Főrendiházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 24–1912. június 18.

Ülésnapok - 1910-24

176 A FŐRENDIHÁZ XXIV. ÜLÉSE. fix pontokat jelölhetem meg. amelyeken belül mozogni kell felfogásom szerint, ha a kérdést czélszerüen akarjuk megoldani. Több mint hatvan esztendeje, méltóságos főrendek, hogy a mi választójogi törvényünk változást nem szenvedett, mert hiszen lényegileg ma is az 1848-iki választójogi törvény van érvényben. Ezen hosszú idő alatt a társadalmi viszonyok óriási változáson mentek keresztül. De épen az a körülmény, hogy ily hosszú időn keresztül, mig más államok fokról-fokra refor­málták a maguk választójogi törvényeit, mi elmaradtunk: épen ez a körülmény azt teszi szükségessé, hogy nekünk ma sokkal nagyobb lépést kell tennünk előre, hogy ebben a tekin­tetben a modern állásponthoz közelebb jussunk. Kétszeres óvatosságra van azonban szük­ségünk, nehogy ez a teendő lépés hibás legyen. Mert ha bármely elhibázott törvényalkotás hátrányos lehet a közügyre, ugy kétségkívül a leghátrányosabb egy elhibázott választójogi tör­vény, amely századokra hathat ki, s amelynek változtatása vagy megjavítása vagy egyáltalában nem, vagy pedig csak igen nagy nehézségek között lehetséges. Es épen ezért, méltóságos főrendek, én annak a súlyos felelősségnek érzetében, amely ebben a tekintetben reám nehezedik, abszolúte nem volnék abban a helyzetben, hogy a koroná­nak vagy a nemzetnek olyan választójogi javas­latot terjeszszek elő, amely az országot teljesen ismeretlen helyzetbe sodorná. Amint bátor voltam említeni, méltóságos főrendek, a mi programmunkban két feltételhez lett kötve a választójogi törvény megalkotása, és pedig az egyik a társadalom műveltebb ele­meinek jogos befolyása, a másik pedig a magyar állam egységes nemzeti jellegének megóvása. Azt hiszem, az előbbi szempont bővebb magya­rázatot nem igényel, annyira természetes; az utóbbi szempont azonban félreértésekre adhatna alkalmat, és épen azért kötelességemnek tartom hangsúlyozni azt, hogy ez a feltétel abszolúte nem irányul a magyar állam területén lakó idegen nyelvű polgártársaink ellen. Mi nem aka­runk igazságtalanok lenni velük szemben. Mi egyenlő mértékkel kívánunk mérni, és csak arra kell törekednünk, hogy a formai igazság alkal­mazása materiális igazságtalanságra ne vezessen, és attól kell óvakodnunk, hogy üres és a mi viszonyaink közt egyáltalán nem alkalmazható jelszavak után szaladva, ne tegyünk olyan lé­pést, amely azután túlmegy a kellő határokon, a mi nemzeti fejlődésünk szempontjából vissza­esést jelentene és a magyar államnak egy év­ezreden keresztül kifejlődött nemzeti egységes jellegét koczkáztatná vagy veszélyeztetné. (Ugy van! Helyeslés.) A választójogi kérdés megoldásánál, ami a materiális intézkedéseket illeti, nézetem szerint két ellentétes szempontot kell kiegyenlítenünk. Az egyik a jogos aspiratiok, a másik a jogos aggodalmak szempontja. Bátor voltam említeni, hogy a választójogi törvényünk mintegy 60 esztendő óta változást nem szenvedett. E hosszú idő alatt a társadalmi viszonyok teljesen megváltoztak Magyarorszá­gon ; uj társadalmi osztályok keletkeztek, a melyek mind képzettségöknél, intelligentiájok­nál, mind a nemzeti teherviselésben való része­sedésöknél fogva teljes jogigénynyel birnak arra, hogy a törvényhozásban helyet foglaljanak. Ha tehát igazságosak akarunk lenni, ezek igényét nem utasíthatjuk vissza, sőt kötelességünk eze­ket az igényeket honorálni, hacsak nem akar­juk, hogy azok mesterséges és erőszakos vissza­szorítása később erős eruptiokra adjon alkalmat. De amily szükséges és helyes e szempont honorálása, ép oly tiszteletre és figyelemre méltó a társadalom conservativebb gondolkodású ele­meinek az az aggodalma, amely az átalános választói jog elvének túlságos mértékű, vagy túlságosan gyors tempóban való megvalósításá­val szemben felmerül: az az aggodalom, hogy ha nem kellő fokozatossággal valósittatik meg és léptettetik életbe az uj választójogi tör­vény, esetleg oly hibák követtethetnek el, a melyektől azután nincs visszatérésnek helye. Hogy ez ellentétes szempontok kiegyenlit­he tők legyenek, méltóságos főrendek, nézetem szerint az eljárásnak annak kellene lennie, hogy mig egyrészről elvileg a modern választójogi törvények álláspontjára helyezkedik a törvény­hozás, az uj választójogi törvényt felruházza a modern választójogi felfogásból eredő minden at­tribútummal, másrészről azonban arra vigyáz és ugy intézi a dolgokat, hogy előre megálla­pítható legyen: hová vezet ez az intézkedés, kiszámíthatók legyenek annak hatásai, hogy ez a lépés a sötétbe való ugrás, vagy pedig irre­parábilis bajok előidézőjévé ne váljék. Az én felfogásom szerint ezen óvatossági intézkedéseket legczélszerübb volna azon a mó­don eszközölni, hogy azoknak a választókerüle­teknek, amelyek a törvény értelmében az áta­lános választójogi elv szerint küldenék képvise­lőiket, a száma korlátoztatnék átmenetileg, és miután az intézkedések hatásával megismerked­tünk, a viszonyokhoz képest azok egy bizonyos idő múlva vagy szaporittatnának, vagy az intéz­kedés bizonyos irányban corrigáltatnék, ugy a hogy azt az állam érdeke és a közszükséglet magával hozza. (Helyeslés.) En nem gondolnám, hogy az ilyen termé­szetű kerületek száma túlságosan reducálandó vagy túlságosan szűk keretek közé szorítandó lenne, és ha igazságosan akarunk eljárni, a kerületek számának mindenesetre arányban kell állania ama társadalmi osztályok létszámával, amelyek számára az ilyen választókertiletek létesíttetnek. Erre a modalitásra nézve, amint az ország­gyűlés képviselőházában is jeleztem, itt is kö-

Next

/
Oldalképek
Tartalom