Főrendiházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 24–1912. június 18.
Ülésnapok - 1910-25
A FŐRENDIHÁZ XXV. ÜLÉSE. 189 jött lelkesedés többé már elfordítani és elhárítani nem képes. Ez a véderőtörvényj avaslat —igaz — uj és súlyos terheket követel, de azért nem némíthatjuk el keblünkben a kötelességérzetet, mely azt mondja : a haza minden előtt! Ki kivarrja a haderőnek megfelelő módon való gyarapítását és a hiányoknak pótlását ? A legfőbb hadúr, alá mikor megkoronáztatott, kardját a világ négy tája felé villogtatva tette le az esküt, hogy ezt a hazát bárhonnan jövő ellenség ellen megvédelmezni fogja. De hogy teljesíthetné ezen magasztos tisztét, ha a nemzet állhatatosan megtagadhatná a védelemnek tényezőit? Ezt nem tehetjük, ezért felelősséget a jövendő előtt nem vállalhatnánk. Meg kell tehát azt adnunk és pedig a nemzet tekintélyének, érdekeinek legmegfelelőbb módon törvényhozási rendes eljárással. Igaz, méltóságos főrendek, hogy ezen törvényjavaslathoz fűződött több honfiúi vágy nem jött teljesedésbe. Ezeknek késedelme azonban mindamellett nem ment fel minket ennek a törvényjavaslatnak megszavazásától és ezzel a hou védelmi erejének biztosításától. Van itt mód, kijelölte azt a nagy Széchényi, amelyen a nemzet megvetheti az alapot jogos, törvényes igényeinek érvényesítéséhez. Ott a munka mezeje minden téren. A munkásság, amelyik az intensiv, okszerű gazdálkodást emeli, az ipart, a kereskedést felvirágzásra juttatja, gyűjti a nemzeti jólét alapját, neveli az erőt : az az ut, amely lassan bár, de biztosan vezet. A classicus kor írója mondja már »perrupit Acheronta Herculeus labor«. Ha megvan az erő, az anyagi jólét, a nemzet hatalmának biztos záloga, akkor nem kell aggódnunk, az erő imponál, de »vanae sine viribus irae«. Volt idő, amidőn a magyar nem adott elégséges katonát a haza védelmére. Nem adott IV. Béla királynak, gúnyolva aggodalmait, gyanúsítva annak a honvédelemre irányuló szándékát. És a királylyal való meghasonlásnak, egyenetlenkedésnek, vonakodásnak eredménye lett a saiói gyásznap. Nem adott elégséges véderőt II. Latos királynak s midőn a király kisded csapatával Budáról elindult, fájdalommal panaszkodott, hogy mindenki csak az ő köpenyegével akar takarózni, csak őt nógatja. Nem akart előre menni a magyar és ennek a vonakodásnak, a haderő megtagadásának következménye lett »Nemzeti nagylétünk nagy temetője Mohács !« A múltból szóló tanulságot meg kell értenünk. Legyünk készen, hogy bárminő sorsváltozás készületlenül ne találjon, hogy önérzettel elmondhassuk, hogy honfiúi kötelességünket megtettük, lelküsmeretünk nyugodt, puskaporunk száraz, hadseregünk harczra kész Igaz, hogy e törvényjavaslat ellen az a vád emelkedik, hogy nem a szigorúan törvényes formák és szabályok megtartásával nyert befejezéssel került ide. A képviselőházban törvényerővel bíró házszabály írja elő a törvényjavaslatok tárgyalását, de jogosult ez a kérdés minden szabálylyal, törvénynyel szemben is ? Vajon az ország, a parlament van-e teremtve a házszabályokért, vagy a házszabályok vannak-e alkotva a haza érdekében, a parlament szolgálatára, a nemzet ügyében folyó rendszeres munkának biztosítására ? Erre a kérdésre a válasz csak egy lehet : »salus reipublicae suprema lex !<< Az is régen megirt igazság, hogy túlhajtva, erőltetve a betű öl és a szellem az, ami megelevenít. És nem tagadhatjuk, bár fájdalmas, hogy lehetnek oly rendkívüli viszonyok, amelyek, tekintettel a betűk túlhajtott uralmának következményeire, az átalános hanyatlásra, a bajok, félreértések sokasodására, végül indokolttá teszik az appellálást a házszabályok betűiről a házszabályok szellemére, rendeltetésére, ami épen a munka rendes folyamatának biztosításában áll. Nem tagadható, be kell vallani, hogy fordulnak elő rendkívüli viszonyok. A történet azt tanítja, a törvénytisztelet volt legnagyobb Spártában, Rómában. Spártában is azért feljegyzi a történet, volt oly válságos idő, amidőn a haza érdekében a törvények aludtak. Rómában is megtörtént, hogy válságos időben a consul, amidőn a törvény betűjének egyik-másik pontban nem kellő figyelemre méltatásával végezte volt tisztét, és azért a senatusban felelősségre vonták, miért mellőzte a törvény szigorú alkalmazását, és odahangzott feléje e-; a felhívás: esküdjél meg, hogy megtartottad a törvényt, nyugodtan válaszolta : megesküszöm, hogy a hazát megtartottam. És válaszát ugy a senatus, mint a római nép, átgondolva annak jelentőségét, elfogadta. Mélyen t. méltóságos főrendek ! A politikai nézetek eltérők lehetnek, de abban az egy óhajtásban találkozunk mindnyájan, vajha megszűnnék az a félreértés, az a békétlenkedés, egyenetlenség, amelynek káros hatását évtized óta anynyira érzi szegény hazánk. Vajha megszűnnék a viszály, az az ősi magyar átok, a testvérgyülölködés, amely nemcsak pártoknak, de a nemzeteknek életerein vagdal vérező sebeket, vajha fennállna ismét fényben, erőben az az összetartó szent kapocs, a testvéri békesség, hogy politikai nézetkülönbségeken felülemelkedve, egyedül csak azt a nagy parancsot, a testvér- és a honszeretetet követve, együtt, egy szívvel-lélekkel találjanak bennünket derültnek és borultnak a haza szent oltára körül és ne nyújtanánk tovább belviszálylyal, testvérharczczal ellenségeinknek uj meg uj alkalmat az örömre. Ha a béke oltára fennáll, ha a testvéri kötelékek szilárdulnak, akkor nyugodtan nézhet nemzetünk a jövőbe. Az egységes, együttérző, együttküzdő magyar nemzet megállja az idők viharát. Ezt tanúsítja egy évezred. Az előterjesztett törvényjavaslatot a véderőről részemről melegen üdvözlöm, azt elfogadom. Visszabocsátásához nem járulhatok szavazatommal, mert nem érzem magamat illetékes bírónak azon kérdésre nézve, vájjon a maga körében autonomice az a képviselőház milyen formák