Főrendiházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 24–1912. június 18.

Ülésnapok - 1910-18

A FŐRENDIHÁZ XVIII. ÜLÉSE. 131 lat útnak indult, Francziaországra, hol a tan­könyvekből kihagyták még az olyan ártatlan felkiáltásokat is, melyek az Istenre emlékeztet­nek, mint például Mon Dieu és helyettesitették »Hélas« és »Quel malheur« szavakkal. Mi katholikusok ezekkel szemben védeke­zünk. Védekezünk ugy künn az országban, mint, ha a szükség ugy hozza magával, bent a tör­vényhozás termében. Ellenségeinket vagy ellenfeleinket nem a felekezetek, nem más hitű s vallásukhoz ragasz­kodó polgártársaink táborában keressük, hanem azok ellen védekezünk, akik minden vallásnak ellenségei. Vagyunk olyan igazságosak, hogy ha itt-ott történik is egy-egy elszólás, ugy egyes emberek szájából, mint talán egyes lapokban, hogy azt a többi felekezetek egyetemének ro­vására nem irjuk. (Ugy van! jobbfelöl.) Ennél­fogva sem folytonos éberségünk, sem híveink kitanitása, felvilágosítása, sem szervezkedésünk semmiféle vallás vagy hitfelekezet ellen nem irányul, és midőn ama raclicális áramlatokkal szemben szervezkedünk, csak kötelességünket teljesítjük, olyan kötelességet, amely végczél­jában nem csak az ügyet, — ez hivatásunk — hanem egyszersmind magának az államnak ér­dekét és szent ügyét is szolgálja. Sem a püspöki tanácskozmányokon, sem a katholikus nagygyűléseken, sem a tankönyveink­ben, sem hivatalos felszólalásainkban sohasem hangzik el egyetlenegy hang sem, amely más vallású polgártársaink hitét bármiképen sértené, vagy az ő jogaikba bármiképen beleavatkozni akarna. (Ugy van! jobbfelöl) Méltóságok főrendek! Amit felekezeties­kedésnek neveznek, az nem egyéb, mint a vallá­sosságnak mélyítése a mi híveink szivében, a vallásosságnak buzgóbb gyakorlása kinn az élet­ben. Mert mennél erősebben honol valakinek a szivében a vallási meggyőződés, ez annál erő­sebben nyilvánul meg a külső életben és az illető annál nagyobb érdeklődéssel viseltetik egyháza ügyei iránt. Nekünk tehát sem vallási türelmetlenséget, sem a vallási béke megbon­tását senki szemünkre jogosan nem lobbant­hatja, mert mi csak a törvényeink által min­denki számára biztosított vallási szabad gya­korlattal élünk, és midőn híveinknek vallásuk iránti érdeklődése, hitüknek buzgóbb gyakorlása kinn az életben észrevehetővé kezd válni, ezt csakis elfogult emberek nevezhetik a szónak csúfolódó, gúnyolódó értelmében clericalis­musnak. A mi tanügyi, lelkipásztori és sociális tevékenységünk az ujabb időben sokkal intcnsi­vebb lett. Papságunk mindig iparkodott köte­lességét teljesiteni, de napjainkban azt fokozott buzgósággal teljesiti. Ezáltal nemcsak eleget tesz kötelességének, hanem hivatásának magas­latán áll, és nem tesz egyebet, mint követi ama előkelő politikusok tanácsát, akik akkor, midőn az egyházpolitikai törvényeket méghozták, azt tanácsolták a papságnak, hogy ezentúl fokozot­tabb mérvben teljesítse kötelességét s akkor nem kell féltenie híveinek hitét attól, hogy az egyházpolitikai törvények következtében meginog. Magok világi katholikusaink és híveink lát­ván papságuknak ezt a buzgóbb lelkipásztori, tanügyi és sociális tevékenységét, csatlakoztak hozzájok, mert látták, hogy meg kell védelmez­niük saját hitöket és a népnek hitét a. szabad­gondolkozók áramlatai és áskálódásai ellen. A katholikusoknak ezen nagyon inteusiv munkája a tanügyi, lelkipásztori és sociális téren tehát nem azt jelenti, amint az egy helyen mondatott, hogy a katholikusok felekezeti lángba szeretnék borítani az országot, — Isten ments! ezt mi nem akarjuk — hanem azt je­lenti, hogy ők ezen veszedelmes áramlatokkal szemben megakarják védeni saját, hiveik és külö­nösen az ifjúság hitét és szivét. A katholikusok­nak ezen intesivebb munkálkodása nem azt je­lenti, — amint ugyanott hangsúlyozták velünk szemben, — hogy mi egy túlhaladott társadalmi álláspontot védelmezünk, mert mi nem túl­haladott álláspontot, hanem a kereszténység örökérvényű alapigazságait védjük. (Ugy van! jobbfelol.) Ami most nálunk az egyház és annak intézményei ellen történik, az valóban felhá­borító ós — bocsánat a kifejezésért — a kö­zönséges tisztességbe is ütköző dolog. Távol áll tőlem, hogy akár a rendőrség után kiáltsak, akár j>edig legkevésbbé is akarjam érinteni a gyülekezési és szólási szabadságot, csak mint tényt említem fel, a mi most is legutóbb tör­tént, hogy a Pázmány Péter érsek által alapí­tott egyetemen létezik egy kör, amelynek ugy látszik, minden szabad a katholikus egyház és annak intézményei ellen. (Ugy van! jobbfelöl) Most is egy gyűlést tartottak, amelyen a leg­kihivóbb módon intéztek támadásokat a mi szerzeteseink és apáczáink ellen; azon szerzetes­rendek ellen, a kiknek iskoláiban nyerték talán valamikor kiképeztetésöket, a kik odaadó hű­séggel oktatták, tanították őket minden válo­gatás nélkül, semmi tekintettel az ő vallásukra, az ő felekezetükre, mindenkit egyformán ke­zelve, akár katholikus, akár protestáns, akár zsidó; és a mi apáczáink ellen, a kiknek ápo­lását ők is igénybe veszik betegágyaiknál, ezek­nek a szegény, halálig önfeláldozó lelkeknek szolgálatát, és itt nyilvánosan, minden védelem nélkül pellengérre állítják őket. (Ugy van! Ugy van! jobbfelöl.) Méltóságos főrendek! Ez oly hálátlanság. aminőt még a pogányok között sem találunk, és amelyre még az oktalan állat sem képes, mert — ismét bocsánat a magas testület előtt a kifejezésért — a kutya is megnyalja jóltcvö­jének a kezét, és csak akkor, midőn egészen megvadult és egészen elvesztette önuralmát, harapja meg. (Ugy van! jobbfelöl.) Égy hang: Megveszett! 17*

Next

/
Oldalképek
Tartalom