Főrendiházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 24–1912. június 18.

Ülésnapok - 1910-25

184 A FŐRENDIHÁZ XXV. ÜLÉSE. nelemnek intő tanulsága. Láthatjuk, hogy nagy nemzetek — nem akarok megnevezni senkit, mert illetlennek találnám itt más országok ügyét bonczolgatni — de figyelmeztetek arra, hogy nagy nemzetek és országok rettenetesen megsínylették az elővigyázatnak azt a hiányát, hogy kellő időben nem gondoskodtak a nemzeti védelemről. Vér-, pénzáldozat, végre nemzeti lealázás és egyes nemzetek európai prestige-je ment ennek folytán hosszú időre veszendőbe. Ezek az intőjelek mind azt mutatják, hogy meg kell a szükséges védelmet adni, arról a kellő időben kell gondoskodni és — amint az előttem szólott is mondotta — itt tizenhárom év mulasztását kell pótolni, meg kell tehát ragadni minden perczet arra, hogy ezeket a hibákat orvosolhassuk. (Helyeslés.) Látjuk, hogy ez az érzés megvan mindenkiben. Nem látjuk talán, hogy minden ország kormányai, parlamentjei lázas sietséggel igyekeznek a fegyverkezés minden nemét biztositani ? Csak mi ne tennők ezt meg ? Arról tehát szó sem lehet, hogy ez ne volna sürgős, ezt tehát el kell intézni. De elfogadom ezeket a törvényjavaslatokat azért is, mert jóknak találom. Hiszen e javaslatok nemcsak egyoldalulag a harczászatról és a véderőről gondoskodnak, hanem igyekeznek ezt a feladatot a lehető legnagyobb nemzeti takarékossággal és — ahol lehet — a nép megkönnyítésével azt eszközölni. Ezt mutatja az, hogy ezen javaslalatokban le van fektetve a kétévi szolgálati idő, tehát a terheknek lehetőleg megrövidítése, megvannak bennük mindazok az intézkedések, amelyek ennek a nehéz szolgálatnak humanitárius szempontból való elviselését megkönnyítik és benne van ez abban a perrendtartásban, amelyet 25 vagy 30 év óta annyiszor sürgettünk, de amely mindig elúszott a sok kormány együttes tanácskozásaiban. Most meg van már ez a kérdés oldva, azonkívül gondoskodás történik arról is, hogy azok, akik hosszú fáradsággal és áldozatkészséggel szolgálták a hazát a véderőnél, öreg napjaikra lehetőleg — amennyire az ország anyagi viszonyai megengedik — el legyenek látva. En hatvan esztendő előtt szolgáltam mint katona. Azóta figyelemmel kisértem e kérdéseknek minden egyes phasisát. Micsoda állapotban szolgáltunk mi akkor és micsoda állapotban szolgálnak ma! Csak mi tudjuk megitélni, mennyire fejlődött a véderő ügye. De még igy is sok van hátra, amit az átalános fegyverkezés megkövetel. Ezért, uraim, ötven évet meghaladó köztéren teljesített működésemben, mint delegátus, mint képviselő, mint főrendiházi tag, ismervén a kérdések megoldását akadályozó sok nehézséget, örömmel üdvözöltem azt a pillanatot, hogy megérhettem, hogy olyan törvényjavaslatok terjesztetnek elő, amelyek az e téren mutatkozó óhajokat majdnem felülmúlják. (Az elnöki széket Jósika Sámuel báró foglalja el.) örömmel üdvözlöm, hogy ezek a javaslatok itt vannak és minden perczet, minden ürügyet. minden okot, legyen az jóhiszemű vagy sem, mely ezen kérdések megoldását elodázza, határozottan ellenzék. (Helyeslés.) Üdvözlöm e véderő javaslatokat katonai szempontból, de üdvözlöm a nemzet gazdászati viszonyaira való tekintettel is. Az országban mindenütt anyagi pangást látunk, mindenki panaszkodik, hogy nemcsak országos hitelünk, de a nép zömének, munkásoknak, iparosoknak, kereskedőknek hitele pangásnak indul; évtizedek óta meg van akasztva minden ; amint igen t. Dessewffy gróf barátom mondta, 13 esztendő óta pang minden. Ezt a pangást ki kell küszöbölni innen. Ébredjen fel az ország, dolgozhasson ki-ki a maga utján. (Helyeslés.) De e fölé helyezek egy másik kérdést. Mindenekelőtt, méltóságos főrendek, óhajtom és kivánom, hogy szent, szeretett, köztiszteletben és szeretetben részesülő fejedelmünk, királyunk és a nemzet között megteremtessék az a harmónia, amely nélkül az ország virágzása, prestige-e nem lehetséges. Azt a helyzetet kivánom vissza, mikor fejedelem és nemzet egy érzés által volt áthatva és amelynek élő tanuja volt egy nagy nemzetnek, Németországnak mostani fejedelme, aki épen Mátyás király várában, mint felséges urunk és nemzetünk vendégje nem habozott egy pillanatig sem a nemzet közriadalma között kijelenteni, hogy a magyar nemzet régi dynasticus ragaszkodása mellett minő fejlődőképességgel bir, minő szerepet játszik és hogy hivatva van Európának közviszonyaiba befolyást gyakorolni. Ez akkor volt; akkor a politikának súlypontja Budapesten volt; sajnos, fájdalom, most nincs igy. (Igaz ! Ugy van !) Igen tisztelt méltóságos főrendek ! Midőn itt saját érzésemnek és hiszem, a méltóságos főrendekének is adtam kifejezést, hogy ezt a harmóniát felséges urunk és nemzetünk között vissza kell hozni, engedjék meg, hogy politikai életemből egy episodot hozzak fel. Megemlékezzem egy magyar emberről, a kit még sokan ismertek közöttünk, aki köztisztelet tárgya volt egész életében. Királyi Pálról akarok megemlékezni, aki ott szerepelt minden humánus intézmény élén és mint iró és képviselő mindenkor kiváló positiót töltött be. Régi honvéd volt, aki megszenvedett tényleg a hazáért, besorozták katonának és a több évi katonáskodás után kapott kegyelmet. Halála előtt 8 nappal magához kéretett engem, mint az akkori nemzeti párt elnökét és egy kérést intézett hozzám. Kedves barátom, — mondta — felkérlek utolsó perczeimben, hogy amennyire képes leszel azt keresztülvinni, ne mulaszd el soha megtenni azt, amire kérlek. Arra kért, hogy kövessek el minden lehetőt, hogy a nemzet és az ő királya közt, aki a Lajtán tul egyedüli emberünk, a legjóakaróbb emberünk, (Éljenzés.) soha, semmiféle okból félreértés ne támadjon. Ezt meg is Ígértem neki és azt hiszem, méltóságos főrendek, nem válthatom be ezt az igéretemet méltóbb helyen, mint itt, az önök körében ; nem válthatom