Főrendiházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 24–1912. június 18.
Ülésnapok - 1910-18
A FŐRENDIHÁZ XVIII, ÜLÉSE. 123 kiszorított bennünket. Hiszen méltóztassék csak azt venni, hogy a magyar vállalatnak Pozsonytól Budapestig egyetlen egy állomása sincsen, pedig ez az ut 222 kilométer hosszú; azonkívül Budapesttől Bajáig, a mely 170 kilométernyi utat tesz, szintén egyetlen állomása sincs; Újvidéktől Zimonyig, a mely szintén 84 kilométernyi ut, ugyancsak egyetlen egy állomása sincsen. A Drávával van egy állomása, a Szávával van négy, mig Szeged és Titel között ismét egyetlen egy állomása sincsen, holott ezen utvonalakon a Dunagőzhajózási Társaságnak nagy számban vannak állomásai és csak Szeged és Titel között hat állomása van. Méltóságos főrendek! Rámutatok arra, hogy a Duna folyam a párisi szerződés alapján nemzetközi folyóvá declaráltatott. Az úgynevezett Duna-actában letett ezen pontozatokat 1857-ben Ausztria, Württemberg, Bajorország és Törökország irták alá, s Magyarországba azután szintén egy pátenssel, királyi leirattal lett hozatott be. Ebben a szerződésben benn van az, hogy az egész Duna szabadon hajózható, mert nemzetközi folyam, s mégis a bajorok hidat építettek Regensburgnál, elzárták az LTlmig hajózható Dunát. Ezt nem azért hozom fel, mintha ezen segíteni lehetne. Azonban vannak dolgok, a melyeken lehet segíteni. Van itt egy szerződés a Dunagőzhajózási Társasággal, amelyet az osztrák kormány kötött. Az osztrák parlament elé terjesztett törvényjavaslatnak van egy szerződési függeléke, a melyben az van kimondva, — nevezetesen a 21. §-ában — hogy az osztrák kereskedelmi ministerhez mindenkor felterjesztendő a Dunagőzhajózási Társaság hajóinak menetrendje, tarifája. Kötelezi magát a Társaság arra, hogy az osztrák kereskedelmi ministernek korlátlan betekintést enged a személy- és árútarifák és a szállítandó feleknek engedélyezendő refactiák tekintetében. Ki van mondva azután, hogy tarifális intézkedéseknél is tekintettel kell lenni az osztrák tartományok gazdasági érdekeire. Kötelezi magát .továbbá a társaság, hogy a szerződés tartama alatt más államok által nem enged befolyást gyakorolni a tarifákra. Kötelezi továbbá magát, hogy az összes anyagbeszerzési szükségleteknél az osztrák ipart fogja előnyben részesíteni. Benne a délnémet hajózási társaságnak használnia a kikötőket szabad. Most, méltóságos főrendek, a szerződés 5. §-ával kapcsolatban vagyok bátor rámutatni az ellentétre a mi 1907. III. t.-czikkünk 13. §-ával szemben, mely az iparfejlesztésről szól és melyben benne van, hogy engedélyezett hajóvállalatok csak ministeri engedélyezés alapján szerezhetik be az anyagszükségleteket; a Dunagőzhajózási társaság pedig kötelezi magát, hogy előnyt ád az ausztriai termelésnek. Méltóztatnak tudni, hogy az állam mily rengeteg sok milliót fordított a viziutakra. Legutóbb azután az 1 908 : XLIX. t.-czikk alapján ujabb 192 milliót adott viziberuházásokra. Kérdezem, hogy helyes-e, ha Magyarországon ily óriási beruházások gyümölcsét idegen vállalat élvezi? Hiszen nekünk tulajdonképen már van magyar állami intézményünk, a magy r a,r Folyamos Tengerhajózási Társaság; miért nem adjuk ennek a társaságnak azt az anyagi lehetőséget, hogy a Dunán felvegye a harezot azzal a társasággal, amely most már, sajnos, alárendelte magát szerződésileg az osztrák államnak és az osztrák állam érdekeit, az osztrák produetumokat szolgálja, és nem a magyar közgazdaság érdekét tartja szem előtt. Tudjuk, hogy az idegen társaság élvezi a beruházások előnyeit, és tudjuk, hogy a magyar állam nem tud az osztrák állammal és Ausztriával szemben eléggé érvényesülni. E tekintetben kérem a t. ministor urat, hogy szíveskedjék az osztrák ministerrel egyességre lépni, ha azonban ez nem sikerülne, akkor alkalmazzon retorsiokat, appelláljon a vármegyékre, a hazaíiaspárti közönségre, amelyre tulajdonkéjjen hárul a feladat, hogy itt közbelépjen. Az a bizonyos bojcott, a mely uj társadalmi fegyver, eléggé veszélyes. Látjuk, hogy Törökországban mit r képesek vele csinálni a kereskedelem terén. És ha retorsiokra kerül a sor és a kormány retorsiokat tart szükségeseknek és ezeket kénytelen applicálni, akkor a vármegyékre appelláljon és a magyar közönség fogja tudni a kötelességét, és el is várhatjuk, hogy meg tudják védeni Magyarország érdekeit. Teljesen sanálni kell a kérdést; el kell látni a vállalatot kellő uszályokkal és oly anyagi dotatióval, hogy képes legyen a versenyt felvenni. Hiszen épen ilyen miseriákről beszélünk a vasutaknál is, hiszen tudjuk, hogy a forgalom mennyire meg van akasztva, mert nincsenek vaggonok. Ha utánanézünk, látjuk, hogy épen ez a társaság, melynek, ha nem csalódom, 950 uszálya van, akkor, mikor leginkább szükséges, nem hozza azokat Magyarországra, hanem az osztrák productiónak adja át, mig Magyarországba csak nagyon ritkán, csak előre megrendelt uszályokat hoznak. Ez által még nagyobb duzzadást, túlterhelést szenvednek a vasúti vágányok. Ha nem is mindenki szereti látni, mégis mindent el kell követni, hogy az az ut, mely bennünket biztosan vezet a vámkülföldre, nyitva legyen. Felszólalásom ezen részét szives engedelmükkel azzal zárom be, amit a földmivelésügyi minister ur ő cxcellentiája az országgyűlés másik házában mondott: hogy »feltétlenül közre kell működni olyan export-lehetőségeknek, illetve szállítási eszközöknek teremtésén és fentartásán, melyek az osztrák piacztól emancipáltan tudják kivitelüket biztosítani. Ez az, amit e tekintetben ö excellentiájának ügyelmébe ajánlani óhajtanék. (Elénk helyeslés.) 16*