Főrendiházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 24–1912. június 18.
Ülésnapok - 1910-18
Í22 A FŐRENDIHÁZ XVIII. ÜLÉSÉ. gyár vállalatokat, hogy magyar állampolgárokat alkalmazzanak tiszti állásba! Én ezt azért hozom fel, nagyméltóságú minister ur, mert ez a törvényünk egy esztendő múlva úgyis hatályát veszti, lejár, s igy mód fog nyilni arra, hogy lehetőleg olyan irányban méltóztassék ezt a nehéz problémát megoldani, hogy az közmegnyugvást keltsen Magyarországon különösen abban a tekintetben,hogy a jövőben nem daraboljuk el, nem forgácsoljuk szét ezt a dotatiót sok idegen vállalat között, amely idegen vállalatok, nagyon természetesen, nem méltányolják sem nemzeti érzéseinket, sem a mi magyar érdekeinket. Hiába panaszkodnak a kereskedők, mert sajnos, nincs, a ki meghallgassa őket. S ha olykor mégis meghallgatásra találnak, legfeljebb azt érik el, hogy legközelebb még lassabban halad előre ügyük. Miért ne lehetne ugy megoldani ezt a kérdést, hogy ugyanezen évi dotatiók összegének tőkéje egy magyar vállalat kezébe adatnék, a mikor azután nem kellene ezeket az óhajtásokat pusztán mint pium desideriumokat hangoztatnunk, mert ez a vállalat a szó szoros értelmében nemzeti kötelességének tartaná ezeknek a fontos közgazdasági érdekeknek gondozását. Szólni kívánok még, méltóságos főrendek, a folyamhajózás ügyéről. E téren a multakban gyökerező olyan óriási elhanyagoltságok vannak, amelyek ma már meg is bosszulták magukat. Folyamhajózásunkra vonatkozólag már emiitettem, hogy ennek az ügynek a múltban történt nagy elhanyagolása következtében a helyzet odafejlődött, hogy ma egyetlen vállalat, a Dunagőzhajózási Társaság dominálja egyáltalán a helyzetet az egész hosszú Dunán végig, és az osztrák kormány fenhatósága alatt álló ezen osztrák vállalat a Délnémet Hajózási Társasággal karöltve működik, ugy hogy bátran el lehet mondani azt, hogy ilyen körülmények között nem valószínű. Magyarország érdekeinek a vállalat részéről való teljes elismerése és honorálása. Ily körülmények között — s ez az, a mi bennünket különösen érdekel — a kormánynak a lehető legnagyobb mértékben kell vigyáznia és éber tekintettel kell lennie az Ausztriával való szerződés pontjainak mikénti keresztülvitelére; a kormánynak kötelessége ellensúlyozni azokat az állapotokat, amelyeknek ma a hajózás terén a Duna egész hosszú vonalán tanúi vagyunk. A mint nagyon jól méltóztatnak tudni, akkoriban, midőn a Dunagőzhajózási Társaság annyira megerősödött, Baross Gábor, a kereskedelemügyi minister ur ő excellentiájának elődje, volt az a genialis felfogású államférfiú, a ki ismerte ezt a helyzetet és átlátta, hogy ezt nem lehet igy hagyni, mert máskülönben Magyarország közgazdasági érdekei teljesen ki lesznek szolgáltatva idegen érdekeknek. Ő volt az, a ki mindezen körülmények hatása alatt létrehozta azt a magyar vállalatot, amely akkor ugyan még csak részvénytársasági alapon volt szervezve, (Halljuk! Halljuk!) de amely azóta már — habár részvénytársasági formája megmaradt — tisztán állami intézmény, tudniillik a Magyar Tenger- és Folyamhajózási Részvénytársaságot. Baross Gábor halála után Lukács Béla folytatta ezt az actiót, de akkoriban még igen szűkösen, nagyon csekély összegekkel tudott az állam az ezen ügyhöz fűződő érdekek előbbreviteléhez hozzájárulni és tényleg azon idő alatt a Dunagőzhajózási Társaság teljesen túlszárnyalta a magyar vállalatot. Ezt ma sajnosán kell éreznünk, annál is inkább, mert részben a cartelek megkötötték a kezét, részben pedig azért, mert a túlszárnyalás ideje alatt a legjobb kikötőket megkapta a Dunagőzhajózási Társaság, harmadszor pedig azt lehet mondani, hogy főleg forgalmi parkjának szűkös volta okozta azt, hogy a concurrentiát alig képes felvenni. A mi a carteleket illeti, azokkal szemben megnyugtatásul szolgálhat az, hogy azok tartamának van bizonyos határideje; azok lassanként meg fognak szűnni. De ami a második nehézséget illeti, bizonyos az, hogy ha az állami tevékenység nem fog erős kézzel melléje állani, akkor kérdés, hogy e tekintetben képes lesz-e helyét a versenj r ben megállani. Nagyon természetesen én nem a vállalat érdekében szólok, hanem tisztán csak közgazdasági szempontból fogom fel e kérdéseket és szólok azokhoz. Ami a kikötő-partot illeti, itt, sajnos, elsősorban épen a székesfőváros tájékozatlanságával találkozunk, a mely tiz, sőt húsz esztendőn keresztül partjainak zavartalan bérletét biztosította a Dunagőzhajózási Társaságnak és ma olyan stádiumban van ez a dolog . . . Beöthy László kereskedelemügyi minister: Majd nem igy lesz! Keglevich Gábor gr.: Méltóztassék megengedni, most igy van; ezután talán nem lesz igy és adja Isten, hogy ne legyen ügy, mert igazán itt volna az ideje, hogy magyar vállalatokat, illetőleg magyar társulatokat részesítsünk előnyben az által is, hogy legjobb partjainkat nekik adjuk át, ne pedig hátrányosabb helyzetbe hozzuk a magyar vállalatokat. Azért hoztam ezt fel, hogy rámutassak arra, hogy ez nem véletlenségből történt, hanem azért, mert akkoriban még teljesen tájékozatlanok voltak. Igy a magyar államvasút is tájékozatlan volt. Mert tulajdonképen a közóhajtás és a főirányelv mindig az volt, hogy biztosítsuk a pozsonyi Duna-utat. Ott kikötő épült — s ma sem visz hozzá / átrakodó sinpár! És ez még sem következett be. Megengedem, hogy talán véletlenségek is hozzájárultak ahoz, hogy nemcsak nem jutottunk a legjobb magyar partokhoz, hanem Ausztria még itt is
