérték fejében megszavazott összegek nem képesek megadni sem a nemzetnek, sem a fegy­veres erőnek a nyugodt fejlődés lehetőségét. Nagyméltóságú elnök ur ! Méltóságos főren­dek ! Igen sok, többé-kevésbbé illetékes fórum ítéli meg ma a katonai kérdéseket. Kifejlődött az úgynevezett katonai követelések, engedmények és vívmányok fogalma. A mint a katonai szolgálat­nál teljesen alaptalanul beszélünk véráldozatról, ép ily helytelen dolog az engedmény, követelés, vagy vívmány fogalmának ez a hangoztatása. Min­den egyes előforduló úgynevezett katonai kérdésnél csak azt lehet mint döntő momentumot elfogadni, vajon az illető kérdés a hadügy jogi avagy ka­tonai oldalát érinti-e, vagyis az alkotmányjog vagy a harcztér körébe tartozik-e. Szervezeti, be­osztási, mindenekelőtt pedig a szolgálati nyelv meghatározásának kérdése feltétlenül és minden kétséget kizárólag tisztán czélszerüségi kérdések, miért is az 1867 : XII. t.-czikk alapján felségjogot kéjjeznek. De éppen azért szükséges, hogy a fegy­veres erő fejlődésére és harczképességére olyan nagyfontosságú eme kérdések tisztán a czélszerü­ség alapján oldassanak meg. Mert nem szabad elfelejtenünk, méltóságos fő­rendek, hogy a mai fegyveres erő egy néphadsereg, és ezen igazságot szemmel kell tartanunk az ide­vágó kérdések megítélésénél, mert egy néphadsereg sohasem lehet más, mint nemzeti. A múlt évtizedek harczai és háborúi bebizonyították, hogy csak a lelkesedés képes olyan nagy emberi tömegeket, mint a mai hadseregek, a pusztító gyorstűz elé vezetni, és csak a vasfegyelem képes őket össze­tartani. Ezekkel okvetlenül számolni kell egy modern hadseregben. A lelkesedés nem lehet egyéb, mint a haza­szeretet, a röghöz való ragaszkodás, a mire az anya a gyermekét, az iskola a fiút oktatja; a vas­fegyelem pedig az egy czólt szolgáló ember­tömeg közös irányítása, melyet fentartaiű és keresz­tülvinni csak a senkinek sem felelős hadúr képes.

Next

/
Oldalképek
Tartalom