Főrendiházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 24–1912. június 18.

Ülésnapok - 1910-24

A FŐRENDIHÁZ XXIV. ÜLÉSE. 177 telességemnek tartom megjegyezni, hogy ez utóbb emiitett megoldási módhoz én feltétlenül nem ragaszkodom, ezt conditio sine qua non-nak nem tekintem, és ha jobb s a czélnak megfelelőbb propositió merülne fel, én azt igen szívesen lennék hajlandó consideratió tárgyává tenni. Összegezve az elmondottakat, az én álláspontom ebben a nagyfontosságú kérdésben az, hogy mindenesetre a liberális és democratikus álláspontra kell a választói jog megoldásánál helyezkedni, a bajok elkerülése végett azonban oly intézkedések teendők, hogy a választójogi törvény fokozatosan lépjen életbe, hogy igy megtudjuk, hova vezet az minket és hogy módunkban legyen, ha az első megoldásnál hibát követtünk el, ezt orvosolni. Még csak azt kívánom megjegyezni, hogy azt az időt, amely szükséges a választójogi törvényjavaslat elkészítésére, arra kívánnám felhasználni, hogy a képviselőházban már beterjesztett és tárgyalás alatt levő vederőjavaslatok letárgyaltassanak és egyes sürgős törvényhozási intézkedések, amelyek az ország érdekében kívánatosak, megtétessenek. Nem merem a méltóságos főrendek nagybecsű türelmét tovább igénybe venni és fárasztani mindama törvényhozási feladatok felsorolásával, amelyek ránk várnak ós amelyek sürgős megoldást igényelnek. Ezek oly természetűek, hogy részben időhöz vannak kötve, és elmulasztásuk a legsúlyosabb complicatiókat idézné ,elő az állami életben, részben nincsenek ugyan terminushoz kötve, de természetüknél fogva olyanok, hogy mielőbbi megoldásuk az ország érdekében nagyon kívánatos; egyszóval minket arra utalnak, hogy mindent elkövessünk, hogy az országgyűlés képviselőházában normális viszonyokat teremtsünk és a képviselőház munkaképességét visszaadjuk. Miután a kormány ebbeli törekvésének egyik leghathatósabb támasza az, ha birja a méltóságos főrendek jóakaratát és támogatását, azért mély tisztelettel bátor vagyok a kormány nevében kérni, méltóztassanak a méltóságos főrendek minket szíves jóindulatú támogatásukban részesíteni. (Éljenzés.) Csekonits Sándor gr. jegyző: Csemoch János kalocsai érsek ur kivan szólani. Csernoch János kalocsai érsek : Nagyméltóságú elnök ur! Méltóságos főrendiház ! A méltóságos főrendiház kegyes engedelmével néhány megjegyzést szándékozom fűzni a ministerelnök ur ő excellentiájának épen elmondott beszédéhez. Mielőtt azonban ezt tenném, meg akarom állapítani azt, hogy ujabb időben sajnosán igen gyakran ismétlődnek a ministeri crisisek. Kormányok, a melyek háta mögött erős párt áll, a melyek birják mind a pártnak, mind a törvényhozás másik factorának, a koronának bizalmát, mégis egymásután kénytelenek lemondani. Ha ennek okait keressük, aligha csalóFőrendiházi Napló. 1910—1915. I. kötet. dunk, hogy azt bizonyos oly befolyásokra vezethetjük vissza, amelyeknek nem volna szabad itt nálunk érvényesülniük. Titkos befolyások lehettek azok, mert hiszen nem látjuk a működő kezeket és nem is tudjuk azokat actaszerüen bizonyítani, hanem látjuk mégis, hogy vannak és vannak nyíltan is, legalább törekvések, miként arról tanúskodik a bécsi Reichsrathnak egyik legutóbbi ülésében az ottani ministerelnök urnak tanúsított magaviselete, mely szerint ő lehetőnek tartja annak az időnek elérkezését, a midőn Magyarország belügyeibe beavatkozhatok. A t. ministerelnök ur ma a képviselőházban ezeket a törekvéseket meglehetősen erélyesen visszautasította, amit helyesen is cselekedett és én azt gondolom, hogy a főrendiháznak is az a meggyőződése, hogy, miként a mi törvényhozásunk nem avatkozik a monarchia másik államának belügyeibe, (Ugy van !) mi sem hagyhatjuk szó nélkül, midőn minduntalan keresnek ürügyet és akarnak biráskodni a mi ügyeinkben. (Átalános élénk helyeslés.) Mert az, hogy Magyarországnak most egy benső conflictusa támadt Horvátországgal, hogy Horvátország lakói legalább nagyrészben történetesen horvátok és hogy horvát lakói vannak a monarchia másik államának is, az nem lehet ürügy és ok arra, bog}' ők beleavatkozzanak a mi ügyeinkbe, amint mi sem formálunk jogot abból, hogy nekünk német alattvalóink is vannak, az ő német alattvalóik ügyébe való avatkozásra. A mi most már a t. ministerelnök ur előterjesztett programmját illeti, a két legfontosabb ügy, amelynek elintézését az ország lesve lesi és várva várja, kétségkívül a vederőreform és — mondjuk — a választói reformnak megalkotása. A veder őreform olyan nagy méreg a nemzet testében, amelyet egyszer mégis ki kell belőle küszöbölni, mert különben lehetetlenné válik az egész állami organismusnak működése. Ez emészti fel minden időnket, minden erőnket, megőrli legjobb és legtehetségesebb államférfíainés megakadályoz minket gazdasági és culturalis haladásunkban. Oly reform ez, amelynek szükségességéről mindenki meg van győződve. Mindenki mondja: meg kell már egyszer alkotni, és csodálatos dolog, mégis akadnak, akik ennek megalkotását akadályozzák. És ha ez már úgyszólván betegség a nemzet testében, ha ennek eltávolítása talán fájdalommal is járna, nekünk ezt mégis meg kell valósítanunk és a t. kormánynak mindent el kell követnie, hogy ez az állapot végre-valahára rendeztessék. Én nem akarok hivatkozni arra, hogy a külpolitikai helyzetünk olyan, mint egy vulkán, amely csöndesnek látszik és senki sem képzelheti és nem gondolja, hogy mikor törhet ki, és mégis a vulkán, amely most csöndesnek látszik, a legközelebbi pillanatban már működésbe jöhet. Tehát ha mellettünk valamennyi állam mintegy állig fegyverben áll, mi sem 23